2018. március 4., vasárnap

SOPRONI ÜNNEPI HETEK (2018.)

Tematikus programokkal várja idén
a Soproni Ünnepi Hetek sorozata a közönséget

Megújult műsortervvel, tematikus hetekkel várja a közönséget idén
a Soproni Ünnepi Hetek (SÜH) sorozata a Fertőrákosi Kőfejtő és
Barlangszínházban és a város számos pontján június 8. és július 15.
között – hangzott el a rendezvényről pénteken (2018. március 2-án),
a budapesti Columbus hajón tartott, kiemelt sajtótájékoztatón.




A sajtótájékoztatón Seregély Dóra képviselt a szervezőket, konferálta föl egy-egy rendezvény négy szereplőjét/rendezőjét: Horváth Kornélt, Szakál Attilát, Feke Pált, majd a később érkező Pataki Andrást, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezőjét.

A SÜH nyitánya a ,,Sopron zenél” elnevezésű program lesz június 8-án. A koncertek nem csak a fiatal zenekarok bemutatkozására adnak lehetőséget, de a közönségnek legjobban tetsző zenekar fellépési lehetőséget is nyer az idei VOLT Fesztiválra.

A háromnaposra bővült Soproni Tündérfesztiválon június 8. és 10. között három előadásban az ExperiDance Táncszínház Cinderella című családi mesemusicaljét lehet majd látni a fertőrákosi Barlangszínházban.

Június 9-én a soproni Erzsébet kertben játszótér, színpadi programok és számtalan interaktív játszóhely várja a gyerekeket. Megidézik a 200 éve született Arany János emlékét is többek közt a Kaláka Együttes és Bognár Szilvia közreműködésével. Június 10-én a Családok éve keretében a Fő téren elsősorban a családosokat várják koncertekkel, vetélkedőkkel és kézműves műhelyekkel.

Nemzetközi előadókat vonultat fel a SopronDrum, amelynek programjában június 11. és 17. között olyan előadók lépnek fel mint Richard Bona és a Mandekan Cubano együttes, az amerikai Billy Cobham, She-e Wu marimbaművész, Christopher Deviney és Rolando Morales-Matos és a Thunder Duo, azaz Dörnyei Gábor és Horváth Kornél.

A művészek a hét folyamán workshopokat is tartanak: mesterkurzust vezet majd Dörnyei Gábor, Billy Cobham, She-e Wu, Rolando Morales-Matos és Aaron Spears is. A kurzusokra elsősorban magyar és külföldi középiskolásokat és művészeti egyetemek hallgatóit várják, akiknek számos fellépési lehetőséget is kínálnak a város szabadtéri színpadain.

A HétTánc Fest során számos táncirányzat mutatkozik be a néptánctól a balettig, a város több pontján. A Barlangszínházban az ExperiDance adja elő a Nagyidai cigányok című tánckomédiáját június 22-én és 23-án, Szent Iván éjjelén pedig Nyáritánc virágporban címmel néptáncgálát rendeznek. Az esemény díszvendége a Maros Művészegyüttes, a Sopron Táncegyüttes és a Zalai Néptáncegyüttes lesz.

A Sopron Classic két hetében a klasszikus zenéé a főszerep. Horgas Eszter fuvolaművész koncertje mellett lesz kóruskavalkád a belvárosban, a Barlangszínházban A sevillai borbélyt adja elő a győri és a szegedi színház társulata, Giuseppe Verdi Falstaff című vígoperáját pedig a Kassai Állami Opera társulata mutatja be Jirí Menzel rendezésében.

A Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház idei szezonja a Soproni Ünnepi Hetek után is folytatódik és egészen szeptember közepéig várja koncertekkel, színi- és táncelőadásokkal a közönséget.

Júliusban látványos előadással lép fel Feke Pál, akinek vendége lesz Szulák Andrea és Radics Gigi. Összesen hat alkalommal mutatják be júliusban a SingSingSing című produkciót, amelyben Feke Pál, Füredi Nikolett, Vastag Tamás és Buch Tibor mellett Joel Wood, Stéphanie Schlesser és Yannick Schlesser is fellép.

Augusztus elején a Barlangszínházban a Játékszín mutatja be a Kölcsönlakás és a Hatan pizsamában című produkcióit - mások mellett - Lengyel Tamás, Lévay Viktória, Dobó Kata, Debreczeny Csaba, Hajdu Steve és Csonka András szereplésével.

Az Operettszínház A chicagói hercegnő című jazzoperettjét augusztus 10. és 12. között több alkalommal lehet majd látni, de fellép az ExperiDance társulata is a Sissi című előadással. Német nyelven mutatja be a Soproni Petőfi Színház az Egy éj Velencében című darabját és az Operettvilág Együttessel együttműködve a Csárdáskirálynőt.

Az előadások sorát Demjén Ferenc és Charlie közös koncertje zárja szeptember 15-én.


(Forrás: MTI, http://www.prokultura.hu)

------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA

























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése