2018. november 30., péntek

AGRÁRIUM – TUDOMÁNY, TECHNOLÓGIA, INNOVÁCIÓ

Innováció a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban 
az Ipar 4.0-nak köszönhetően

Az Ipar 4.0 révén óvatos becslések alapján is akár 10 százalékos 
hatékonyságnövekedés érhető el. Most az agráriumon, ezen belül 
kiemelten az élelmiszeriparon a sor, hogy a már meglévő technológiákat 
ésszerűen alkalmazza sajátos feladataira – hangsúlyozta Zsigó Róbert, 
lelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a Szent István Egyetemen 
(SZIE) nagy Aulájában tartott, „FoodConf” nemzetközi konferencián.





Az esemény kiemelt témája az Ipar 4.0 az élelmiszerszektorban, valamint szóba kerülnek az élelmiszergyártás, - logisztika, - kereskedelem, - biztonság és táplálkozás témakörei is.

Zsigó Róbert előadásában elmondta: a 2015-ben elfogadott Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiánk is megfogalmazta, hogy Magyarország nemzeti érdeke a hazai lakosság egészséges, biztonságos és megbízható élelmiszer ellátását a lehető legnagyobb mértékben hazai forrásokból biztosítani. A tárca meghatározó célja a lehető legmagasabb hozzáadott értéket itthon előállítani, és a hazai szükségletet meghaladó élelmiszerek exportjával javítani a nemzetgazdaság helyzetét. Ezen kívül kiemelkedően fontos a vidék önfenntartó képességét, munkalehetőségeit megőrizni és ezt az élelmiszer-feldolgozás arányának növelésével is javítani – tette hozzá.

Mint ismertette: az Ipar 4.0 (a negyedik ipari forradalomra utalva) az információs technológia és az automatizálás egyre szorosabb összefonódását, ezen keresztül a gyártási módszerek alapvető megváltozását elhozó időszak. A forradalmi átalakulás a szemünk előtt történik, és az lesz a nyertese, aki puszta nézőből a folyamat alkotó résztvevőjévé válik.

Az államtitkár kiemelte: az Ipar 4.0 megoldások alkalmazásával az élelmiszeriparban is gördülékenyebbé és kiszámíthatóbbá tehető az ellátási lánc, vagy előre diagnosztizálhatók a meghibásodások, így elkerülhetők a nem tervezett leállások. Emellett növelhető az energiahatékonyság és garantálható az élelmiszerlánc-biztonsági szabályozásnak való megfelelés.

Az Agrárminisztérium államtitkára elmondta, hogy szerencsére az Ipar 4.0 bevezetése a hazai élelmiszeriparban is megkezdődött. A kormány célja az Ipar 4.0 átállás folyamatának gyorsítása és elősegítése, ezzel is növelve a hazai élelmiszeripar EU-n belüli pozícióját. A következő évtizedben ezek a megoldások nagyban hozzájárulhatnak a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar fejlődéséhez, ráadásul az iparágat jellemző magas munkaerőhiány miatt kialakuló kapacitáskorlátok megoldására is megfelelő választ adhatnak - hívta fel a figyelmet.



(Forrás: AM Sajtóiroda)

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA







































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése