2019. június 30., vasárnap

HYMNUS 175 – A MAGYAR HIMNUSZ (NEMZETI FOHÁSZUNK) SZÜLETÉSE

Hogyan született nemzeti fohászunk, milyen pályaművek
érkeztek, hogyan fogadták Erkel művét a kor kritikusai?
Milyen lenne a Himnuszunk, ha nem Erkel Ferenc pályázata nyert volna?


A Kölcsey Ferenc: Hymnus című versének megzenésítésére kiírt pályázat egyöntetű döntését az egykori bírálóbizottság 1844. június 15-én hozta meg, tehát erre az időpontra tehetjük nemzeti fohászunk születését. A pályamű jeligéje az alábbi Kölcsey-idézet volt:

"Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon."

Az Erkel Ferenc Társaság és az ugyancsak Erkel által 1853-ban útjára indított Filharmóniai Társaság Zenekara (mai nevén: Budapesti Filharmóniai Társaság (BTF)) célul tűzte ki, hogy a 175. évfordulón méltóképp emlékezzen meg legfőbb zenei szimbólumunkról, nemzeti öntudatunk egyik kulturális alapkövéről.

Somogyváry Ákos, a zeneszerző szépunokájaként mintegy negyedszázada kutatja a Himnusz keletkezésének történetét, melynek eredményeképpen előkerült öt további pályamű az 1844-es pályázatból, melyek szerzői nem minden esetben beazonosíthatók.


***

Az emlékkoncert az eredeti zenemű, valamint a többi, fennmaradt pályamű bemutatásával zajlott:

Erkel Ferenc: Szózat - Ünnepi Nyitány - Hunyadi László - részletek
A korabeli, fennmaradt HYMNUS - pályaművek
MAGYAR CANTATE
HYMNUS - eredeti változat

Közreműködtek:
•Keszei Bori, Heim Mercedes, Komáromi Márton, Jekl László - énekművészek
•Oberfrank Pál, Érdemes művész, Jászai Mari-díjas színművész
•az István Király Operakórus (karigazgató: Somogyváry Ákos)
•a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar (karigazgató: Perlaki Attila)

Vezényelt:
•Medveczky Ádám, Kossuth-díjas karmester
•Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság Elnöke


(Forrás: MNM)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA

























 


 




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése