2016. április 27., szerda

EMLÉKHELYEK NAPJA

EMLÉKHELYEK NAPJA

A Nemzeti Örökség Intézete első alkalommal rendezi meg a nemzeti és a történelmi emlékhelyeket népszerűsítő, „Emlékhelyek Napja” című, egész napos, országos jelentőségű programot 2016. május 14-én. Az intézet a legnagyobb hangsúlyt a magyarországi emlékhelyek népszerűsítésére helyezi.



 


Az emlékhelyek - mint az emlékezet és a közösségi emlékezés helyei - végigkísérik Magyarország történetét az államalapítástól egészen a 20. század második feléig.

2016. május 14-én a nemzeti és történelmi emlékhelyek különleges programokkal várják a történelem és kultúra iránt érdeklődő látogatókat szerte az országban. Az elsőként megrendezendő, országos program ünnepélyes megnyitója május 14-én, 10 órakor lesz a Kossuth téren. Az esemény fővédnöke Kövér László.

A program átfogó kommunikációját és a rendezvény célját Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézete elnöke ismertette. A közösségi média használata mellett önálló honlapja (www.emlekhelyeknapja.hu) van az eseménynek, amelyen minden aktuális hír, programkínálat segít tájékozódni.

Az intézet elnöke elmondta: „Célunk az, hogy az emlékhelyeket – mint magyarországi nevezetességeket – nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi idegenforgalom vérkeringésébe is bekapcsoljuk.”. Radnainé dr. Fogarasi Katalin hozzátette: „A szükséges eszközöket és a lehetőségeket megragadva kezdeményezünk és támogatunk minden olyan emlékhelyekkel, megemlékezésekkel kapcsolatos programot, amellyel a fiatalok megszólíthatók. Bízom benne, hogy a diákok érdeklődését felkeltő, kulturális eseményekkel elérhetővé és átélhetővé tesszük számukra a magyar történelmet. Az emlékhelyek nagy része ezen a napon ingyenesen látogatható lesz.”.

Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a Magyar Turizmus Zrt. és a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) tavaly kötött stratégiai együttműködésének kiemelt célja a nemzeti és történelmi emlékhelyek ismertségének és látogatottságának növelése.
 
Az MT Zrt. ezért örömmel üdvözli a NÖRI kezdeményezését, az „Emlékhelyek Napja” elnevezésű új, országos rendezvényt. Magyarország egyedülállóan gazdag, kulturális öröksége mindig is jelentős szerepet töltött be hazánk turisztikai kínálatában. Az emlékhelyek - a történelmi tényeken túl - ugyanis jóval többet jelentenek: hangulatot és üzenetet sugároznak, érzelmi kötődést építenek, illetve kegyeleti és nemzetépítő jelentőséggel bírnak. Megőrzik és szimbolizálják a múltat, tanítanak a jelenben, és irányt mutatnak a következő nemzedékeknek. Felbecsülhetetlen értéket közvetítenek mind honfitársainknak, mind az ide látogatóknak. – hangsúlyozta Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.


Mi a különbség az emlékhelyek kategóriái között?

A kulturális örökség védelméről szóló, 2001. évi LXIV. törvény alapján 14 nemzeti emlékhelyet és 46 történelmi emlékhelyet tartunk számon országszerte. A nemzeti és a történelmi emlékhelyek történelmünk legfontosabb helyszínei, az emlékezet egyszerre szimbolikus és valóságos terei. Bár gyakran fontos építészeti alkotások, nem elsősorban műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt. Lehetőséget nyújtanak arra, hogy a hozzájuk ellátogatók számára megtapasztalhatóvá tegyék a magyar történelem sorsfordító eseményeit, tragédiáit, de dicső pillanatait is.

Jelenleg 14 nemzeti emlékhely található az országban, amelyek jelentőségét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslata alapján az Országgyűlés törvénnyel ismerte el. Ezek egységes megjelöléséről a Nemzeti Örökség Intézete gondoskodott. A felállított sztélék nem csupán egységesen és könnyen felismerhetővé tették az emlékhelyeket, de tömören azok jelentőségéről is tájékoztatják az érdeklődőket. A nemzeti emlékhelyek sztéléjén nemzeti lobogó van. Jelenleg 46 történelmi emlékhely található az országban, amelyek jelentőségét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslata alapján kormányrendelet ismerte el. Ezek egységes megjelöléséről a Nemzeti Örökség Intézete gondoskodott.


(Forrás: www.nori.gov.hu , www.emlekhelyeknapja.hu)


---------------------------------

(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

---------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
sajtóreferens - TIT Stúdió Egyesület - www.tit.hu
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
 






























































































































 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése