2017. február 25., szombat

A HIT PAJZSA DÍJ

A HIT PAJZSA DÍJ

Pásztor Győző kanonok, dabas-sári plébános kapta idén
a Parma fidei – Hit pajzsa díjat.
A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából évente
odaítélt elismerés egyházi személyeknek jár,
akik a diktatúra alatt tanúságot tettek hitükről.

 



Magyarországnak nem a rendszerváltó politikusok egyezsége hozott változást, hanem azoknak az embereknek a bátorsága, akik a némaság idején megszólaltak, akik vállalták hitüket, az együttérzést és a cselekvést a „közöny és a passzív elfogadás” napjaiban, mondta a közgyűlési Díszteremben, a budapesti díjátadón Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke. A kommunizmus áldozatainak emléknapján rendezett ünnepségen hangsúlyozta: a kommunizmus nem „színpadi tragédia”, hanem bűn, emberek követték el emberek ellen, mint ahogy emberek voltak azok is, akik vállalták, hogy szembeszállnak velük. Úgy fogalmazott: „Azért állhatunk ma itt, mert volt néhány bátor ember, aki életben tartotta a fényt, és vigyázott arra, ami jó: a közösségre, a hitre, a családokra és a nemzeti örökségre”.

Pásztor Győző 1933-ban született Újpesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1955-ben végzett matematika–fizika szakon. A teológiát Egerben végezte, 1961-ben szentelték pappá. A pártállam titkosszolgálata felfigyelt rá, nem végezhetett lelkipásztori szolgálatot, ezért a Fővárosi Vízműveknél lett vízóra-leolvasó. Ide több, a szolgálattól eltiltott paptársát is sikerült beprotezsálnia, így abban az időben Budapesten öt felszentelt pap dolgozott vízóra-leolvasóként. Később Kiskunhalason, majd Hódmezővásárhelyen volt káplán.

1981 óta plébános a pest megyei Dabas-Sáriban. Pásztor Győző mindig szívügyének tekintette az ifjúság formálását, ezért 1993-ban újraalapította a katolikus általános iskolát Sáriban. Erről Bolberitz Pál az eseményen azt mondta, hogy Pásztor Győző az újraalapítással nagy vihart kavart a rendszerváltás utáni Magyarországon, „különösen a baloldali sajtóban”, azonban „erős hittel állta a sokszor nemtelen, igaztalan támadásokat”.

Az iskoaalapító pap az elismerést megköszönve elmondta: felszentelése után 28 évet kellett várnia, hogy papként az oltárhoz állhasson. Felidézte, hogy alföldi falvakban szolgálva akár egyetlen hittant tanuló diák kedvéért is elmotorozott a tanyasi iskolákba, mert a hitoktatásban látta a jövő zálogát. És az egy hittanos gyermek mellett ilyenkor a többi diák is láthatott hetente egyszer egy papot – mondta.

„A hit pajzsa őrzött életemben, amikor támadtak, és azzal védtem híveimet”, amikor őket bántották – fogalmazott Pásztor Győző.

***

A Hit pajzsa díjat – amelyet a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából adományoznak 2002 óta minden évben – Horváth Béla kisgazda országgyűlési képviselő és Gyurkovics Tibor író alapította. A díjat azoknak az egyházi személyiségeknek ítélik oda, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz. A díjat Spányi Antal, székesfehérvári megyés püspök, valamint Bolberitz Pál, egyetemi tanár, a díj első kitüntetettje adta át.

Tavaly Balás Béla, kaposvári megyéspüspök volt a kitüntetett.



(Forrás: MTI)


--------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

--------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi ig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
 
 



 
 































































 



2 megjegyzés:

  1. Julcsikám köszönöm mennyi arc,mennyi ismerős.. és mennyire látszik az idő múlása ..szép arcú nők és férfiak... de mennyire megrokkantak megváltoztak. Bolberitz is, Istenem.A Horváth fiúk megnőttek megházasodtak ,Horváth Béla fáradhatatlanul tervez szervez.Szeretném, ha jövőre Khirer Vilmso atya kapná a pajzsot..az Óbudai Péter Pál templomban volt sokáig.56-ban börtönbe zárták, igen jó gondolkodású filozófikus alkat. Ismerem.

    VálaszTörlés
  2. Drága Zsum! --- Köszönöm, hogy megnéztél! Nagyon nagy volt az ellenfény, így a kb. 100 képből annyi maradt, amennyit láttál. Tudom, ez is sok, de hát láttatni csak így lehet :-)! --- Áldással: JulCSIllag

    VálaszTörlés