A SZECESSZIÓ VILÁGNAPJA A 170. ÉVFORDULÓN
Megnyitotta a Lechner Ödön születésének 170. évfordulója,
valamint a Szecesszió Világnapja (június 10.) alkalmából
a "Lechner – az alkotó géniusz" című Metró Galéria kiállítást
Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség Kiemelt Társadalmi
Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkára.
Beszédében hangsúlyozta: a nemzet nemcsak nyelvében, hanem épületeiben is él. Lechner Ödön életművével megteremtette a magyar szecesszió új építészeti formavilágát, amely Budapesttől, Kecskeméten át Szegedig, máig meghatározza számos városunk arculatát.
A tárlat 49 tablón mutatja be Lechner munkásságát a kezdetektől, fő hangsúlyt helyezve az UNESCO Világörökségi Cím-re jelölt öt épülettel: a kecskeméti Városházával, a budapesti Szent László-templommal, az Iparművészeti Múzeummal, Földtani Intézettel és a Postatakarékpénztárral.
A Vakok Intézete NÁDOR TERMÉBEN pedig szecessziós időutazáson vehetett részt a nagy számú érdeklődő (Polgár Julianna képriportja itt készült).
A rendhagyó építészeti utazás 2015. július 31-ig látható a 2-es, a 3-as és a 4-es metró szerelvényeiben, majd vándorútra indul Szegedre, Kecskemétre, valamint más vidéki múzeumokba.
(Forrás: Miniszterelnökség)
------------------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
------------------------------------------------------------
(Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése