2020. március 31., kedd

AZ ,,ÉV GYÓGYSZERÉSZE” ÉS A ,,KEDVENC PATIKÁM” PÁLYÁZAT (2020.)

Az ,,Év gyógyszerésze” és a ,,Kedvenc Patikám” pályázat (2020.)
Idén, immár tizedik - jubileumi - alkalommal, kerülnek megrendezésre
a nagysikerű Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám pályázatok.


Az Év Gyógyszerésze díjat a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, és a Roche Magyarország Kft. hozták létre, és ehhez csatlakozott a Magyar Gyógyszerészi Kamara és a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, így állt össze a szakmai zsűri, amely minden évben elbírálja a szakmai pályázatokat. A pályázatok elbírálása, mint eddig mindig anonim módon történik, melyet a szervező Nero Solution kft. biztosít. A győztes pályamunkát beadó gyógyszerész és a legtöbb szavazatott kapott győztes patika, egy kortárs műalkotást is magáénak tudhat, mely méltóképpen jelzi az elért eredményt a patikalátogatók számára.

Dr. Mikola Bálint (Magángyógyszerészek Országos Szövetségének elnöke) elmondása szerint, azokat a tehetséges kollegákat célozzák meg, akik a gyógyszertárukban különleges gondot fordítanak az úgynevezett gyógyszerészi gondozásra.
Az egészségügyi ellátó rendszerben a legmagasabb kontaktszámot a Gyógyszertárak mutatják fel. Kb. ötször annyian fordulnak meg naponta a gyógyszertárakban, mint a háziorvosi rendelőkben, ez napi 650 ezer embert jelent. Ez a rendkívül magas szám arra enged következtetni, hogy igen nagy szükség van arra, hogy a gyógyszerészek eligazítsák a betegeket a gyógyszeres terápiájuk során.

Dr. Samu Antal (Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, elnökségi tag) szerint elsősorban a jelentős betegpopulációt érintő területekre koncentrálnak. Ilyen például az idősgondozás, hipertónia, diabétesz, diszlipidémia, elhízás, várandós gondozás, légúti megbetegedések, stb. területei. Az a fontos, hogy olyan kiváló minőségű munka kerüljön ki a pályázatok közül, amely alkalmas - a jövőt illetően - a széles körű szakmai alkalmazásra/megvalósításra.

Prof. Dr. Halmos Gábor (egyetemi tanár Debreceni Egyetem Gyógyszertudományi Kar) Az elmúlt évben is nagyon értékes pályamunkák érkeztek, aminek jelentős része kifejezetten aktuális, fontos témát dolgozott fel, pl.: volt olyan pályamunka, ami a véralvadás gátlók helyes szedésével, és annak kapcsán a gyógyszerészi gondozással foglalkozott. Volt egy másik nagyon érdekes téma is, aminek tulajdonképpen épp aktualitása van a jelen kialakult egészségügyi helyzetben, ez a pályamunka az immunizációk, és a védőoltások edukációs tapasztalatait, illetve lehetőségeit vizsgálta, hogy miként tudnának ebben gyógyszerészek részt venni. A tavalyi nyertes pályázat az idős betegek gyógyszerészi gondozása során történő biztonságos gyógyszerellátást elemezte.

Dr. Hodossy Lajos (Roche Magyarország Kft.) az elmúlt 10 év kampányaival kapcsolatos tapasztalatai alapján, úgy gondolja, hogy gondolkodásmódot és szemléletet lehet változtatni, csak nagyon kitartó és nagyon szisztematikus munka kell hozzá, valamint sok idő és sok türelem. Még emlékszik rá, mikor indult ez a kampány 10 évvel ezelőtt mekkora idegenkedés és értetlenkedés fogadta ezt az elképzelést, de úgy gondolja, hogy megérte, hisz ma már a gyógyszerészi gondozás elfogadott és törvényi szintre emelkedett, és hozzá tartozik sok patika mindennapi értékteremtő munkájához.

Az Év gyógyszerésze pályázat menete: idén szokás szerint lakossági és szakmai oldalról is lehet ajánlásokat tenni. Mindkét oldalról egyaránt a 10-10 legtöbb jelölést kapott gyógyszerészt a pályázatot szervező Nero Solution Kft. személyesen kéri fel a pályázaton való részvételre. A pályázatok leadásának határideje 2020. augusztus 30. A 20 pályázati anyagból a szakmai zsűri választja ki a legjobbakat. A díjazottak a MOSZ XXX. kongresszusán ünnepélyes díjátadón vehetik át az Év Gyógyszerésze díjat és a Kedvenc Patikán címet, valamit a további díjakat. Minden pályamunkát leadó gyógyszerész ingyenesen vehet részt az év végén megrendezésre kerülő Év Gyógyszerésze szemináriumon.

A pályázatokat bíráló szakmai zsűri tagjai:
Dr. Mikola Bálint - Magángyógyszerészek Országos Szövetsége elnöke,
Prof. Dr. Szökő Éva - Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke,
Dr. Samu Antal - Magángyógyszerészek Országos Szövetsége elnöksége tagja és
Prof. Dr. Halmos Gábor, egyetemi tanár - Debreceni Egyetem Gyógyszertudományi Kar.

A gyógyszertár a gyógyítási stratégia kiemelt egysége, amely egy kereskedelmi körülmények között működő egészségügyi intézmény. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyógyszert a gyógyszertárból kell beszerezni, ahol az ott dolgozó szakemberek a készítményekkel kapcsolatos mindenfajta hiteles információt tudnak biztosítani. A jövőt illető fontos kérdés, hogy melyik patikában milyen extra szolgáltatást kaphat a beteg a gyógyszere mellé.

A pályázatok kulcsüzenete, hogy a gyógyszerészeknek egyfajta új, köztes szerepet kell betöltenie az egészség támogatása, a betegségek megelőzése területén, és mint a gyógyszeres terápia szakértőinek, olyan dokumentált szolgáltatásokat kell biztosítania. Ezek célja – a páciensek bevonásával és az egészségügyi ellátás többi szereplőivel együttműködésben – a hatásos, biztonságos és költséghatékony gyógyszeres terápia elősegítése, a megfelelő gyógyszerhasználat szakmai segítése, a betegek együttműködő készségének növelése, az egészségtudatos életvitel kialakításának elősegítése, az életminőség javítása.

A patikákban a biztonságos gyógyszeralkalmazást népszerűsítő, edukációs tevékenység jelentősen hozzájárul társadalmunk egészségkultúrájának emeléséhez és egyben a pályázatot kiírók nagy örömére – talán ennek köszönhetően is - egyre kiemeltebb figyelmet kap a patikai munka és a „Kedvenc Patikám” kampány lakossági támogatása.

A Kedvenc Patikám pályázat a hagyományoknak megfelelően a lakosság véleménynyilvánítása alapján kerül kiválasztásra. A szavazatokért versenybe szállhat az ország bármely, közvetlen lakossági ellátást biztosító patikája. A legtöbb szavazatot kapott patika nyeri el a Kedvenc Patikám címet.

Az Év Gyógyszerésze és a Kedvenc Patikám 2020-as pályázatának díjátadójára a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége XXX. Kongresszusán kerül sor.

Az Év Gyógyszerésze jelölések beérkezésének határideje: 2020. május 30.

A Kedvenc Patikám szavazatok beérkezési határideje: 2020.szeptember 30.

A pályázatokról további részletes információkat az Év Gyógyszerésze és a Kedvenc Patikám honlapokon (www.evgyogyszeresze.hu és www.kedvencpatikam.hu) találhatnak az érdeklődők.



(Forrás: www.nerosolution.com)



------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE - lillatti8@gmail.com)
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------


ÚJ NATÚRPARK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN


Új natúrpark alakul az Őrjegben

Natúrpark címet adományozott az Őrjeg és szőlőhegyei térségnek 
Nagy István agrárminiszter. 
Ezzel már 16 natúrpark működik Magyarországon.



Az öt Bács-Kiskun megyei településre kiterjedő térség március 31-től használhatja a natúrpark elnevezést. A fő cél a természeti és kulturális örökség megőrzése, hosszú távú fenntartása. Az ezzel kapcsolatos feladatokat natúrparki munkaszervezetként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület látja el a jövőben.

Őrjegnek hagyományosan a Duna ártere és a Duna–Tisza közi homokhátság határán húzódó lápvidék déli részét nevezik. A Duna hajdani vízi világának utolsó hírmondója, a Vörös-mocsár ma már természetvédelmi oltalom alatt áll, természeti értékeit tanösvényen ismerhetjük meg. 

A térség egyetlen városi jogállású települése a pincefalujáról és az abban érlelt boráról híres Hajós. A natúrparki kezdeményezéshez Császártöltés, Érsekhalma, Homokmégy és Öregcsertő csatlakozott.

A natúrpark létrehozásának lehetőségét a térségben természetközeli és ökológiai gazdálkodást folytató fiatal gazdálkodók vetették fel elsőként, akik az elmúlt években következetesen dolgoztak az Őrjeg gazdag természeti és táji örökségének megőrzéséért. 

Tevékenységük középpontjában a természetközeli gazdálkodás, azon belül is a legeltetéses állattartás, mint tájfenntartó tevékenység népszerűsítése, a védett természeti értékek megőrzése és monitorozása, a vízszabályozás újragondolása és egészséges helyi termékek előállítása áll. A natúrpark ezen tevékenységek szélesebb körű, hatékonyabb és hosszú távon is eredményes folytatásához biztosíthat megfelelő kereteket.



(Forrás: AM Sajtóiroda)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE - lillatti8@gmail.com)
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

FÜVÉSZKERTI TÉL-TAVASZ (2020.)

A Füvészkert minden évszakban rejt valami növényi csodát, örökös
madárdallal marasztalót, és amikor megindul a Tavasz-ébredés,
a korai virágok pompája is lélekemelő és szívdobogtató szépség!







------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE - lillatti8@gmail.com)
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA