2022. április 30., szombat

BONIS BONA DÍJÁTADÓ (2022.)

Budapest, 2022. április 25. – Átadták a legrangosabb tehetségsegítői
díjakat: a ,,Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” elismeréseket 

Budapest Music Centerben tartott eseményen Zsigó Róbert köszöntőjében elmondta: több mint 27 milliárd forinttal támogatta a tehetségeket a Nemzeti Tehetség Program (NTP) az elmúlt 13 évben.

58 kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli pedagógus, tehetségsegítő szakember és szervezet, valamint hat települési önkormányzat számára adott át díjakat Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért" gálán. Az ünnepi eseményt Pély Barna Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Artisjus-díjas énekes-gitáros-dalszerző és tanítványa előadása koronázta meg.

A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára; Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, valamint Rácz Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár.

***

Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára az eseményen hangsúlyozta: A Nemzeti Tehetség Program (NTP) keretében 2009 és 2021 között eddig több mint 17 000 projekt támogatásáról született döntés, több mint 27 milliárd forint értékösszegben.

Az államtitkár kiemelte, a programnak köszönhetően napjainkra már 1020 Bonis Bona-díjas pedagógus, szakember és szervezet, valamint 36 Tehetségbarát Önkormányzat dolgozik a tehetségügyi területen.

„A magyar kormány elkötelezett a fiatal tehetségek jövője mellett. Az ő talentumaik Magyarország jövőjének zálogai. Ezért nem is lehet kérdés, hogy nemzetstratégiai jelentőségű a támogatásuk és olyan környezet biztosítása számukra, amely lehetőséget nyújt képességeik, tehetségük kibontakoztatására." – mondta a családokért felelős államtitkár.

Zsigó Róbert hozzátette: „A mai nap annak ünnepe, hogy vannak olyan odaadó és lelkes szakemberek, pedagógusok, oktatók és tehetséggondozók Magyarországon, akik életükkel, munkájukkal, szolgálatukkal és hiteles példájukkal járulnak hozzá a rájuk bízottak tehetségének kibontakozásához és szellemi-lelki gyarapodásához."

*** 

A tehetséggondozás területén nyújtható legrangosabb elismerés, a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért" díj összesen négy egyéni kategóriában adható: „Kiváló tehetséggondozó"„Kiváló tehetségfejlesztő" és „Kiváló tehetségsegítő" elismerésben idén összesen 52-en részesültek, illetve Életmű-díjat 2 szakember vehetett át, 1 fő posztumusz részesült a díjban.  „Kiváló Tehetséggondozó Szervezet" kategóriában 3 szervezet tevékenységét díjazták. Tehetségbarát Önkormányzat 2022 Díjjal 6, a tehetséggondozást példaértékűen támogató települési önkormányzat tevékenységét ismerték el.

A 2013-ban alapított „Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért" díj forrását 2022-ben is az NTP biztosítja, a kitüntetések odaítélésének fő célkitűzése, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse azokat a hazai és határon túli magyar, vagy magyarországi nemzetiségi szakembereket és szervezeteket, akik munkájuk során kiemelkedően sokat tesznek a fiatalok tehetségének kibontakoztatásáért. 

Az egyéni kategóriákban a díjjal járó juttatás bruttó 400 ezer forint, az életműdíjjal és a szervezetek munkáját elismerő kategóriában a díjjal járó juttatás bruttó 1 millió forint, a Tehetségbarát Önkormányzat díjjal járó juttatás pedig bruttó 1,5 millió forint.

„Kiváló tehetséggondozó"„Kiváló tehetségfejlesztő" és „Kiváló tehetségsegítő" kategóriákban idén összesen 443 érvényes jelölés érkezett a tehetséggondozó szakemberek igazgatóitól, kollégáitól, diákjaitól, illetve a szülőktől. A jelöléshez két ajánló által készített közös felterjesztés volt szükséges. A díjazottak személyéről a szakmai előértékelés után a Pályázati Bizottság döntött.

„Kiváló tehetséggondozó szervezet" díjat olyan hazai és határon túli tehetséggondozó szervezetek kapták, amelyek legalább 5 éve folyamatos és kiváló tehetségsegítő tevékenységet végeznek, és ennek hatása igazolható is a tehetséges gyermekek, fiatalok körében.

Az „Életmű-díj"-ban olyan tehetséggondozó szakemberek részesültek, akik legalább 20 éves folyamatos, kiemelkedő és eredményes munkát végeztek versenyfelkészítés terén, illetve módszertanilag kimagasló színvonalú tehetséggondozó, tehetségfejlesztő vagy tehetségsegítő tevékenységet folytatnak.

***

Szintén az eseményen adták át a Tehetségbarát Önkormányzat 2022 Díjakat is, amelyre a települések maguk pályázhattak. 

A díj azokat az önkormányzatokat ismeri el, amelyek alapvető feladataik ellátásán túl példaértékű módon járulnak hozzá a tehetséges fiatalok felkutatásához, támogatásához, hatékony együttműködéseket folytatva a tehetséggondozó szervezetekkel. 

A díjra két kategóriában lehetett pályázni: községek, városok önkormányzatai; illetve a megyei jogú városok és a fővárosi kerületek önkormányzatai. Idén Maklár Község Önkormányzata, Tiszafüred Város Önkormányzata, Siklós Város Önkormányzata, Sármellék Község Önkormányzata, Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzata és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata vehette át a díjat.

‌***

Az idei díjazottak kategóriánként

 

Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért" Kiváló tehetséggondozó kategória díjazottjai:

 

Bakk János

Baráth Márta

Benca Ernő

Csatóné Zsámbéky Ildikó

Deák Éva

Dobránszkyné Csige Boglárka

Goda Richárd

Horváth Norbert Tamás

Izsa Éva

Kátai Judit

Madarász Péter

Dr. Novák István

Pántyáné Karancsi Ilona Emma

Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó

Remeténé Orvos Viola

Rezsabek Ágnes

Rus Annamária

Sikó Dezső

Soti Szobonya Emőke

Stark Ernőné

Szekeres Ákos Zoltán

Tölgyesi Rita

 

 *** 

Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért" Kiváló tehetségfejlesztő kategória díjazottjai:

 

Baloghné Gerse Zsuzsanna

Barnáné Csépke Mária

Barocsai Zoltán

Bene Józsefné

Földiné Koczor Ildikó Tünde

Gnädig Péter

Kulin Judit

Mocskonyi Gergely

Molnár Andrea

Moór István

Orbánné Jávorics Judit

Pechan Eszter

Dr. Romos Zsolt

Schuch Angéla

Szegedi Istvánné

Szelecz László

Szűcsné Gáspár Zsuzsanna

Tarnóczai Géza

Tomasovszki Katalin  

 ***

Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért" Kiváló tehetségsegítő kategória díjazottjai:

 

Csáki Éva

Dr. Gherdán Katalin

Horváth Gyula

Kormos Dénes

Kovács Zsolt

Dr. Krecht Gyöngyvér-Mária

Lászlóné Lelesz Ildikó

Dr. Medvegy Tibor

Steller Gábor

Tar Sándor

Tremmer Bernadett

 
***

 

Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért" Kiváló tehetséggondozó szervezet kategória díjazottja:

 

Common Vibe Egyesület

Magyar Tehetséggondozó Társaság

Táncsics Gimnáziumért Alapítvány


***

 

Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért" Életműdíjjal elismertek:

 

Hegyeshalmi Csaba

Dr. Rajkovits Zsuzsanna

Dr. Szász Erzsébet (posztumusz)

 
***

 

Tehetségbarát Önkormányzat 2022 Díjjal elismert önkormányzatok:

 

Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata

Maklár Község Önkormányzata

Sármellék Község Önkormányzata

Siklós Város Önkormányzata

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata

Tiszafüred Város Önkormányzata

 

(Forrás: Bonis Bona 2022)


------------------------------------------------------------ 

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))                       

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:

 

Polgár Julianna

(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI; 
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA; 
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com; 
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com); 
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

                                                          POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA 

















 



A BALATONI HAJÓZÁSI SZEZON INDULÁSA 2022-BEN

2022. Húsvét Nagyszombatján indult el az első hajó Siófokról 
Balatonfüredre, amellyel kezdetét vette a 176. BAHART-szezon. 




A BAHART 2022-ben új menetrenddel, megújult arculattal, színes szolgáltatáskínálattal, online jegyvásárlási lehetőséggel és izgalmas programhajókkal várja a hajózni és kikapcsolódni vágyókat a Balatonon. A Balatoni Hajózási Zrt. a 176. hajózási szezonban továbbra is nagy hangsúlyt fektet a flottafejlesztésre, több hajó megújult és idén újak is érkeznek a Balatonra.

***

A Balatoni Hajózási Zrt. 2022. április 16-án, a Szent Miklós zászlóshajón tartotta szezonnyitó sajtótájékoztatóját. Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója értékelte a tavalyi rekord évet és bemutatta az idei terveket. Beszélt a hajóflotta fejlesztéséről, a menetrendről, a társaság arculatfrissítéséről, az új szolgáltatásokról és partneri együttműködésekről.

Elhangzott: a kedvező időjárásnak és a Balaton népszerűségének köszönhetően további forgalomnövekedés tapasztalható a kompokon, az év első 3 hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest 23%-kal nőtt a szállított utasok száma.

A megújult arculattal a kikötőkben, a hajókon, offline és online felületeken, és a BAHART honlapján is találkozhatnak az érdeklődök. A leginkább várt újdonság az online jegyvásárlás lesz, amely a tervek szerint májusban indul.

Kiemelt szerep jut a flottafejlesztésnek, ami az első ütemben 2 új komp és 2 új katamarán építésével valósul meg. A hajók várhatóan 2022-ben érkeznek a Balatonra. Az első komp sikeres üzempróbái után megkezdődik a szállításra való visszabontása, míg az első katamarán festési és gépészeti szerelési munkái után hamarosan megtörténik a vízre tétel is. Amennyiben a Balaton vízállása lehetővé teszi, a hajók szállítására május közepén kerül sor.

A meglévő flotta felújítása is folytatódik. Környezetvédelmi és üzemanyagfogyasztási motorkorszerűsítések mellett a Szigliget hajón, a Badacsony katamaránon, a Szántód hajón és a 95. születésnapjára készülő Tünde nosztalgiahajón is jelentősebb felújítások lesznek.

Május közepétől a keleti medencében megújult kínálattal jelentkezik a BAHART: a megszokott Siófok – Balatonfüred – Tihany útvonal helyett közvetlen járatok indulnak Siófok – Balatonfüred, valamint Siófok – Tihany között, melynek köszönhetően az utasok kényelmesebben és gyorsabban eljuthatnak majd a célállomásukra. A főszezonban így napi 9, pénteken és hétvégén pedig napi 10 hajójárat indul Siófok és az északi parti célállomások között.

Balatonfüred és Balatonföldvár között közvetlen járatok közlekednek majd, és a hajók megállnak Tihany-révben is. A programhajó kínálatban az augusztusi hónapban heti 2 helyett már heti 3 bulihajó-járat indul a legtöbb kikötőben, és a gyerekeknek szóló Varázshajó is további indulási időpontokkal bővül.

Folytatódik a BAHART szolgáltatásainak fejlesztése, a büfékben neves balatoni borászatok borai és helyi kézműves sörök is kaphatók lesznek. A hagyományos programválasztékot a partnerek közös programjai színesítik: koncertek, bulik, kulturális, sport- és gasztroesemények.

 

(Forrás: bahart.hu)  


------------------------------------------------------------ 

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))                       

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:

  

Polgár Julianna

(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI; 
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA; 
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com; 
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com); 
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA