2018. november 3., szombat

TISZA ISTVÁN EMLÉKKONFERENCIA AZ ORSZÁGHÁZBAN

Emlékkonferencia Tisza István halálának 100. évfordulója alkalmából

Nagy érdeklődést kiváltó konferencia került megrendezésre 2018. 
október 31-én, Gróf Tisza István halálának 100. évfordulóján, 
az Országház Főrendiházi üléstermében.


Az ,,1918 – A nagy összeomlás" című konferencián neves történészek a Nagy Háború utolsó évének azokat az eseményeit vizsgálták meg, melyek hatására a dualista magyar állam széthullott. 

Arra keresték a választ, hogy mi lehetett az oka annak a radikalizálódási tendenciának, amely az Őszirózsás forradalomban és a Tanácsköztársaságban érte el csúcspontját. A tanácskozáson kiemelt figyelmet kapott Tisza István alakja, politikai pályája, élete utolsó hónapjának és a meggyilkolásával kapcsolatos körülmények elemzése.

A rendezvényen köszöntőt mondott Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési igazgatója. A konferenciát Lázár János, országgyűlési képviselő nyitotta meg.

A konferencia előadói Maruzsa Zoltán, ifj. Bertényi Iván, Hatos Pál, Révész Tamás, Szarka László, Katona Csaba, Tamara Scheer és Kovács Dávid, míg a levezető elnök Hermann Róbert, a Magyar Történelmi Társulat elnöke volt.

A rendezvényen került bemutatásra az „Ahogy éltem, úgy fogok meghalni” – Tisza István tragédiája című dokumentumfilm, melyet az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága Tisza István halálának 100. évfordulója alkalmából készített. A film a tragikus sorsú miniszterelnök életét és politikai pályáját mutatja be a Nagy Háborút kiváltó okok, a világpolitikai események és az érzelmektől, indulatoktól felkorbácsolt korszak társadalmának tükrében.


(Forrás: www.nemzetfotere.hu)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA








































 








































 












 



 







































 




2 megjegyzés: