2018. március 30., péntek

A MAGYAR SZENT KORONA ÉS A KORONÁZÁSI JELVÉNYEK

A magyar Szent Korona - Új kiadvány és konferencia

Tóth Endre régész professzor A magyar Szent Korona és a koronázási
jelvények című nagymonográfiája megjelenése alkalmából könyvbemutatóval
egybekötött konferencia került megrendezésre március 22-én,
az Országház Delegációs termében.



A kötetet Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója mutatta be. A konferencia levezető elnöke Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatója volt. A rendezvényen előadást tartott Tóth Endre, Pálffy Géza, Tóth Gergely, Glant Tibor és Csengel-Plank Ibolya.

Tóth Endre régész professzor nagymonográfiája a magyar Szent Koronáról és a koronázási jelvényekről több évtizedes kutatómunka eredményeként született meg.

Az impozáns képanyaggal rendelkező, egyszerre tudományos igényű és olvasmányos kötet több mint száz, eddig még nem publikált, újonnan készített fotóval bővült. A számos részletfotót, ábrát, magyarázatot, kiegészítő táblázatot is tartalmazó könyv a magyar királyság megalapításától a koronázási szertartásokon keresztül a közelmúltig terjedően, több aspektusban és számos európai kitekintéssel tárgyalja a Szent Korona keletkezésének rejtélyeit, valamint a jogar, az országalma, a palást és a koronázási kard történetét.

A témában évtizedek óta nem látott napvilágot ilyen nagy volumenű tudományos kiadvány, mint Tóth Endre összegző munkája, amelyet a szerző néhai mesterének, a magyar őstörténet neves kutatójának, László Gyulának ajánl.

A kötet az Országház Könyvkiadó Nemzet Főtere Kézikönyvek sorozatának első része, megvásárolható az Országgyűlési Könyvtárban, az Országház látogatóközpontjának ajándékboltjában és a nagyobb könyvesboltokban.


(Forrás: http://www.nemzetfotere.hu)

------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA


















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése