450. CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚ (2017.)
2017-ben tizedik alkalommal indul zarándokvonat a Csíksomlyói Búcsúba.
A Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz nevű, 16 kocsiból álló,
,,össznemzeti zarándokvonat" 2017. június 2-án indul és 5-én,
Pünkösd-hétfőn érkezik vissza - jelentették be a szervezők kedden,
2016. december 6-án, Budapesten, a Keleti pályaudvar
,,Királyi várójában" tartott sajtótájékoztatón.
Petrus György, a Kárpáteurópa Utazási Iroda cégvezetője elmondta, a zarándokvonat elindulásának tizedik évfordulója mellett két másik évfordulóról is megemlékeznek jövőre a zarándoklat során. 2017-ben lesz ugyanis a 450. csíksomlyói búcsú, valamint éppen június 4-én, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján látogatnak el a zarándokok a történelmi Magyarország ezeréves határához, Gyimesbükkre.
Felidézte, 2008-ban négyszáz zarándokkal indult el az első Székely Gyors, majd néhány évvel később csatlakozott hozzá a Csíksomlyó Expressz, a két vonat pedig eddig összesen mintegy 25 ezer kilométert tett meg, és körülbelül 10 ezer utast vitt.
A vonaton ott lesz Dévai Nagy Kamilla, Liszt Ferenc-díjas énekes, a vonat fővédnöke pedig Böjte Csaba ferences szerzetes, akinek árvaházai javára útközben gyűjtést szerveznek. A lelki vezető 2017-ben Kóczán Árpád, tábori lelkész és Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára lesz - tette hozzá.
Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási Iroda ügyvezetője elmondta, a Csíksomlyó Expressz szokás szerint Szombathelyről indul és Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezik Budapestre. A fővárosból, a Keleti pályaudvarról a Székely Gyorssal egy szerelvényként indul tovább Erdélybe, körülbelül 1200 utassal. A mintegy 400 méter hosszú szerelvény kocsijait és a mozdonyát is megáldják majd indulás előtt.
Az ügyvezető kitért arra is, hogy a vonaton élő népzene szól majd, a zenészek mindig annak a vidéknek a muzsikáját játsszák, ahol a vonat éppen jár.
A zarándokokat felcsíki és alcsíki falvakban, székelycsaládoknál szállásolják el - fűzte hozzá.
A részletes programot ismertetve elmondta, a zarándokok június 2-án, pénteken indulnak Magyarországról, szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen részt vesznek a búcsúi szentmisén. Vasárnap Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak, ahol - lévén június 4-e - megemlékeznek a trianoni eseményekről is, a helyszín okán is, majd Madéfalvára mennek, ahol megemlékezést tartanak az 1764-es madéfalvi veszedelem áldozataink emlékművénél.
Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott, a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz zarándokvonat elindulása "generációkat és határokat átívelő összefogással" valósul meg.
Szólt arról, hogy jelenleg még egyeztetés alatt van, mit ábrázol majd a mozdonyt díszítő matrica. Az előző években a Szent Korona, Szent Márton, illetve II. Rákóczi Ferenc képmása is látható volt egy-egy mozdonyon.
Csibi József, a Székelyföldi TDM menedzsere azt mondta, a Székelyföld turizmusának legkiemelkedőbb eseménye a búcsú, amely a magyar nemzet legnagyobb találkozási pontja.
Tanka László, a Panoráma Világklub elnöke arról beszélt, hogy a szervezet öt-hat évvel ezelőtt csatlakozott a kezdeményezéshez, és a klub javaslatára vette fel az összekapcsolt vonat az ,,össznemzeti zarándokvonat" nevet. A Világklub célja, hogy a világ minden tájáról érkezzenek zarándokok, akik a vonattal utaznak a búcsúra - jegyezte meg. Jövőre - reményei szerint - egy teljes vasúti kocsit fognak megtölteni a Világklub tagjai!
Az elmúlt 10 év alatt a zarándokvonaton utazott eddig - mások mellett - Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje; Papp Lajos, szívsebész; Kiss-Rigó László katolikus püspök; Tőkés László, református püspök; valamint Szabó Sándor, az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke.
(Forrás: MTI)
----------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
----------------------------------------------------
(Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
főszerkesztő - KULTÚR-SZÍNTÉR -
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése