2019. március 26., kedd

A MAGYAR ZÁSZLÓ ÉS CÍMER EMLÉKNAPJA (2019.)

Zászlók, ha lengenek … - Díjátadó és kiállítás (2019.)

A Magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául,
így összetartozásunk egyik legfontosabb ünnepéül, március 16-át jelölte ki.


A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) – amely küldetéséből eredően az emléknaphoz kapcsolódó ünnepségek és események szervezésében kiemelt feladatot vállal – a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára pályázatot hirdetett rajz és esszé kategóriában.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet immár ötödik alkalommal hirdetett rajz- és esszépályázatot a Kárpát-medencében és a világban szétszóratva élő, magukat magyarnak valló óvodások, iskolások és egyetemisták részére. A beérkezett többezer képzőművészeti alkotás, illetve a több mint hetven irodalmi munka közül neves zsűri választotta ki a díjazott alkotásokat. Az ünnepélyes díjátadóra a Várkert Bazárban került sor március 16-án, a magyar címer és zászló ünnepnapján.

A pályázók II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé történő megválasztásának 315. évfordulója alkalmából meghirdetett Rákóczi-emlékévhez kapcsolódva, „Istennel a hazáért és a szabadságért!” témakörben is nyújthattak be pályázatot.

Az eseményen beszédet mondott - többek között - Lomnici Zoltán, Jankovics Marcell, Wittner Mária, Szász Jenő, dr. Bánfi László.

A díjazott pályamunkákból készült kiállítás 2019. március 15-19. között tekinthető meg a Várkert Bazárban.


(Forrás: https://varkertbazar.hu; P. J.-naplójegyzetek)


--------------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

--------------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA








































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése