SZÉCHENYI 225. - ÉVFORDULÓS KONFERENCIA AZ ORSZÁGHÁZBAN
Széchenyi István a tettre kész és jövőben bizakodó hazaszeretet egyik legkiválóbb példáját nyújtotta az utókor számára - erről beszélt Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke a legnagyobb magyar születésének 225. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen,
2016. november 3-án, csütörtökön, Budapesten, az Országházban.
2016. november 3-án, csütörtökön, Budapesten, az Országházban.
Széchenyi hagyományt őrző és egyúttal fejlődésre nyitott gondolkodásával létrehozott életműve ,,ércnél maradandóbb". Neki is köszönhető, hogy bár országok tűnnek, de a nemzetek megmaradnak, van ma is szabad magyar haza - fejtette ki a kormánypárti politikus.
,,A hazaszeret a legszebb szavunk. A hazát szeretet nélkül csak rombolni lehet, építeni nem" - mondta az Országgyűlés alelnöke, aki emlékeztetett arra, hogy 191 évvel ezelőtt, éppen ezen a napon, 1825. november 3-án ajánlotta fel a gróf birtokai egy évi jövedelmét egy magyar tudós társaság, a Magyar Tudományos Akadémia létrehozására.
Gulyás Gergely az emlékülés résztvevőinek tolmácsolta a rendezvény fővédnöke, Kövér László házelnök üdvözletét.
A jubileumi Széchenyi-emlékév, valamint az azt lezáró csütörtöki emlékülés kapcsán Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek felidézte, hogy ebben az évben számos szimbolikus jelentőségű esemény állított emléket a legnagyobb magyarnak.
Így többek között az Országgyűlés kinyilatkoztatta, hogy egyetért azzal az 1925-ös törvénycikkel, amely Széchenyi előtt tiszteleg, felújították a gróf nyughelyét, a nagycenki Széchényi-mauzóleumot, új állandó kiállítást adtak át a nagycenki Széchenyi-kastélyban, az Országgyűlés nemzeti emlékhellyé nyilvánította a kastélyt, valamint két konferenciával is adóztak Széchenyi példás életútjának.
(Forrás: MTI)
----------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
----------------------------------------------------
(Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
sajtóreferens - TIT Stúdió Egyesület - www.tit.hu
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése