2018. március 30., péntek

SORSFORDÍTÁS - A FÖLDMŰVES LÉT 1945-62. KÖZÖTT

A paraszti társadalom felszámolásáról indított programsorozatot a NEB

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) szervezésében
,,Sorsfordítás - A paraszti társadalom felszámolása, 1945-1962.”
címmel pénteken, Budapesten programsorozat indult, amelynek
lebonyolításában az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és
Közművelődési Igazgatósága (OHKKI) is közreműködött.




Tablókból álló vándorkiállítást mutattak be a sajtónak a Néprajzi Múzeumban, majd konferencia kezdődött az Országházban, 2018. március 23-án, amelyet az emberi erőforrások minisztere nyitott meg.

Balog Zoltán azt mondta, hogy nagy hiányok vannak történelmi ismereteinkben. A különböző generációk tudásának hézagai más-más korszak igazsághű értékelését homályosítják el, attól függően, hogy mely korszakban végezték tanulmányaikat.

Talán az egyik legmélyebb űr a magyar parasztság második világháború utáni sorsát illetően tátong - jelentette ki a miniszter, hozzáfűzve: ,,zsigereiben érzi ezt", akinek családfája paraszti gyökerekkel rendelkezik.

Sok bűnt feltártak már a kutatók, visszaemlékezők segítségével, dokumentumok, tárgyak bemutatásával, rengetegen megfilmesítették az érintettek sorsát. Köszönet illeti a bátrakat, akik akkor foglalkoztak a témával, ,,amikor ez még nem volt divat" - hangsúlyozta Balog Zoltán.

Azt mondta, hogy a magyar parasztság ellen viselt ,,pusztító hadjáratot", egész települések kisemmizését, családok megnyomorításának igazi mélységét, a mára kialakult társadalmi és kulturális változásokat nehezen lehet tetten érni egyszerűen csak kutatásokkal, ezért hálás a NEB-nek a konferenciáért.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy az egész magyar nemzet szenvedi több nemzedék gyökereinek kiszaggatását.

Felidézte, hogy a ,,paraszt" kifejezés a két világháború közti időszaktól a kilencvenes évekig megalázó volt, sőt egyes körökben még ma is az. Megjegyezte, hogy ,,ezt nem a kommunizmus kezdte".

A kormányzat feladata, hogy újra felértékelje a vidéki létet, a földműves életformát; eszközök, elismerés formájában állami segítséget nyújtson - emelte ki.

Sikerül-e újra termővé tenni a magyar paraszti kultúra fáját? - tette fel a kérdést Balog Zoltán.

Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: Kádár János, az MSZMP első számú vezetője egy idő után rájött, hogy ,,csak bottal tudja beverni a szövetkezetbe" a parasztokat, kizárólag agresszióval képes megtörni az utolsó, függetlenségét még őrző, társadalmi csoportot. A felismerés a magyar társadalmat sújtó, egyik legnagyobb, tömeges, állami erőszakhullámhoz vezetett – emelte ki. Közölte: 1958 nyarán meghirdették a klerikális reakció és a vallásos világnézet elleni kampányt, megkezdték a paraszti közösségek értékrendjének hagyományosan keretet adó egyházak megtörésének újabb, összehangolt stációját, fél évvel később pedig elindult a parasztok termelőszövetkezetekbe kényszerítése.

Noha a kádári kommunista propaganda igyekezett az önkéntesség látszatát kelteni, a valóság más volt: a rezsim a lelki és fizikai erőszak legkülönbözőbb módszereit bevetve, faluról falura számolta fel a paraszti gazdálkodás bázisát adó családokat - idézte fel Földváryné Kiss Réka. Az ekkor átélt megaláztatások generációkon át kibeszéletlen történetekké, felejtésre ítélt tabukká váltak.

A konferencia egy hosszú szakmai kutatómunka eredményeit teszi a nagyközönség számára is elérhetővé - mondta a NEB elnöke.

A programsorozat fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Szakmai irányítója Földváryné Kiss Réka, aki az első két városban, Nagykanizsán és Kecskeméten március 27-én és 28-án megnyitja a tizenkét tablóból álló országos vándorkiállítást. A tárlat tizennégy helyszínen, köztük Budapesten, Szegeden és Székesfehérváron is látogatható lesz az idén.

A szervezők azt írták, hogy az erőszakos kollektivizálás történetét bemutató programsorozat - amelynek helyi konferenciák, kerekasztal-beszélgetések és rendhagyó történelemórák is a részét képezik - méltó megemlékezésre ad lehetőséget az egykori üldözötteknek, valamint az érintett rokonoknak. Kiemelt cél a fiatalok figyelmének felkeltése, ami hozzásegítheti őket saját családjuk múltjának megismeréséhez, feldolgozásához.

A NEB megemlékező kisfilmmel indította a konferenciát, de főleg fiatalok számára készítették. Így a középiskolások számára szeptemberben országos versenyt hirdetnek, amelyhez pedagógusoknak tartott módszertani továbbképzés kapcsolódik majd.

A paraszti gazdaságok erőszakos kollektivizálása a népesség csaknem felét érintette Magyarországon. A paraszti tulajdon felszámolását, a földek és az emberek termelőszövetkezetekbe kényszerítését megfélemlítéssel és erőszakkal érte el a kommunista hatalom. Feldúlta a hagyományos közösségeket, a hozzájuk kapcsolódó kultúrát, életmódot.


(Forrás: MTI)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA














































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése