A méhészkedés jelentősége megkérdőjelezhetetlen
Tárcánk a méhészeti ágazatot megkülönböztetett figyelemmel kíséri, célkitűzésünk, hogy intézkedéseinkkel fokozatosan növeljük a méhészeti ágazat versenyképességét - mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Klímabarát Fenntarthatósági Fesztivál Mézédes Napján, Budapesten, a MOM Biopiacának területén.
Nagy István hangsúlyozta, az ágazat több ezer család megélhetéséhez nyújt kiegészítő vagy fő jövedelemforrást. Az államtitkár kiemelte: a méhészkedés jelentősége – a milliárdokban mérhető közvetlen s a közvetett gazdasági hasznon túl – a megporzáson keresztül az ökológiai egyensúly fenntartásában, a biológiai sokféleség megőrzésében is megkérdőjelezhetetlen.
Nagy István arról is szólt, hogy a magyar méhészet a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 1 százalékát, az állattenyésztésnek mintegy 3 százalékát adja, ez pedig forintosítva 22-25 milliárd forintot jelent.
Az államtitkár fontos feladatnak nevezte a vásárlói bizalom további növelését. Példaként a folyamatos mézvizsgálatokat, valamint a termelői méz azonosítására létrehozott méz-zárszalag és a termelői mézesüveg használatát említette.
Sokéves átlagban a méhészetek száma 15 és 20 ezer között alakul, a méhcsaládok száma napjainkban meghaladja az 1 milliót. Az Európai Unió 27 tagállama között hazánk rendelkezik a 6. legtöbb méhcsaláddal. A méhészek számát tekintve középmezőnybe tartozunk, de a méhsűrűséget figyelembe véve a 2. helyen állunk. A méztermelés az elmúlt 10 évben 15 és 30 ezer tonna között változott.
(FM Sajtóiroda)
--------------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
--------------------------------------------------------
(Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése