MERÉSZ TERVEK A HAZAI TURIZMUSBAN
„Sosem látott eredmények, merész tervek a hazai turizmusban” címmel
„Sosem látott eredmények, merész tervek a hazai turizmusban” címmel
tartott sajtótájékoztatót az 1. helyezett Aria Hotel Budapestben, szombat délelőtt,
a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) annak apropóján, hogy a Központi
Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint 2016-ban minden eddiginél
erősebb évet zárt a hazai turizmus.
Az idén is hasonló eredményekre számítanak az ágazatban, miután 2017 a sportturizmus éve lesz - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója. Guller Zoltán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatait értékelve kiemelte: 2016-ban a szálláshelyek bevételnövekedése felülmúlta még a vendégéjszakák számának növekedését is. Tavaly 7,0 százalékkal 27,7 millióra emelkedett a vendégéjszakák száma, míg az ágazat összes bevétele 9,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, a szállásdíjak bevételei pedig 11,1 százalékkal nőttek - ismertette.
A magyar turizmus nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően teljesített: a magyar növekedés tavaly a világátlag csaknem kétszerese, az európai átlag több mint háromszorosa lett.
A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) adatai szerint a nemzetközi turistaérkezések száma a világon 3,9 százalékkal, Európában 2,0 százalékkal, Magyarországon pedig 7,1 százalékkal bővült. Magyarország növekedési üteme megelőzte a legfőbb versenytársakét, Ausztriáét és Csehországét is.
A vezérigazgató kiemelte: annak érdekében, hogy Magyarország Európa öt legjobb úti célja közé kerüljön két év alatt, a külföldi turisták költését pedig megduplázzák, számos fejlesztés indul. A balatoni strandoké már elkezdődött, a főszezonra mintegy 1,86 milliárd forintból 48 tóparti strand újulhat meg.
A strandfejlesztés mellett a balatoni hajók károsanyag-kibocsátásának csökkentése is kiemelt feladat, és szeretnék, hogy rövidesen kizárólag elektromos hajók használhassák és elektromos vasúti pályán lehessen körbeutazni a tavat.
A Balatonon ebben az évben több mint 570 fejlesztési projekt indul el, támogatást kapnak egyebek között a borászatok, a háztáji gazdaságok.
Megújul a nagycenki kastély, borutak épülnek a soproni térségben, és 23 milliárd forintból megkezdődik a Fertő-part turisztikai fejlesztése. Több mint 90 milliárd forintból elkezdődik Tokaj-Hegyalja térségének fejlesztése, kilátó épül a Kopasz-hegyen, Sátoraljaújhely 700 méteres üveghídja pedig a világ leghosszabb ilyen építménye lesz - sorolta. A többi turisztikai körzet fejlesztési terve is hamarosan a kormány elé kerül, az áfacsökkentéssel pedig pluszforrást szerezhetnek az ágazat vállalkozásai is, amit ugyancsak fejlesztésekre fordíthatnak.
Jelezte: idén jelentős sportesemények miatt 31 budapesti és 3 balatonfüredi hotelben már 5500 szobát foglaltak le.
Guller Zoltán kitért arra, hogy a 16 turisztikai külképviselet turizmusdiplomáciai feladatát a külügyminisztériummal kötött megállapodás értelmében a külügyi tárca veszi át, a nemzetközi marketing viszont továbbra is a Magyar Turisztikai Ügynökség feladata maradt.
A belföldi turizmus további erősítésén is dolgoznak, és azon, hogy a külföldi turisták Budapest mellett az ország más részeit is megismerjék, a magyar gasztronómiát is kiemelten kezelve.
A szálláshely-fejlesztési pályázat hamarosan megjelenik, az állam a vállalkozásokat a minőségi szolgáltatások nyújtásában támogatja - jelezte. Napirenden van az új kongresszusi központ megépítése is, ez a magyar turizmus elemi érdeke - mondta Guller Zoltán.
(Forrás: MTI)
--------------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
--------------------------------------------------------
(Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi ig. szám: R-1649)
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése