2014. január 16., csütörtök

HÁZ ÉS HAZA - MTA DOMUS HUNGARICA VENDÉGHÁZ

Ház és Haza – Átadták az MTA Domus Hungarica felújított Vendégházát

Korszerű környezettel, 36 vendégszobával, közösségi helyiségekkel, könyvtárral, konferenciateremmel és parkosított kerttel várja a határon túli magyar kutatókat az MTA Domus Hungarica Vendégházának 250 millió forintból felújított épülete. Szerdán Pálinkás József, az Akadémia elnöke adta át a megújult vendégházat, amely a határon túli magyar kutatóknak, valamint a magyar nyelven magyar vonatkozású témát vizsgáló külhoni tudósoknak biztosít szálláshelyet, információs központot és konferenciahelyszínt egyaránt.



,,A domus szó sokféleképpen fordítható magyar nyelvre. Jelent tartózkodási helyet, de jelent otthont is. Hajlékot és hazát, házat és családot. Sőt, a bölcselkedés iskoláját is. A Magyar Tudományos Akadémia Domus Hungarica Vendégháza is ilyen sokrétű üzenetet hordoz, ilyen sok mindent jelent. Házat és hazát a határon túli magyar tudósoknak. Helyet és közösséget azoknak a külhoni kutatóknak, akik Magyarországon kívánnak magyar nyelvű és tárgyú tudományos munkát végezni. Otthont és lehetőséget a Domus Hungarica ösztöndíjprogram junior és senior kutatóinak." – méltatta a felújított épület jelentőségét az ünnepélyes átadón Pálinkás József, az MTA elnöke.

A határon túli magyar kutatók és a külhoni magyar kutatások ösztönzését és integrálását erősítő, majd két évtizedes folyamat legfontosabb lépéseit felidézve az elnök kiemelte: - az Akadémia hagyományosan fontos feladatának tekinti a magyar tudományosság határokat nem ismerő összefogását s e kapcsolat elevenné és eredményessé tételét. Ezért dolgozik 1996 óta a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, ezért működtet az MTA Titkársága olyan ösztöndíjrendszereket, amelyekkel ,,lendületben tartja" a külhoni magyar tudósokat és kutatásokat, elősegítve a versenyképes témák megtalálását és a fontos eredmények megszületését. A Domus-program keretében a kisebbségi anyanyelvi közösségekben, illetve a szórványban, diaszpórában élő magyar kutatók közül évente körülbelül 110-en, a magyar témájú kutatásokat folytatók közül 170-en nyernek el pályázat révén támogatást. Az intézményi működésre fordítható forrásokkal együtt az MTA így évente összesen mintegy 130 millió forinttal járul hozzá a magyar kutatók közötti kapcsolatok erősítéséhez.

Pálinkás József utalt arra is, hogy 2009 óta a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény az intézmény közfeladatává tette a külföldön élő, magyar nyelvű és tárgyú tudományos kutatások művelőivel való kapcsolattartást, a határon túli magyar tudományosság támogatását. Az MTA intézményi megújítási programjának keretében az Akadémia csökkentette a határon túli programok és a támogatási keretek adminisztrációjára fordított költségeket, hogy minél több forrás jusson a tényleges kutatásokra. Megújította a határon túli magyar tudományosság program szakmai javaslattevő és döntéshozó testületeit, kialakította a programokban részt vevő bizottságok és kuratóriumok egységes, hatékonyan működő rendszerét, továbbá megalkotta a Domus-pályázatok Akadémiai Adattárra épülő korszerű, elektronikus formáját. ,,Az MTA Domus Hungarica megújított vendégháza is egy új lehetőség. Nemcsak szállást, hanem a magyar tudomány fontos terét adjuk ma át." - hangoztatta a folyamat újabb fontos lépéséről Pálinkás József, aki a megújult házat olyan információs centrumnak, a kutatás, valamint a tudományos együttműködés és közösségek kialakítása számára helyet teremtő épületnek nevezte, amely az ott tartózkodó tudósok, az ott megvalósuló konferenciák révén válik valódi központtá, közösségi helyszínné.
 

Az elnöki köszöntőt követően az Aura Musicale barokk kamaraegyüttes adott koncertet és egyúttal ízelítőt is a Domus program keretében végzett szerteágazó kutatások eredményéből. Műsorukban szerepelt ugyanis a magyarországi kutatásait a Domus-program ösztöndíjasaként folytató Leidemann Sylvia, Argentínában élő, harmadik generációs magyar zenetudós által Sopronban felfedezett mű, egy ismeretlen szerző F-dúr szimfóniája is.

Az MTA és a határon túli magyar tudományosság kapcsolatát és az ösztöndíj-lehetőségeket áttekintő köszöntőjében Paládi-Kovács Attila akadémikus, a Domus Kuratórium elnöke elmondta, a pályázók száma növekvő tendenciát mutat. Az elbírálás legfontosabb szempontjai a tervezett kutatás újdonsága, a pályázó felkészültsége, kutatási tervének megvalósíthatósága. Ösztönözni szeretnék az országokon átívelő magyar-magyar kooperációt. Példaként említette a határon túli magyar nyelvészeket tömörítő, az Akadémia segítségével létrejött és általa támogatott Termini Egyesületet. Hasonló együttműködést tart szükségesnek - egyebek mellett - a demográfiai kutatásokban is.

,,Az MTA nem csupán a magyarországi tudósok, hanem a más államokban élő magyar kutatók Akadémiája is." – hangoztatta előadásában Kocsis Károly akadémikus, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke. Mint elmondta, az elmúlt több mint két évtizedben egyenrangú szakmai kapcsolat, eredményes együttműködés jött létre az MTA kutatói és külhoni társaik között. Örvendetesen növekedett a külső köztestület tagjainak száma: az elmúlt tíz évben megduplázódott, csaknem 1800-ra emelkedett. Kiemelte, hogy a külső tagok körében fokozatosan enyhült a társadalomtudományi területen kutatók túlsúlya, bár főleg Erdélyben továbbra is jelentős az arányuk. Végül méltatta az MTA Titkársága által gondozott hírlevél jelentőségét, amely Ausztráliától a Kárpát-medencéig fórumot és a magyar tudományosságról való tájékozódási lehetőséget biztosít az egymással szoros kapcsolatot ápoló, kutatói közösség számára.

A határok nélküli magyar tudomány és a határon túli magyar tudósok rendelkezésére álló, megújult Domus Hungarica Vendégház az Abonyi utca 10. szám alatt található. Az épületet a kormány 2011-ben adta az Akadémia tulajdonába. A Domus-ház a magyar nyelvű és tárgyú, tudományos munkát végző, Magyarországon kutatni kívánó, külhoni kutatók számára nyújt immár korszerű feltételeket kényelmes vendégszobáival, könyvtárával, közösségi tereivel és parkosított kertjével. A leromlott állapotú ingatlan korszerűsítésére és felújítására az MTA 2013-ban 250 millió forintot költött. Az építészeti és gépészeti munkák elvégzése mellett a vendégszobák, a recepció, a tető és a homlokzat is megújultak, a helyiségekbe új bútorok kerültek.
 
 
 
A Magyar Tudományos Akadémia Domus Hungarica Vendégháza mindennek köszönhetően nem csupán szálláshelyül szolgál, hanem a határon túli magyar tudósok jelentős hazai központjául, információs centrumául is. Az újszerűvé tett épület birtokbavétele ezért újabb, fontos lépés a magyar tudomány eredményességét szolgáló, tudományos együttműködés megerősítésében, a határon túli kutatói közösség és a kutatások integrálásában.


(Forrás: MTA Titkársága - Kommunikációs Főosztály)

----------------------------------------------------------------------------


(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése