Biotermék lehet a magyar szürke marha
Stratégia együttműködésben állapodott meg a Magyar Szürke
Szarvasmarha Tenyésztők Egyesülete (MSzTE), a Magyar Biokultúra
Szövetség (MBSZ) és a Biokontroll Hungária
Nonprofit Kft. (BHN) pénteken azzal a céllal, hogy népszerűsítsék
az ökotermékek fogyasztását, segítsék az ökológiai gazdálkodás
és termékfeldolgozás terjedését, a magyar szürke szarvasmarha
biotermékké válását.
A három szakmai szervezet közös tevékenységével azt kívánja elérni, hogy a magyar szürke szarvasmarha tartók minél átláthatóbb - transzparens - körülmények között lehessenek ökológiai gazdálkodók, szükségtelen anyagi és adminisztrációs terhek nélkül.
Baracskay Lajos, az MSzTE elnöke az eseményen az MTI-nek elmondta: a Magyar Szürke Szarvasmarha Tenyésztők Egyesületének több mint 400 tagja van, és így a magyar szürkemarha-tartók 90 százalékát képviselik. A szürke szarvasmarha-állomány ma Magyarországon mintegy 5300 pedigrés tehénből áll, ami az jelenti, hogy a fajtamentés megtörtént.
Évente mintegy 7-8 ezer tonna szürke szarvasmarha hús kerül a piacra, amit döntő hányadban Magyarországon fogyasztanak el. A kivitellel is próbálkoztak, de az még nem jellemző. Magyarországon elsősorban a termelői piacokon juthatnak a vevők szürke szarvasmarha termékekhez, de már néhány hentesbolt is forgalmazza azokat.
Átlagosan egy kilogramm szürkemarhahús mintegy 3 ezer forintba kerül, így az inkább még különlegességnek számít. De növekszik a fogyasztók érdeklődése a szürke szarvasmarha húsa és a belőle készült termékek iránt - mondta az MSzTE elnöke.
Roszik Péter, a Biokontroll Hungáriai Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek arról beszélt, hogy a magyar szürke szarvasmarha-tartás abban az időben kezdődött, amikor gyakorlatilag minden élelmiszer bio előállítású volt. Így most csak a gyökerekhez kell visszatérni. A Biokontroll Hungária feladata, hogy ezt a folyamatot ellenőrizze és tanúsítsa.
Így a magyar szürke szarvasmarha húsa és a belőle készült termékek bio minősítéssel forgalmazhatók. Ezért a gazdáknak részt kell venniük a Biokontroll Hungária ellenőrzési és tanúsítási rendszerében. A most megkötött együttműködéssel a szürke marhát tartók számára kívánják ezt a rendszert optimalizálni - mondta Roszik Péter.
(Forrás: MTI)
--------------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
--------------------------------------------------------
(Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése