A Protestáns Tavasz rendezvénysorozat záró alkalma
2017-ben a Hold utcai Németajkú Református Gyülekezet Protestáns
Fóruma újra megrendezte ,,Protestáns Tavasz" elnevezésű
rendezvénysorozatát. A Virágvasárnappal kezdődő programok között
- az istentiszteleti alkalmak mellett - hangversenyek, teológiai estek,
közéleti beszélgetések, kulturális rendezvények is helyet kaptak.
A záró alkalomra május 28-án, vasárnap került sor.
A templomi alkalmat a templomkertben elfogyasztott közös ebéd és beszélgetés követte.
Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével Herr Kaiser és Herr Spengler, a Konrad Adenauer Stiftung korábbi és jelenlegi vezetője, Herr Illing, gyülekezetünk régi barátja és korábbi presbitere, valamint Herr Erlbruch a Német Evangélikus Gyülekezet lelkésze is.
Vendégeink voltak a svájci Therwil város református gyülekezetének tagjai Vályi-Nagy Ágnes és Nicole Häfeli lelkészek vezetésével.
Ez a május 28-i vasárnap jól kifejezi a gyülekezet identitását: találkozási pontot jelent Közép-Európában; lehetőséget adva a Nyugat-európai protestantizmussal és annak képviselőivel való rendszeres találkozásra.
(Forrás: drgbudapest.hu)
------------------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
------------------------------------------------------------
(Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése