2018. július 18., szerda

BACH ÖSSZES ORGONAMŰVE

2018. július 20-i kezdettel összesen 14 alkalommal csendülnek fel 
a budapesti Hold utcai templom új orgonáján a német és az 
egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb lángelméje, 
Johann Sebastian Bach orgonaművei, hazai és külföldi 
művészek tolmácsolásában, Fassang László orgonaművész, 
a Budapest–Németajkú Református Egyházközség, 
valamint a Violin Travel Kft. közös szervezésében.


A koncertsorozat különlegessége, hogy Bach összes orgonaműve Budapest első olyan orgonáján szólal meg, amely ötvözi a J. S. Bach által használt hangszerek hangzását, továbbá külső megjelenésében is megidézi a 18. század orgonáit. A koncertsorozat művészeti vezetője a nemzetközileg is elismert, Liszt Ferenc- és Prima-díjas orgonaművész, Fassang László. Az ő meghívására a Bach-interpretációban legjártasabb magyarországi, amerikai, német, svájci, francia, belga és szlovén művészek varázsolják el a közönséget estéről estére, július 20. és december 14. között.

A program kiemelt célja Budapest kulturális és zenei kínálatának színesítése, ezáltal Budapest zenei örökségének népszerűsítése, valamint a templomnak, mint Budapest új koncerthelyszínének megismertetése.


Művészeti háttér

A koncertsorozat művészeti vezetője Fassang László.

A világ legrangosabb orgonaversenyeinek győzteseként és díjazottjaként Fassang László generációjának egyik legsokoldalúbb orgonaművésze. Kitüntetéses diplomáit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a Párizsi Conservatoire-on szerezte. Versenygyőzelmei közül kiemelkedik a 2002-es Calgary-i Improvizációs Aranymedál és a 2004-es Chartres-i Interpretációs Nagydíj és Közönségdíj.

Kivételes adottságokkal rendelkező improvizáló művészként és billentyűs játékosként érdeklődése a csembalótól a fortepianón és zongorán keresztül egészen a Hammond orgonáig terjed. Klasszikus kamarazenei formációk mellett rendszeresen részt vesz világzenei és jazz produkciókban. Fontosnak tartja a magyarországi történelmi orgonák megóvását és szakszerű gondozását, melynek elősegítésében aktívan részt vesz.

Világszerte koncertezik, nemzetközi versenyek zsűrijében vesz részt, emellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Párizsi Conservatoire tanára. A MÜPA orgona koncertsorozatának művészeti vezetője. Tevékenységét 2006-ban Liszt-díjjal és Príma-díjjal, 2013-ban Gramofon-díjjal ismerték el. 2016-ban Érdemes Művész kitüntetésben részesült. 2017-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen doktori fokozatot szerzett. Doktori záró koncertjét a Hold utcai Református Templom orgonáján játszotta, mely hangszer tervezésében és építésében szakértőként is közreműködött.

Bach névbetűi helyértékének az összege 14. Ez a szám szimbolikus jelentőséggel bír a Bach-életműben, ezért van a sorozatban 14 koncert.

A Hold utcai orgona a Bach korabeli historikus hangszerekhez hasonló adottságokkal rendelkezik (pl. szélellátás, billentyű méretek), melyek speciális játéktechnikát igényelnek.

Ezért olyan orgonisták szerepelnek a sorozatban, akik a historikus hangszereken való játékmódban komoly gyakorlattal rendelkeznek.

Fontos szempont volt a hazai és nemzetközi szakma bemutatása a legfiatalabbtól a legidősebb generációig (20-80 év).

***
 
Ízelítőként:
Bach-díjasok: Karosi Bálint (2011. - Lipcsei Bach-verseny, első díj), Tóka Ágoston
(2017. - St Albans Nemzetközi Orgonaverseny – Bach-díj)
Nemzetközi versenydíjasok: Pétery Dóra, Kecskés Mónika, Frédéric Champion, Szabó Balázs
Az egyik legjelentősebb Bach-kutató: Christoph Bossert
A legidősebb generáció képviselője: Szathmáry Zsigmond


A helyszín

A Budapest-Németajkú Református Egyházközség egyik missziós célkitűzése a kultúra támogatása, ezen belül is kiemelten a német kultúra megismerésének elősegítése. Bach zenéjén keresztül kiválóan szolgálja ezt a célt a megvalósuló koncertsorozat, melynek helyszíne a gyülekezet belváros szívében elhelyezkedő, Hold utcai temploma.

A templom története egészen a 19. századig nyúlik vissza, amikor a nyugat-európai államokból számos tudós, elszegényedett vállalkozó, értelmiségi vándorolt be országunkba. Többek között ismert németajkú protestáns családok, mint például a Hagemacher, a Dreher és a Ganz család, akik Németországból, Svájcból, Hollandiából érkeztek, és ez idő tájt nagy befolyással rendelkeztek. Ők voltak azok, akik a Biberauer-Bodoky családdal együtt 1859-ben megalapították az első református gyülekezetet Pesten, majd 1878-ban átadták a budapesti Hold utcában a neo-gót stílusú templomépületet.

A két világháború között virágzó többnyelvű gyülekezeti élet folyt itt, 1945 után azonban számos gyülekezeti tag hagyta el az országot, és bekövetkezett a templomépület kényszerű elidegenítése is; ide telepítették a Magyar Televízió varrodáját és jelmezraktárát.

Egészen 2002-ig kellett várni, hogy a templom ismét a református közösséget szolgálja. A renoválás során a fő cél az volt, hogy az épület templomi jellege továbbra is a lehető leginkább látható legyen, ötvözve azt az új technikai lehetőségekkel. Ennek köszönhetően a pincerész teljesen kiépült: gyülekezeti teremmel, konyhával, kiszolgáló helyiségekkel, mellékhelyiségekkel bővült. A galéria két emelet magasságban beépült: az orgona és a kórus részére fenntartott karzat mellett tárgyaló, gyermekfoglalkoztató és irodák találhatók. A modernizáció jegyében korszerű fűtéssel, valamint lifttel is felszerelték az épületet.


Az orgona

A Budapest-Németajkú Református Egyházközség templomában 2017 áprilisában készült el az impozáns megjelenésű, új orgona. A hangszert Faragó Attila, orgonaépítő és az általa vezetett Aeris Orgona Kft. készítette, mintegy 30 eredeti thüringiai barokk orgona alapján, mint például az ansbachi Wiegleb-orgona, vagy a waltershauseni Stadtkirche Trost-orgona. A Bach-orgonának is nevezett hangszer építését tehát olyan korabeli orgonák inspirálták, amelyeken Johann Sebastian Bach, a barokk-kori zeneművészet legkiemelkedőbb egyénisége is játszott.

A tervezéskor kiemelt figyelmet kaptak a templom statikai és akusztikai adottságai, fontos szempont volt, hogy az orgona építészetileg szerves egységet alkosson a templomtérrel, hangzásában azonban mégis hamisítatlanul a barokk kort idézze.

Az orgona minden eleme természetes anyagok – kovácsoltvas, juhbőr, tömör fa – felhasználásával készült; az orgonaszekrény borovi fenyő, a homlokzati sípokat takaró motívumokat hársfából faragták. Az orgonában elhelyezett 1130 síp minden egyes darabja történelmi példák alapján és a korabeli technológia alkalmazásával készült.

A historizáló kialakítás mellett újító szándék is helyet kapott a hangszer megalkotásánál, sor került ugyanis egy régi-új technológia beépítésére is. Ennek előzményei a reneszánsz orgonaépítészetig nyúlnak vissza, elterjedése azonban csak a XX. század második felére tehető. Ez a váltócsúszkás szélláda, mely lehetővé teszi, hogy egyes regiszterek tetszés szerint akár az első, akár a második manuálon szólaljanak meg. Ez a rendszer megsokszorozza a hangszer regisztrációs lehetőségeit, és magas szintű művészi kreativitást tesz lehetővé.

Az orgona a templom gyülekezetének büszkesége, az evangélium hirdetője, a Zeneakadémia orgonaszakos hallgatóinak rendszeres gyakorlóhelye, ezen túl pedig jelentős szerepet tölt be a főváros sokszínű zenei életében is, feledhetetlen pillanatokat szerezve azok számára, akik nyitottak a régi zenei irányzatokra és Bach orgonaművészetére.


Szervezési feladatok

A Budapesten működő Violin Travel Kft. egyedülálló üzleti modellt megvalósító, innovatív és egyedi profilú kulturális utazás- és programszervező vállalat.

Egyedisége abban rejlik, hogy programjaiban különleges módon ötvözi a turisztikai szolgáltatásokat Budapest és Magyarország klasszikus zenei örökségének, kulturális, művészeti értékeinek megismertetését, bemutatását célzó kulturális programokkal. 

Az iroda kiemelt célkitűzése a magyar zenei örökség, kultúra és a kortárs művészek, tehetségek nemzetközi népszerűsítése, valamint törekszik a turisztikai szakma és a kulturális szféra közötti kapcsolatok erősítésére, a fiatal művészek tehetséggondozására is.

A koncertsorozat szervezési feladatait az iroda magas szakmai felkészültséggel rendelkező munkatársai végzik; olyan egyedi szaktudással és tapasztalati háttérrel rendelkező kulturális és turisztikai szakemberek, akik segítik a kreatív, innovatív szakmai célok elérését, a koncertsorozat professzionális megvalósítását és széleskörű népszerűsítését. A csapatot - egyedülálló módon, a turisztikai és művészeti programmenedzsment mellett - különböző végzettségű és szaktudású munkatársak alkotják: értékesítési, kreatív szakemberek, szakképzett idegenvezetők, egyetemi professzorok, történészek, művészettörténészek, zenetörténészek, turisztikai és kulturális szakemberek.


(Forrás: http://violintravel.com/en/)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA












































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése