2014. január 28., kedd

120 ÉVES A NEW YORK KÁVÉHÁZ - A VILÁG LEGSZEBB KÁVÉHÁZA

120 éves A NEW YORK KÁVÉHÁZ - A VILÁG LEGSZEBB KÁVÉHÁZA



2014. októberében lesz 120 éves a budapesti NEW YORK KÁVÉHÁZ, a világ legszebb kávéháza! Az igazán irodalmivá lett napon: Ady Endre halálának napján (január 27.) megtartott, ünnepi sajtótájékoztatón részt vett - sok más mellett - Engelbrecht Kinga, a Boscolo Budapest Hotel igazgatónője, valamint Szabó Csaba, gasztronómiai igazgató is.
Kedves, megkönnyeztető irodalmi emlékeket olvasott föl Szentpéteri Csilla,
zongoraművész; Juhász Anna, irodalmár (Juhász Ferenc, több neves díjjal
elismert, egyik legnagyobb szókinccsel rendelkező költőnk lánya) pedig ismertette a
kiemelkedő évforduló kapcsán várható, nívós eseményeket.




A New York Palota története

A New York Palota története még a 19. század hetvenes éveiben kezdődött, amikor egy tehetséges, felső-magyarországi fiatalember, név szerint Max Aufricht, tanítói oklevéllel és egy ezüstforinttal a zsebében megérkezett Budapestre. Szegénységéhez azonban hatalmas ambíció társult, megszerezte a jogi doktorátust és elsajátította a francia nyelvet. A magyarosított nevű Arányi Miksa hamarosan Párizsban találta magát, ahol megismerkedett a New York Biztosító Társaság igazgatójával. A találkozásból üzlet lett: megbízást kapott egy magyarországi hálózat kiépítésére, ami olyan jól sikerült, hogy szükség lett egy reprezentatív székház építésére is Budapesten.




A New York Biztosító Társaság budapesti székháza 1894-ben készült el Hauszmann Alajos tervei alapján. Az épület a Nagykörút egyik legelegánsabb, és a földszintjén megnyitott kávéház révén egyik legismertebb épülete lett. A létesítmény közel 100 évig tartó, viszontagságoktól sem mentes fennállása után az 1990-es évek elején hosszú időre bezárt, majd 200-ben kezdte el az új tulajdonos, a Boscolo-csoport a rekonstrukciót.

A New York Palota újragondolása, Maurizio Papiri és Tihany D. Ádám tervei alapján nyerte vissza régi, és lenyűgöző pompáját. A terveket az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ szakemberei készítették a Boscolo-csoport saját projekt menedzsment cége, a Hotels Engineering irányítása alatt.

A felújított létesítmény, amely az ötcsillagos Boscolo Budapest Hotelnek is otthont ad, 2006-ban nyitotta meg kapuit – közel 5 éves kitartó rekonstrukció után. Az építtetők az egykori palotaépület szerkezeteinek és homlokzatainak lehető legteljesebb megőrzésére törekedtek.
 
A külsőleg is eleganciát és lenyűgöző pompát sugárzó enteriőr, belsőleg még nagyobb meglepetéseket rejt magában. A Boscolo Budapest páratlan, magával ragadó atmoszférájával, az olasz stílusjegyekben gazdag 185 elegáns szobájával, valamint a legmodernebb technikával felszerelt konferenciatermekkel várja vendégeit. Az épület főképp olasz reneszánsz és eklektikus stílusú, valamint a belső terek kialakításában a modern kortárs belsőépítészet is teret kapott. A végeredmény magáért beszél, hiszen a Boscolo szállodák közül is a Boscolo Budapest az egyik legkiemelkedőbb mind stílusában, mind szolgáltatásaiban. Fényűző pompája a felhasznált, eredeti itáliai anyagok minőségének, a kiváló nemes anyagoknak köszönhető. Az Olaszországból származó márványok, textíliák, berendezések még fenségesebbé teszik a hotel teljes légkörét. A szobákban többek között kézzel készített, muránói csillárok kápráztatják el a vendégeket.
 
Az építtetőnek kulturális örökségünk e nagyszerű darabját sikerült ismét Budapest egyik legszebb és legkülönlegesebb nevezetességévé tennie. A New York Palota épülete a „Budapest Építészeti Nívódíja 2007” címet nyerte el, valamint az „Év Szállodája 2013” díj büszke tulajdonosa is lett.

A 120. évfordulón a Boscolo Budapest minden 120. vendégét jubileumi ajándékkal lepi meg a 2014-es évben, illetve a 120 évet szimbolizáló extra szobai bekészítéseket vezetett be a vendégszobák felszereltségében.



A New York Kávéház története

A New York Palota legpompásabb része a földszinti Kávéház lett. Enteriőrjeit a historizáló eklektika jegyében tervezték. Csupa márvány, bronz, selyem és bársony volt minden. A négyszintes kávéház tagolását a jellegzetes csavart oszlopok rendkívül dekoratívan oldották meg, az újszerű erkélymegoldás, a hatásos karzatlépcső, a csillárok és a mennyezeti freskók, mind-mind csak a luxust növelték. Már az 1894. október 23-án megtartott ünnepélyes megnyitóra is tódult az akkori irodalmi és művészvilág színe-java, mintha csak megérezték volna képviselői: ez a hely lesz évekig, évtizedekig otthonuk, éltető közegük, mindenük.

 


Az anekdota szerint a nyitónapon Molnár Ferenc egy jókedvű újságírócsoport élén a Dunába dobta az étterem kulcsát, hogy az éjjel-nappal nyitva maradhasson. A várakozásokkal ellentétben igen tarka közönség tódult a Kávéházba. Létrejöttek a művészasztalok, és kialakult a Kávéház napszakok szerint váltakozó törzsközönsége.

A New York akaratlanul is irodalmi kávéházzá avanzsált. Ez a hely volt az otthona a Nyugat című folyóiratnak, itt lett törzsasztala a Pesti Napló szerkesztőségének, a félelmetes kritikusok a híres „veseasztal” körül tanyáztak, a filmesek a Dohány utcai oldalon, a karzaton helyezkedtek el, de itt tartották a színházi premierek bankettjeit is, és szintén itt volt a képzőművészek „napközije”, a Nyeho. Aki művész volt, itt otthonra lelt.

A kávéházi élet megsínylette mind az első, mind a második világháborút, de a kegyelemdöfés akkor érte a New Yorkot, amikor a kávéházi részből az ötvenes években – igaz csak rövid időre – sportszeráruház lett. A Hungáriára átkeresztelt kávéház 1954-ben poraiból támadt föl. A New York igazi feltámadása azonban még váratott magára, legalábbis a rendszerváltásig.

A New York Café egy színvonalas nemzetközi szavazáson elnyerte a Világ Legszebb Kávéháza címet 2011-ben.
 
 

 
Nem titkolt célja a vezetőségnek olyan irodalmi, zenei és más művészeti ágakat érintő programok létrehozása - az igényes kultúrát kedvelő nagyközönség számára -, melyek méltóak a New York Kávéház múltjához, és melyeken keresztül ismét beszélhetünk a legendás New Yorkról.

2014. októberében a 120. évfordulót egy nagyszabású bállal teszi a New York Palota vezetősége még emlékezetesebbé.


(Forrás: www.newyorkcafe.hu)


----------------------------------------------------


(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

________________________________________________________________


POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése