2017. április 4., kedd

32. TELEKOM VIVICITTÁ VÁROSVÉDŐ FUTÁS

28-29 ezer nevezőt vár a BSI a 32. Telekom Vivicittá Városvédő Futásra

A Magyar Telekom és a Budapest Sportiroda (BSI) szervezésében április 8-án 
és 9-én megrendezendő futamok rajtja (mindkét nap 10 órakor) és befutója 
új helyszínen, az előbbi az Olof Palme sétányon, az utóbbi az 56-osok terén 
lesz - hangzott el a hétvégi esemény Városliget Café-beli, 2017. 04. 04-én 
tartott sajtótájékoztatóján.


Magyarország 995 településéről neveztek futók az eseményre, többek közt olyan 300 főnél kisebb településekről, mint: Kemeneskápolna (Vas megye), Edve (Győr-Moson-Sopron megye), Lócs (Vas megye), Iliny (Nógrád megye), Ebergőc (Győr-Moson-Sopron megye). 81 ország képviseletében közel 2200 külföldi is szerepel az eseményen. Ennek a listának az élén a több mint 200 brit állampolgár áll, köztük az Egyesült Királyság budapesti nagykövete is.

A férfiak között a legidősebb induló a 83 éves Kenyér Imre, aki a 10 km-en (VIVICITTÁ) szerepel. A nőknél a korelnök 82 éves Sztarenszky Tiborné, aki az 5km-re (MIDICITTÁ) nevezett. Összesen 64 hetven évnél idősebb futó nevezett, köztük 24 hölgy. (Az adatok minden táv összes indulójára vonatkoznak.)

Telekom Vivicittá Városvédő futás legnépszerűbb távja a félmaraton, amelyen az eddigi jelentkezés már elérte a 8000 főt. Indul a nyolcszoros elsőséggel rendelkező Szimona Staicu. A hírességek színes világát képviselve ugyancsak félmaratonon fut Ónodi Eszter, Jászai Mari-díjas színművésznő, a 10 km-t vállalta Pásztory Dóra, kétszeres paralimpiai bajnok és Zavaros Eszter, operaénekes. Újdonság, hogy a félmaraton idén először párosban is teljesíthető, és erre a számra 600 páros jelentkezett (ennyi a létszámlimit). A klasszikus Vivicittá távra, a 10 km-re eddig 6000 előzetes nevezés érkezett (több a női, mint a férfi!), köztük 534-en életükben először ugranak neki ennek a távnak.

A BSI versenyigazgatója, Kocsis Árpád azt mondta: a 32 . Telekom Vivicittá Városvédő Futás is „a sportszerűségről, a teljesítmény tiszteletéről, a közösségépítésről szól majd. A futótársadalomban nehéz egyedül maradni.”.

A futók frissítésére közel 10000 szivaccsal, 1000 kg banánnal, 60 kg szőlőcukorral, valamint 150000 pohárral kínált 3600 liter iso itallal és 45000 liter Szentkiráyi ásványvízzel készülnek a szervezők. 100 mobil WC áll az indulók rendelkezésére (wc+piszoár). A rendező BSI részéről összesen 1000 fő dolgozik az eseményen. Összesen 168 születésnapos futót ünneplünk a hétvégén.


Jótékonysági futás és adománygyűjtés az autizmussal élőkért

A verseny első napján áll rajthoz 2,5 km-es távon egy jótékonysági futócsapat. Tagjai között üdvözölhetjük Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozót, Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok cselgáncsozót, Lőrincz Krisztina paralimpikon evezőst, Juhász Vanda olimpikont és magyar bajnok gerelyhajítót, Bedák Pál VB ezüstérmes ökölvívót, Lisztes Krisztián 49-szeres magyar válogatott labdarúgót, valamint Simonyi Balázs ultrafutót, Adányi Zsanett paraúszót és Kasza Tibor showmant is. A táv rajtját Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó, valamint Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó fogja indítani szombaton délben. A futócsapat célja, hogy felhívják a figyelmet az autizmus ügyére, amely egyre több embert érint.

***

A jótékonysági futócsapat tagjai a következőket mondták a saját motivációjukról:

„Közéleti személyiségként természetes, hogy nemes ügyek mellé állunk. Külön öröm számomra, hogy ezt olyan dologgal tehetem, amelyet amúgy is nagyon szeretek, már rég a közösségi futás szerelmese vagyok. Ha nem hívtak volna, magamtól is jöttem volna.” (Kovács Koko István).

„Paralimpikonként hálásak voltunk a Telekom támogatásáért. Az, hogy most mi tehetünk másokért, egy plusz élmény a számomra.” (Adámi Zsanett).

Lisztes Krisztián arról szólt, hogy soha nem gondolta, hogy labda nélkül is fog félmaraton távot futni, és fantasztikus élménynek tartja a közösségi futást.

Simonyi Balázs visszaidézte a Vivicitták történetének kezdetét: „32 évvel ezelőtt keveset tudtunk az autizmusról, de sokkal befogadóbbak voltunk. Mára ez a helyzet sajnos megfordult: nagyon sokat tudunk az autizmusról (minden 68. ember szenved tőle), viszont már kevésbé vagyunk toleránsak. A futótársadalom viszont sosem kirekesztő.”.

Kasza Tibor énekes-műsorvezető bár azt mesélte, alkatilag alkalmatlan a futásra, két számon is elindul a Vivicittán. A Minicittá jótékony 2,5 km-e mellett az 5 km-es Midicittán is rajhoz áll. Tibi arról számolt be, hogy legutóbb úgy előzte meg egy hatéves kislány, hogy még levegőt sem vett. Ezért csak annyit mondjanak neki s ebből majd érezni fogja, hogy „Egyek vagyunk!”.

Nem véletlenül utalt erre a mondatra. A Telekom Vivicittán induló hírességek selfie-ket készítettek és ezzel gyűjtötték az első adományokat az autizmussal élőkért az #egyekvagyunk hashtag használatával.

***

A csapat és vele a Magyar Telekom az Autistic Art Alapítvány támogatójaként a szervezet által működtetett, autistákat ellátó lakások, otthonok fenntartására gyűjt. Bella Viktória, az alapítvány ügyvezetője segített megértetni a Telekom Vivicittá 2017-es pólóján szereplő grafika fontosságát is. „Az autisták 40%-a nem beszél, ilyen fiatal művész Varga Máté is, aki számára az alkotóművészet az egyetlen kifejező eszköz. Az idei póló hátán szereplő grafika az általa megrajzolt geometrikus formák alapján készült. Máté az alapítvány művészeti terápiás programjának keretei között alkot – nagy sikerrel.”

A jótékonysági futócsapathoz virtuálisan bárki csatlakozhat a közösségi térben, nem kell mást tenni, csak készíteni saját magukról egy futáshoz kapcsolódó fotót, amelyen az elmúlt évek Telekom Vivicittá versenyeinek bármelyik pólóját viselik, majd ezt a fotót posztolni május 14-ig az Instagrammon #egyekvagyunk hashtaggel. A csatlakozók egyben adományt is gyűjtenek, hiszen a Telekom minden ily módon feltöltött kép után 100 Ft-ot adományoz az Autistic Art Alapítvány javára.

Az autizmus ügyének támogatása az idei Telekom Vivicittá versenypólóján is megjelenik: a póló hátulját Varga Máté autizmussal élő művész rajza alapján készült grafika díszíti.

Az Autistic Art Alapítvány támogatása mellett a futóknak és a szurkolóknak lehetőségük van a hello holnap! mobilapplikáción keresztül további civil szervezeteknek is adományozni. A helyszínen kihelyezett, valamint a rajtszámokon található QR kód leolvasásával 3 hello holnap! pont szerezhető, amelyet a Telekom 300 forintra vált. Ezt az összeget tudja az applikáció használója eladományozni az appban lévő 9 civil szervezet valamelyikének. Ezek közül a szervezetek közül az Autistic Art, az ArtMan Egyesület, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Suhanj! Alapítvány, valamint a WWF Magyarország is kitelepül a Telekom Vivicittá rendezvényre, hogy bemutassák tevékenységüket és aktuális programjaikat.

A Magyar Telekom Vivicittá-ajánlat keretében, árkedvezménnyel kínál a mozgáshoz használatos, okos termékeket és okos kiegészítőket. Az akció ideje alatt kedvezményes áron megvásárolható az Apple Watch, továbbá képviselteti magát széles portfólióval a Fitbit, a világ vezető fitnesz karpántjainak gyártója is, valamint a JABRA sport kollekciója, a Huawei aktivitásmérői, és a Samsung okos eszközök. A Telekom Vivicittá ajánlatai megvásárolhatók május 14-ig országszerte, a meghatározott Telekom üzletekben vagy a Telekom Vivicittá oldalán, a készlet erejéig.


(Forrás és további info: futanet.hu)


--------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

--------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA

























 































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése