2015. december 20., vasárnap

100 ÉVES A SZENT ISTVÁN TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

100 ÉVES A SZENT ISTVÁN TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

Magyarország legrégibb könyvkiadója, a Szent István Társulat 1885-ben hívta életre Tudományos és Irodalmi Osztályát azzal a szándékkal, hogy ez a magyar katolikus tudósok hatékony szellemi műhelye legyen. Harminc év elteltével a Tudományos és Irodalmi Osztály Szent István Akadémia néven önálló intézménnyé alakult.




Az így létrejött – a Szent István Társulattal változatlanul szoros kapcsolatban maradó – tudós testület a két világháború közötti időszakban a magyar tudományos közélet egyik meghatározó tényezője lett, kitűnő együttműködésben a Magyar Tudományos Akadémiával és egyéb tudományos társulatokkal, társaságokkal. A Magyar Tudományos Akadémia után a Szent István Akadémia volt a második legrangosabb: tagjai ugyanúgy használhatták az akadémikus címet, mint az MTA tagjai.

A kommunizmus éveiben kényszerű elhallgatásra ítéltetett az intézmény, bár nem szűnt meg, nem oszlatták fel, mivel volt még élő tagja a Pécsen élő Horváth Adolf Olivér O.Cist személyében.

Az újjászervezést 1998-tól irányító Stirling János fölvette a kapcsolatot Adolf atyával.

2001-ben elkészült az új alapszabály, melyet Erdő Péter dolgozott ki. Javaslatára az Akadémia mindenkori taglétszámát százban határozták meg, közülük nyolcvan rendes tag, tíz tiszteletbeli, tíz pedig külföldön élő, magyar tudós.

A hivatalos megalapítás 2003. március 10-én történt. 2004-ben vette fel az intézmény a Szent István Tudományos Akadémia nevet.

A Szent István Tudományos Akadémia célja, hogy a katolikus tudósok társulásaként, szakosztályainak megfelelően előmozdítsa a tudományosságot a keresztény értékrend szellemében.

(Forrás: Szent István Társulat; Magyar katolikus lexikon)


---------------------------------

(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

---------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
sajtóreferens - TIT Stúdió Egyesület - www.tit.hu
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
 



































 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése