2015. február 15., vasárnap

A FEKETE, A BARNA MEG AZ ŐSZ

„A Fekete, a Barna meg az Ősz” című zenés kamara előadás premierje
a New Orleans Clubban

Budapest exkluzív jazz klubja, a 450 nm-en, két szinten,
igényes belső terekkel kialakított
New Orleans Club immár 13 éve fogadja vendégeit.



Többek között olyan neves hazai és külföldi előadók, zenészek, mint Al Di Meola, Osibisa, Candy Dulfer, John McLaughlin, Eszenyi Enikő, Koltai Róbert, a Pál Utcai Fiúk, a Budapest Bár, a Benkó Dixieland Band vagy a Group’n’Swing fellépései mellett, számos TV- és filmforgatásnak is otthont adott: Viva Comet, Megasztár, Dumaszínház, Hal a Tortán vagy az Állítsátok meg Teréz anyut.

Ezúttal pedig „A Fekete, a Barna meg az Ősz” című zenés kamara előadás debütál a New Orleans Club színpadán. A néző egy füstös kávéházban indul a sors kiszámíthatatlan útjain kalandos utazásra. Társaként - a három szereplő mellett -, az élet sokszor megválaszolatlan kérdései, érzések, pillanatok, szerelmek és eredeti történetek szegődnek, miközben a hangulatot a humor és a jó zene fűszerezi.

Szereplők: Benkő Péter, kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, Abebe Dánel-Bebe, Fonogram-díjas énekes, a BackIIBlack együttes tagja és Kató Zoltán, előadóművész, zeneszerző-szaxofonos, Fonogram-díjas.
 
Rendező: Mikó István, Jászai Mari-díjas színész, rendező

PREMIER: New Orleans Club (1066 Budapest, Lovag u. 5) 2015. február 26. csütörtök 20 óra
Következő előadás: New Orleans Club (1066 Budapest, Lovag u. 5) 2015. március 19. csütörtök 20 óra


(Forrás: New Orleans Club)

------------------------------------------


(Fotó: JulCSIllag-fotó®)


(Szerző/Leközlő:
 

Polgár Julianna

(szerkesztő- és fotóriporter - volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
sajtóreferens - TIT Stúdió Egyesület - www.tit.hu
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)


----------------------------------------------


POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
 
 




















 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése