ELSŐ ORSZÁGOS SPORTEGYESÜLETI TALÁLKOZÓ
A Magyar Sport Napján, május 6-án rendezett konferenciát a Sportegyesületek
Országos Szövetsége Első Országos Sportegyesületi Találkozó címmel.
A különböző sportszervezeteket képviselő előadók mondandója
biztatóan csengett egybe.
1875. május 6-án a Magyar Athletikai Club rendezte a kontinens legelső nyilvános szabadtéri sportversenyét Budapesten. 2000. május 2-án – az akkor sportminiszter, Deutsch Tamás, előterjesztése alapján – a kormány május 6-át a Magyar Sport Napjának nyilvánította.
Deutsch most - mint a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke - erre a napra hívta össze az Első Országos Sportegyesületi Találkozót a Magyar Sport Házába (MSH). De nem a közel- és régmúltról megemlékezni, hanem közösen elmélkedni az új feladatokról, a jövőről. Deutsch, aki a háromórás tanácskozás zárszavában reagált az addig elhangzottakra, pontosan érzékeltette a célt: „Már megszülettek azok a gyerekek, akik a 2032-es olimpián képviselik a magyar színeket”.
Az előadásokban a „sport” és a „sportegyesület” mellett az „utánpótlás” volt a leggyakoribb szó. Az előadók mind ugyanarról beszéltek: a fejlődés, az előrelépés lehetőségeiről.
Az első, Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem (TE) rektora például az intézmény új kapmusza mellett arról a tartalmi megújulásról, miszerint a mostani 2500 helyett a jövőben 3500 hallgatót vesznek fel, ismét elindítva a szakedzőképzést. A tanárképzésnek azzal a kihívással kell szembenéznie, hogy az általános iskolák alsó tagozatán tanuló gyerekek negyven százaléka (!) gyógytestnevelésre szorul. A sportszakemberek előtt pedig az a lecke áll, hogy az elmúlt tizenkét évben – bizony – csökkenő tendenciát mutat az olimpiai eredményességünk.
A többi előadó sportszervezetet képviselt. Sorrendben: Mészáros János. elnök, Nemzeti Versenysport Szövetség (nem olimpiai sportágak) (NVSZ); Sárfalvi Péter, az EMMI Sportért Felelős Államtitkársága helyettes államtitkára (utánpótlás-nevelés); Fábián László, főtitkár, Magyar Olimpiai Bizottság (MOB); Szabó László, elnök, Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB); Balogh Gábor, elnök, Nemzeti Diák-Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ).
A fenti szervezetek egy része újonnan jött létre, a másik ismét életre, illetve új életre kelt. A magyar sport januári strukturális átrendeződése óta mindenesetre ez volt az első alkalom, hogy – képletesen – egy asztalhoz ültek le a felek. Nézetütközés nem volt, ami nem is csoda, hiszen a sport különböző szegmenseit képviselő szervezetek természetes szövetségesek.
Mindegyik egyfelé húz. Sikerre törekszik, hozzátéve az egészhez a maga lehető legjobbját.
Sárfalvi Péter, az utánpótlás-nevelésért felelős helyettes államtitkárság vezetője, előadásában hangsúlyozta, hogy a 2000-es évek elején elindult programok (Sport XXI., Héraklész-Bajnok, illetve Héraklész-Csillag) új utakat nyitottak a tehetséggondozásban. Nőtt a központi felkészítés szerepe, és a fejlődést elősegítő edzőtáborok korhatára egyre lejjebb ment. A programok lehetővé tették a hosszútávú, stratégiai tervezést az utánpótlás-nevelésben is.
A legújabb, immár a SOSZ gondjaira bízott HISZEK Benned-sportprogram új, korábban nem kellőképpen támogatott rétegeket célzott meg: 150 millió forintot osztottak el, összesen száz, pályázó kis- és középegyesület utánpótlás-nevelésének támogatására. Ezzel bővült a kör, vagyis azoknak a „kicsiknek” is jutott segítség, amelyek a kiemelt sportágak 2013-ban indult kiemelt programjában legfeljebb némi műhelytámogatáshoz jutottak, már ha jutottak.
Most az utánpótlásedzők felkarolása következik. Harmincnyolc sportágba mintegy 400 millió forint érkezik – a már futó programok mellett…
Ezen a ponton kialakult a tanácskozás „keretes szerkezete”. Mocsai Lajos még a Testnevelési Egyetem újszakember-kibocsátási programjáról beszélt, most viszont láthatóvá vált, hogy a fiatal szakembereket nem üres kézzel várja a magyar sport.
(Forrás: utanpotlassport.hu)
--------------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
--------------------------------------------------------
(Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése