2016. február 8., hétfő

BOLDOGASSZONY ZARÁNDOKVONAT 2016.

BOLDOGASSZONY ZARÁNDOKVONAT 2016.

Az idén is útra kel a Boldogasszony Zarándokvonat a Csíksomlyói Búcsúba
a MÁV-START Zrt. és a Misszió Tours együttműködésében - jelentették be
csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztató keretében.

 

Idén először magyarországi vonatos zarándoklatokat is szerveznek: a Szent Márton-év alkalmából júliusban Szombathelyre, szeptemberben, Kisboldogasszony ünnepén pedig Mátraverebély-Szentkútra, a nemzeti kegyhelyre is indul majd különvonat.

Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke kiemelte: a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat mára nemzeti eseménnyé vált, olyan ünnepé, amely nemcsak a katolikus, nemcsak a hívő emberek szívét mozgatja meg, hanem minden magyar emberét. Ünnepé vált a zarándokvonatok indulása, megérkezése és köszöntése is egy-egy magyarok lakta településen.

Az MKPK elnöke szólt arról, hogy a zarándoklat régóta igazi lelkigyakorlat a hívő ember életében, hiszen a zarándoklaton lévő ember ezt az időt ,,teljes egészében Isten és a saját kapcsolatának rendezésére kívánja fordítani".

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára bejelentette: a kormány 15 millió forinttal támogatja, hogy katolikus iskolák diákjai, gyermekvédelemben lévő fiatalok, illetve fogyatékossággal élők és kísérőik is részt vehessenek több zarándoklaton. A támogatásból 400 fiatal, illetve kísérőik utazhatnak el Csíksomlyóra, Mariazellbe, illetve Krakkóba.

A csíksomlyói pünkösdi búcsúba május 12-én indul el Budapestről a Boldogasszony Zarándokvonat, amelyre Cegléden, Szolnokon és Püspökladányban is fel lehet majd szállni. A szerelvény a magyar-román határt átlépve Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely érintésével érkezik az esti órákban a vendéglátó településre, Gyergyószentmiklósra. A zarándoklat második napjának programja Gyimesbükkön, az ezeréves határnál lesz, harmadnap, szombaton, a csíksomlyói búcsún vesznek részt a zarándokok. A programot - a negyedik nap, Gyergyószentmiklós főterén - szabadtéri szentmise zárja.

Budai László, a Misszió Tours alapítója szólt arról, hogy vonaton a lelki vezető Bíró László, tábori püspök, Burbela Gergely, verbita szerzetes, Görbe László, piarista szerzetes és Timár Asztrik, ferences szerzetes lesz. A zarándoklat világi fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, egyházi fővédnöke pedig Veres András.

Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a vonatokon gondoskodnak hangosításról és étkezőkocsiról, valamint újdonságként említette, hogy a csíksomlyói vonat szerves része lesz  a társaságuk által tervezett, fejlesztett és gyártott, egyik InterCity Plusz kocsi is.

***

A Szent Márton Zarándokvonat július 9-én indul Szombathelyre a Szent Márton-emlékév központi, kétnapos eseményére.

Veres András elmondta: az első nap ünnepi szentmisére várnak az egész Kárpát-medencéből zarándokokat azokról a településekről, amelyek Szent Márton nevét viselik, illetve azokat a plébániai közösségeket, amelyek temploma vagy települése Szent Márton oltalma alatt van. Ugyanakkor ott lesz a misén a teljes püspöki konferencia, illetve a Kárpát-medencéből és a szomszédos országokból érkező püspökök.

Este kezdődik és 24 órán keresztül tart a fiataloknak szóló, második nap programja, melynek záró eseménye 10-én, este egy Ákos-koncert lesz.

A második nap célja a fiatalok evangelizálása, az, hogy vallásos és nem hívő fiatalokat egyaránt meg tudjanak szólítani. A pontos program még készül - tette hozzá az MKPK elnöke -, de lesznek koncertek, beszélgetések híres emberekkel, akik tanúságot tesznek majd hitükről, lesz szentségimádás és elmélkedések is.



(Forrás: MTI)

---------------------------------

(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

---------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
sajtóreferens - TIT Stúdió Egyesület - www.tit.hu
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
 
 
 








 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése