2018. április 15., vasárnap

VIII. ,,AZ ÉV GYÓGYSZERÉSZE” PÁLYÁZAT

A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége koordinálásával 
a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a Magyar Gyógyszerészi 
Kamara - a Roche Magyarország Kft. támogatásával - célkitűzéseiknek 
megfelelően - immár nyolcadik alkalommal - pályázati felhívást tettek közzé 
,,Az Év Gyógyszerésze” cím elnyerésére.



A pályázat célja:

,,Az Év Gyógyszerésze” díjat és kitüntető címet elnyert gyógyszerésznek országos nyilvánosságot és kiemelkedő szakmai rangot adni munkájához, elismerve annak követésre méltó minőségét. A kiírók olyan gyógyszerészt kívánnak elismerésben részesíteni, aki példát mutat kiemelkedő szakmai teljesítményével, hatékony megoldások alkalmazásával és betegközpontú szemléletével a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban és a gyógyszerfejlesztésben egyaránt.

Dr. Samu Antal elmondta, hogy a témakörök összeállításánál az a cél volt fontos, hogy egy hatékony, biztonságos és nem utolsósorban költséghatékony gyógyszerellátást tudjunk biztosítani a mindennapok során. Az utóbbi időben ez farmakoterápia címszó alatt került a figyelem középpontjába, éppen ezért a témaköröknél azok kerültek kiválasztásra, amik a leginkább foglalkoztatják a gyógyszerész társadalmat, és a legnagyobb haszonnal járnak az egész társadalom számára. Az eddigi évek tapasztalati alapján kiemelte, hogy a praxis-közösségekben történő együttműködés, illetve a beteg és a szakemberek közötti, tudatos együttműködés különösen fontos, hogy a terápia sikeres legyen, illetve az adherencia-program a jövő megkerülhetetlen témái.

***

Az idei év témaköreit így a zsűri a következőkben határozta meg:

• Gyógyszerészi szerepvállalás a farmakoterápia menedzselésében.
• Betegek adherenciájának elősegítése (gyakorlati tapasztalatok).
• Együttműködés az orvosokkal és más egészségügyi szakemberekkel a gyógyszerészi gondozás során.
• Véralvadásgátlóval kezelt betegek gondozásának jelentősége, protokollja.
• Önellenőrző gyors tesztek – a betegek edukációjának, önmenedzselésének elősegítése.
• Kreatív és innovatív megoldások a népegészségügyi programok megvalósításában, a közvetlen lakossági gyógyszerellátás területén.
• Interakciók - a gyógyszer – gyógyszer-/étrendkiegészítő és táplálékkölcsönhatás(ok) jelentősége -, az expedíció és a terápia-menedzsment során.
• Gyógyszerészi gondozási lehetőségek és/vagy tapasztalatok a jelentős betegpopulációt (diabetes, hypertonia stb.) érintő területeken.
• Gyógyszerészi gondozás az elektronikus egészségügyi szolgáltatásban.
• Védőoltásokkal kapcsolatos edukáció és tapasztalatok.

***

Dr. Mike László, országos tiszti főgyógyszerész a szakhatóság részéről, hozzáfűzte, hogy a gyógyszertárak működésében milyen fontos az információátadás a beteg és a gyógyszerész között, annak érdekében, hogy az adott gyógyszer jól hasson. Minden gyógyszer annyit ér, amennyit az átadott információból hazavisz a beteg. Ezért is fontos az egyszerűen és világosan megfogalmazott információátadás. A ,,miért, mikor és hogyan” szedje a beteg a gyógyszert.

Dr. Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének elnöke az elmúlt évek sikereit kiemelve beszámolt arról, hogy milyen nagy szakmai hangsúlyt kapott ez a pályázat. Ma a gyógyszerész a gyógyszertárban olyan helyzetben van, hogy a betegéről majdnem mindent tud, TAJ szám, személyigazolvány ismeretében látja a gyógyszerész azt a gyógyszeranamnézist, ami alapján részben kitalálhatók a betegségei és a betegség adatait, ami szakértelemmel igen hatékony egészségnyereség irányába tudja elmozdítani a beteg terápiáját. Az információ technológiából, ha összerakjuk az adatokat, egy teljesen új gyógyszerészet kialakulását láthatjuk.

Dr. Szökő Éva, a Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke örömét fejezte ki, hogy ez a pályázat - verseny - már nyolcadik alkalommal kerül meghirdetésre, jó látni a gyógyszerészeknél, hogy vannak akik már készülnek rá. A hatékony, eredményes és biztonságos gyógyszeres terápia segítése az egyik fő feladata a gyógyszerészeknek, melyet nagyon sokrétűen lehet végezni. Elsősorban a krónikus betegségek során fontos a betegek követése, támogatása, hogy az adherenciát elősegítsük. Fontos feladat a prevenció, az életmód-tanácsadás, mellyel megelőzhetők lehetnek a krónikus betegségek. A betegek öngyógyszerelésének támogatása, megfelelő eligazítással és tanácsadással. Kiemelt feladata van a gyógyszertárakban dolgozóknak a lakosság egészségértésének növelésében, az információ helyes és világos átadásával. Bízik benne, hogy a pályázatokban az innovatív megközelítés lesz a kulcs.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy a telefonhívások 70-80 %-a megelőzhető lett volna, ha a betegek saját egészségükről többet tudtak volna, az egészségértésük magasabb volna. A KSH adatok alapján a lakosság 45 %-a valamilyen tartós betegségben szenved, a mentőszolgálatnak kb. egymillió esete van. A magyar emberek nem nagyon tudják, hova forduljanak egészségügyi információkért, a mentésirányítókhoz is sok ilyen jellegű kérés érkezik. Ugyanakkor Magyarországon az egészségügyi ellátórendszer kiválóan fejlett, azon belül a gyógyszerészet és a gyógyszerellátás példamutató rendszer, de kevésbé élünk vele, mint ahogy élhetnénk. A kommunikáció is egy forradalmi változáson megy keresztül, aminek a legmagasabb rendű terméke a bizalom, és ez elengedhetetlen a gyógyszer és a hozzá kapcsolódó információ mellett a gyógyuláshoz. Az elmúlt évben is látunk olyan pályamunkákat, ahol ennek a bizalomnak a fejlődését láthattuk a mikroközösségekben. A társadalmi haszon ott van, ahol egy-egy arc mögött ott van egy pályázati anyag, egy olyan innovatív megoldás, amit átvéve, később a többiek is tudnak használni.

Dr. Hodossy Lajos, a Roche Magyarország Kft. ügyvezetője, egy példán keresztül érzékeltetve elmondta, hogy ez a gyógyszerészeti munka egy maratonhoz hasonló, egy végeláthatatlan feladat (pl. hogy minden magyar állampolgár tisztába legyen a védőoltások fontosságával). Ha belegondolnak, mennyi félrevezető információ tömeg zúdul az emberekre az interneten keresztül, és ennek ellenére az EU valamennyi országa irigyli a magyarországi átoltottsági adatokat. Nehéz kimérni, kinek pontosan hány százaléka van ebben a sikerben, ezek nem ilyen jellegű feladatok, ezek olyan maratonok, amihez mindenkinek hozzá kell tenni, és képesnek kell lenni hosszútávon gondolkozni benne. Örömét fejezte ki, hogy egy olyan cégnek dolgozhat, ahol ezeket a hosszútávú maratonokat támogatják. Látszik, hogy ez a program is egy hosszútávú program, aminek a súlyát az adja, hogy mellett áll szakma is, nagyon széles kört ölel fel, nagyon fontos témákat feldolgozva, még jó néhány évnyi munkával.

A Pályázat menetéről Torjai Gábor, a szervező Nero Solution Kft. részéről elmondta: a beérkező (internetes és postai) szavazatok alapján rangsort állítanak fel. A 10 legtöbb szakmai szavazatot kapott gyógyszerész névre szóló felkérést kap a pályázaton való részvétel további részleteivel. További 10 gyógyszerészt a betegek szavazatai alapján rangsorolnak, akik szintén felkérést kapnak a pályázaton való részvételre.

A szavazáson megjelölt gyógyszerészektől a szervezők egy publikációt várnak el, a pályázat során meghatározott témakörök egyikében, melynek leadási határideje 2018. augusztus 21. A pályaművek beérkezését követően, azokat a zsűri anonim módon bírálja el, majd az őszi Gyógyszerész Kongresszuson, egy díjátadó ünnepség keretében, ismerteti a díjazottak névsorát.

A korábbi évek pályázataira és pályázóira már - ,,Az Év gyógyszerésze” kampányon kívül is - számos szakmai fórumon felfigyeltek, előadásaikat nagy érdeklődés övezi, köszönhetően az aktuális témáknak, valamint az értékes pályamunkáknak. Egy új, szakmai szeminárium is indult a pályázók pályaműveinek szélesebb körben történő bemutatásával és megismertetésével, ,,Az Év Gyógyszerésze” szeminárium néven, ami 2018-ban már önálló akkreditációval is rendelkezik.


(Forrás: http://evgyogyszeresze.hu/)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA






























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése