2019. június 30., vasárnap

BORSODY LÁSZLÓ – A GÉNIUSZ ÁRVÁI

2019. június 17-én, Budapesten, a Stefánia Palota–Honvéd Kulturális
Központban mutatták be a ,,Borsody árvái” című filmet.


A film azoknak a honvéd vívómestereknek az életét idézi fel, akiket a legendás fővívómester nevelt ki.

A dokumentumfilmet Máday Norbert: Borsody László – A géniusz árvái című könyve alapján a Katonai Filmstúdió munkatársai készítették. A hétfői díszbemutatón Pézsa Tibor olimpiai és világbajnok vívó úgy fogalmazott: Máday Norbert kitartó kutatómunkájának köszönhetően újra felfedezték azt a „vívómester-garnitúrát”, akik megalapozták az olimpiai sikersorozatot, amivel Magyarország büszkélkedhet.

Borsody László őrnagy, aligazgató-fővívómester nem csak olimpiai és világbajnokok sokaságát nevelte ki a magyar sportban egyedülálló pályafutása során, hanem számos vívómestert is kiképzett. A második világháború után ezek a katona-vívómesterek a hadifogság, a kitelepítés, a vagyonelkobzás és a kitaszítottság ellenére talpra állították a magyar vívást; újabb olimpikonok és világbajnokok tucatjait képezték. Tették ezt hittel, becsülettel, tisztességgel, ahogy mesterüktől tanulták.

Prof. dr. Csikány Tamás ezredes, a HM Oktatási, Tudományszervező és Kulturális Főosztály főosztályvezetője hangsúlyozta: a vívás – más sportágak mellett – „nagyon fontos a felnőtté válás folyamatában”. A vívásnak is köszönhető, hogy az emberek tisztességes katonái lesznek a hadseregnek. „A hadseregben a vívás egyfelől sportág, másrészt pedig a viselkedés egy megjelenítési formája” – tette hozzá.

„Borsody László életútja és ezáltal a film is a tisztelet kultúráját képviseli” – hangsúlyozta a díszbemutatón Simicskó István. A hazafias honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos hozzátette: Borsody László kiváló katonaemberként mindvégig szolgálta hazáját. „Az az életmód, amit ő folytatott, nem szólt másról, csak a tiszteletről. A tiszteletről a Magyar Honvédség iránt, a haza iránt és a vívósport iránt” – fogalmazott.

Megosztotta gondolatait a díszbemutató közönségével Hegedűs Csaba, olimpia bajnok birkózó is, aki elmondta: édesapja mestere volt Borsody László. Máday Norbert, a Magyar Szablyavívó Egyesület elnöke pedig megköszönte a film elkészítésében közreműködők segítségét és támogatását.

A Magyar Szablyavívó Iskola növendékeinek bemutatója után vetítették le a Katonai Filmstúdió munkatársai által készített, közel hatvanperces dokumentumfilmet.

(A most bemutatott film a tavaly szeptemberben bemutatott Borsody László - A géniusz című film folytatása.)


(Forrás: honvedelem.hu)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA


 




 




 



 


 


 

 









 



 




 


 








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése