2019. május 29., szerda

VII. KÓRUSOK ÉJSZAKÁJA

VII. KÓRUSOK ÉJSZAKÁJA

2019. június 1-jén hetedik alkalommal adnak ÉNEKhangot 
a térnek a józsefvárosi Palotanegyed utcáin és terein a Kórusok 
Éjszakájának résztvevői. Budapest VIII. kerületében ezen az estén 
mintegy 50 hazai és külföldi amatőr kórussal találkozhat a közönség.


A fesztivál hátterét a Csíkszerda Egyesület biztosítja, a szervezést pedig a Csíkszerda kórus százötven önkéntese bonyolítja, akik mindannyian hisznek abban, hogy énekelni bárhol és bármikor érdemes. A Kórusok Éjszakája attól is olyan különleges, hiszen a szervező Csíkszerda kórus tagjai maguk is mind önkéntesek, akik ilyen minőségükben tagjai az énekegyüttesnek, és szintén társadalmi munkában vállalják a fesztivál szervezésével és lebonyolításával együtt járó feladatokat is.

Az esemény művészeti vezetője, Tóth Árpád is önkéntesként vesz részt – immáron hetedik éve – a program előkészítésében és levezénylésében, ahogyan a Kórusok Éjszakája főszervezői is. Az operatív csapat nagyjából harminc főből áll, a fesztivál napján pedig közel százötven fő segít abban, hogy minden zökkenőmentesen történjen a programhelyszíneken. A Csíkszerda kórus tagjai mindezt önként és dalolva teszik, mert meggyőződésük, hogy ezzel a rendezvénnyel másokhoz is közelebb hozhatják az éneklést.

A hetedik Kórusok Éjszakája tíz koncerthelyszínen és nyolc idősávban zajlik majd. Június 1-jén, délután 4-kor tizenöt kórus és a közönség együtt nyitják meg a fesztivált a Múzeumkertben, ahol az eddigi – hagyománnyá váló – Éneklő Utca Éneklő Kertté alakul át. A kórusok egy-egy perces műsorral mutatkoznak be a hallgatóságnak, ízelítőt adva repertoárjukból, hogy ezzel a zenei étlappal könnyítsék meg a választást a gazdag programkínálatból. A később érkezők sem maradnak le semmiről, hiszen az Éneklő Kert 19.30-tól újabb tizenöt kórussal várja az énekhangok szerelmeseit.

17 órától húsz perces koncerteket hallgathat meg a közönség a Palotanegyed különböző pontjain egészen 22.40-ig. A negyven színpadi kórus hat különböző műfajban ad elő zeneműveket a délután és az este folyamán – klasszikus zene, régizene, folk, kortárs zene, könnyűzene és gyerekkórus is színesíti a zenei palettát. 

A koncerteken kívül lépten-nyomon flashmobokkal is találkozhatnak majd a járókelők, hiszen a négy flashmob helyszínen a koncertek alatt és azok szünetében is meglepetésszerűen csendülnek fel különböző dallamok tíz különböző kórus előadásában.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a Pollack Mihály téri közös éneklés lesz az est záróakkordja, ahol a kórusok és a közönség együtt éneklik el a VII. Kórusok Éjszakája záródalát, melynek szövegét Molnár Illés, zenéjét pedig Tóth Árpád írta.

Az ötven kórus között egyaránt találkozhatunk visszatérő és új fellépőkkel is. Erdélyből, Görögországból, Írországból, Lengyelországból, Norvégiából és Szlovákiából is érkeznek együttesek, de a budapestieken túl találkozhat a közönség debreceni, gyöngyösi, kecskeméti, komáromi, szegedi, tatabányai és váci kórusokkal is.

A fesztivál fontos eleme, hogy ezen az estén kizárólag énekhang tölti be a tereket, semmilyen dallamhangszert, hangosítást nem használnak a fellépők.

A programok közötti tájékozódást egy praktikus műsorfüzet is segíti, ami a rendezvény napján a Palotanegyedben felállított infópultoknál lesz beszerezhető.

Videó: www.youtube.com/watch?v=UzP8aiIBV0U
Web: korusokejszakaja.hu
Facebook: www.facebook.com/KorusokEjszakaja
Instagram: www.instagram.com/korusok.ejszakaja

Sajtókapcsolatok:
Dorogman Hédi
06 30 2233 850
h.dorogman@gmail.com



(Forrás: www.korusokejszakaja.hu)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA



















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése