2016. február 4., csütörtök

FARSANGI MULATSÁG A VÁRKERT BAZÁRBAN

Farsangi mulatság a Várkert Bazárban, 2016. február 6.

Ingyenes rendezvénysorozattal és jótékonykodással kezdődik a farsangi szezon a kulturális intézményben. Fánksütéssel, utcabállal, kézműves és zenei programokkal várják az érdeklődőket szombaton a budapesti Várkert Bazárban.




Az ingyenes programok 15.00 órakor fánksütéssel kezdődnek Borbás Marcsi közreműködésével: a rendezvényen megsütött fánkok árusítása becsületkasszával működik majd, az ebből befolyt bevételt a Vakok Batthyány László Gyermekotthona javára ajánlják majd föl, ezzel is segítve a szeretetotthon mindennapi működését.
 
Ugyancsak délután háromkor veszi kezdetét a Versi Versa zenekar zenés gyermekprogramja. 17.00 órától Zsikó Zoltán és zenekara, Pál István Szalonna, illetve a Fölszállott a Páva gyermekdöntős szereplői adnak koncertet, majd a napot utcabál zárja a Madarak Házibuli Zenekarral, este 7 órától. Lesz farsangi vásár, a legkisebbeket pedig kézműves foglalkozásokkal várják.

Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős, helyettes államtitkára a farsangi mulatságot beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a rendezvénynek sok eleme van, megszólítja mások mellett a családokat és a gyerekeket is, de a jótékonyságra is gondoltak a szervezők.

Puskás Imre a programok közül felhívta a figyelmet Zsikó Zoltán és Zenekara, valamint Pál István Szalonna koncertjére, a Fölszállott a páva gyermekdöntőseinek fellépésére és az esti utcabálra is.

Gyutai Csaba, a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője felidézte: a Várkert tervezőjének az volt az álma, hogy az Andrássy út forgataga Budán is megvalósul, és kulturális értelemben is mindig színes kavalkád lesz. Ennek szellemében szervezték meg az adventi programsorozatot is, és most a következő jeles időszak, a farsang búcsúztatására várják a családokat.

A programok közül Gyutai Csaba kiemelte még a farsangi vásárt, a tűzzsonglőrök mutatványait és a kézműves programokat. Hozzátette, hogy az esti utcabált a Madarak zenekar közreműködésével rendezik meg.

Gyutai Csaba kitért a Várkert Bazár további februári rendezvényeire: mint mondta, az érdeklődők megtekinthetik a Nemzeti Táncszínház három előadását, emellett a Virtuózok Viadala című hangversenysorozat részeként, az Eurovíziós Dalfesztivál győztesével, Alexander Rybak, fehérorosz származású, norvég hegedűművésszel méri össze tudását Sándor Zoltán, a 2014-es Virtuózok döntőse. A Várkert Bazár februárban újabb sikeres kiállítást mutat be, amely dokumentumok segítségével mutatja be Bécs és Budapest fejlődését 1867-től az első világháború végéig.

Mindezek mellett – természetesen – továbbra is látogathatók a Várkert Bazár rendkívül népszerűvé vált kiállításai, mint pl. az Ifipark; az Új világ született – Európai testvérháború 1914-1918.; a Koszta József-tárlat, valamint a Virtuózok interaktív kiállítás, továbbá a Csernus Tibor emlékműterem.


(Forrás: www.vargondnoksag.hu; MTI)


-----------------------------------

(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

-----------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
sajtóreferens - TIT Stúdió Egyesület - www.tit.hu
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
 





























POLGÁR JULIANNA KÉPES HÍRADÁSA A VÁRKERTI FARSANGOLÁSRÓL























































 

2 megjegyzés:

  1. Arany-Egy Júliám!

    Itt is megköszönöm a hozzászólást! A képeket nézd meg újra, mert tényleg el is tudtam menni, és a csodás napsütésben, jó fények mellett tudtam fotózni! A gólyalábas ,,együttesen" rengeteget nevettünk. Jó közönség volt, az már biztos!

    VálaszTörlés