2017. szeptember 30., szombat

19. NEMZETKÖZI HÁRFAFESZTIVÁL

Nemzetközi Hárfafesztivál

Idén a budapesti Festetics Palota ad otthont a 19. Nemzetközi Hárfafesztiválnak
Művészeti vezető: Vigh Andrea
Világhírű művészek adnak koncertet, bemutatkoznak a fiatalok 
és várják a gyerekeket is.
2017. október 6–8., Budapest, Festetics Palota


A 19. Nemzetközi Hárfafesztivál október 6-án Vigh Andrea hárfaművésznő koncertjével kezdődik a Festetics Palota Tükörtermében. Az esten az idén útjára indított ,,Hárfás napok" sorozat második előadása, Az ötezer éves hangszer – A hárfa története 2. lesz hallható. A koncerten az 1720–1820 közötti korszakkal és zenéivel ismerkedhet meg a közönség. A hangversenyen elhangoznak Cardon, Petrini, Nadermann, Krumpholtz, Spohr eredeti hárfaműveinek részletei, valamint Mozart C-dúr fuvola-hárfaversenye Vigh Andrea és Drahos Béla előadásában. A koncerten közreműködik Gulyás Csilla hárfaművész és az Anima Musicae Kamarazenekar.

Másnap délelőtt, október 7-én szombaton, mint már oly sokszor, a fesztivál ismét lehetőséget ad két fiatal tehetséges hárfaművész bemutatkozására. A matinékoncerten Jenei Erzsébet és Goda Sára többek között Bach, Andrés, Walter-Kühne, Durand, Pujol műveiből válogatott. A koncerten közreműködik Hotzi Mátyás (gordonka) és Papp Dávid (gitár).

A fesztivál második estéjén, október 7-én 19 órai kezdettel a Szegedi Nemzetközi Hárfaverseny 2016-os győztese, Oliver Wass ad szóló hárfaestet. 

Vasárnap délelőtt Vigh Andrea a legkisebbeket avatja be a hárfa varázslatos világába gyerekeknek szóló hangszerbemutató koncertjén. A fesztivál vasárnap este Maria Graf hárfaművésznő hangversenyével zárul.

***

2017. október 6. (péntek), 19 óra – Festetics Palota, Tükörterem

19. Nemzetközi Hárfafesztivál
Az ötezer éves hangszer – A hárfa története 2.
Vigh Andrea hárfabemutató koncertsorozata felnőtteknek
A sorozat második koncertjén az 1720–1820 közötti korszakkal és zenéivel
ismerkedhet meg a közönség. A hangversenyen elhangoznak
Cardon, Petrini, Nadermann, Krumpholtz, Spohr eredeti hárfaműveinek részletei,
valamint Mozart C-dúr fuvola-hárfaversenye Vigh Andrea és Drahos Béla előadásában.
A koncerten közreműködik Gulyás Csilla hárfaművész és az Anima Musicae Kamarazenekar

***

2017. október 7. (szombat), 11 óra – Festetics Palota, Tükörterem

19. Nemzetközi Hárfafesztivál
Fiatal tehetségek hárfakoncertje
Jenei Erzsébet és Goda Sára hárfahangversenye

Közreműködnek: Hotzi Mátyás (gordonka) és Papp Dávid (gitár)

Bach: Olasz koncert, I. tétel, BWV 971, 
Andrés: Elégia egy pásztor halálának emlékére, 
Walter-Kühne: Fantázia Csajkovszkij „Anyegin” c. operájának témáira  
***  
Durand: Keringő,
Mchdelov: Variációk egy Paganini témára, Pujol: Szvit hárfára,
Magica: Tangó, Candombe, 
Godefroid: Koncertedűd

A hangverseny ingyenes, de regisztrálni kell a jakobikoncertinfo@gmail.com e-mail- címen!

***

2017. október 7. (szombat), 19 óra – Festetics Palota, Tükörterem

19. Nemzetközi Hárfafesztivál

Oliver Wass hárfaestje (A Szegedi Nemzetközi Hárfaverseny 2016-os győztese)
Bach: Lute hárfaszvit, no. 1, BWV 996, 
Prokofjev–Wass: Rómeó és Júlia, 
Ravel–Wass: Prelűd, Szökőkút  
***
Britten: c-moll hárfaszvit, op. 83,  
Muszorgszkij–Wass: Egy kiállítás képei,
Posse: Változatok a velencei karnevál témájára

***

2017. október 8. (vasárnap), 11 óra – Festetics Palota, Tükörterem

19. Nemzetközi Hárfafesztivál
Hangszerek Világa – Hárfabemutató koncert gyerekeknek
Műsorvezető: Vigh Andrea hárfaművész

A hangverseny ingyenes, de regisztrálni kell a hangszerekvilaga@gmail.com e-mail- címen!

***

2017. október 8. (vasárnap), 19 óra – Festetics Palota, Tükörterem

19. Nemzetközi Hárfafesztivál
Maria Graf hárfaestje

Spohr: Fantázia, op. 35, 
Hindemith: Szonáta hárfára, 
Debussy: E-dúr arabeszk, 
Fuchs: Fantázia, op. 85

***  
Haydn: D-dúr szonáta, 
Hob XXIV, Glinka: Noktürn, 
Humperdinck: Nachtstück, 
Fauré: Impromptu, op. 86

***

Rendező: Jakobi Koncert Kft., Besszer Koncert Kft.
Jegyvásárlás a Zeneakadémia jegypénztárában,
a www.azongora.hu oldalon 
vagy a www.jakobikoncert.hu honlapon 
a Jegyvásárlás menüpontban.


------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége -  nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése