2017. január 22., vasárnap

A MAGYAR KULTÚRA NAPJA A PESTI VIGADÓBAN

Kulturális bejelentések és díjátadók az EMMI és az MMA rendezvényén

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár adta át a Márai Sándor-, a Csokonai
Vitéz Mihály-, a Közművelődési Minőség és Könyvtári Minőségi Díjakat,
valamint a Minősített Közművelődési Intézmény és Minősített Könyvtár
címeket vasárnap a Vigadóban, a Magyar Kultúra Napján rendezett ünnepségen.



,,Annak különösen örülnünk kell hogy a magyar kultúra jeles követei, akik a tudás átadásának mélységeiben járatosak és a kultúra titkait közvetítik a haza minden szegletébe, áldozattal és hozzáértéssel végzik munkájukat" - fogalmazott Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke az elismerések átadása előtt.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár felidézte, hogy a tárca 2014-ben hirdette meg ,,kulturális alapellátási program"-ját, amelynek lényege a kultúrához való hozzáférés kiszélesítése volt. A Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva elmondta, hogy 2016-ban másfélszer annyian váltottak jegyet színházi előadásokra, mint 2010-ben, de ugyanez a tendencia tapasztalható a hangversenyek tekintetében is: az elmúlt hat évben 30 százalékkal nőtt az előadások, hangversenyek száma, bővült az előadóhelyek, valamint a nemzetközi versenyek köre is.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy 2023-ban újra egy magyar város viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet egy nagy-britanniai várossal együtt. Mint mondta, ez szintén jó lehetőség lesz arra, hogy a magyar kultúrát a külföldi közönség is jobban megismerhesse.

,,A kormány meghozta döntését annak a tárcaközi bizottságnak a felállításáról, amelyet Balog Zoltán, kultúráért felelős miniszter január vége előtt kíván összehívni, és amely közzéteszi a 10 hónapos pályázat kiírást" - fűzte hozzá.

Ezt követően Hoppál Péter és Závogyán Magdolna helyettes államtitkár Csokonai Vitéz Mihály-díjat adott át Boros Lídia Erzsébet népdalénekesnek, a Hajdú Bihar Megyei Népművészeti Egyesületnek, illetve a pécsi Janus Egyetemi Színháznak, a Márai Sándor-díjat pedig Berta Zsolt író kapta.

Minősített Közművelődési Intézmény címet kapott a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ, a budapesti Csokonai Kulturális és Sportközpont, a tiszaújvárosi Derkovits Kulturális Központ, a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ, a Csongrádi Művelődési Központ és Városi Galéria, illetve a vésztői Sinka István Művelődési Központ és Városi Könyvtár.

Minősített Könyvtár címmel tüntették ki a tiszaújvárosi Derkovits Kulturális Központ Hamvas Béla Városi Könyvtárát, a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtárat, a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárat, a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárat, a ceglédi Kossuth Művelődési Központ és Könyvtárat, a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárat és a győri Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtárát.

A Könyvtári Minőség Díjat a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának adták át.


(Forrás: MTI)

--------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

--------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - ig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
 
































































 

 
 

1 megjegyzés:

  1. Nem értem, miért ide ír?!?! Semmi köze hozzászólásának a fenti témához! Amikor kamu e-mail címek vannak, akkor a témában a Google stb. keresőkön kell megkeresni, amit keres! Amennyiben Facebook-ot használ, ott biztos rátalál az Ön által keresett témára (amúgy a Versünnepnek épp ma volt a sajtótájékoztatója, hallgasson esetleg híreket IS!)!!!

    VálaszTörlés