2017. szeptember 27., szerda

OMEGA 55

Új lemezzel és Aréna-koncerttel ünnepel az 55 éves Omega

,,Volt egyszer egy Vadkelet" című, új CD-vel és december 28-án,
a Papp László Budapest Sportarénában, koncerttel ünnepli
55. születésnapját az Omega Együttes.



A legendás zenekar szombaton első koncertjük helyszínén, a Műegyetem egykori Várklubjában idézte fel a múltat, és beszélt a jelenről.

Már a bevonulás is a születésnaphoz méltó módon zajlott: szinte hollywoodi felhajtással, fehér limuzinból kiszállva érkezett meg az Omega teljes zenészstábja a helyszínre, oda, ahol 1962-ben első koncertjüket adták. Az épület ma a Magyarság Háza.

Az Omega mai felállásából Benkő László billentyűs és Kóbor János énekes mellett Molnár György gitáros és Debreczeni Ferenc dobos, valamint az ős-Omegából Kovacsics András gitáros és Varsányi István basszusgitáros egy-egy sztorival emlékezett meg a banda indulásáról.

,,Az Omega új albuma Németországban jelenik meg, kisebb példányszámban Magyarországon is terjesztik" - mondta a Blikknek Kóbor János. ,,Vannak rajta új és régebbi dalok. A korong cime utal fiatalkorunk legendás filmjére, a Volt egyszer egy vadnyugatra, valamint arra, hogy a térségben az elmúlt évtizedekben több fontos zenekar, hasonlóan hozzánk, kezdett rockzenei karrierbe. Az új lemez kicsit feleleveníti azt a korszakot, amit együtt éltünk meg Kelet-Európában az elmúlt rendszerben."

A jubileumi koncerten, mint ahogy a CD-n is, a cseh Olimpic, a lengyel SBB és a keletnémet Puhdys egy-egy slágere szólal meg a kelet-európai együttesek és az Omega közös előadásában.


(Forrás: blikk.hu)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése