2019. február 25., hétfő

MUNKÁRÓL ÉS CSALÁDRÓL – KONFERENCIA AZ MTA-N

A karrier és a család együtt adja az élet értelmét

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Felolvasó terme 
adott helyet a Három Királyfi-Három Királylány Mozgalom 
csütörtöki, budapesti konferenciájának (2019. február 14-én).





A karrier és a család nem oltja ki egymást, egyikben sem teljesedhetünk ki a másik nélkül, az élet célját a kettő együtt határozza meg - írta az emberi erőforrások minisztere a konferenciára küldött, köszöntő levelében.

Kásler Miklós a Házasság hete alkalmából rendezett, Munkáról és családról című konferencián felolvasott levelében azt írta, a világ számos pontján egy hasonló konferencia a Család vagy munka címet viselné, mert a modern fogyasztói társadalom sok esetben egymás kioltójaként tekint a két fogalomra, mintha a kettő együtt nem működne.

A keresztény értékalapú magyar társadalom azonban nem ilyen, a magyar társadalom erejét ezer éve az adja, hogy képes az alapértékeinek megfelelően élni és megtalálni a tökéletes egyensúlyt a munka, a családi élet és a haza szolgálata között - fogalmazott a miniszter.

Hozzátette, Isten férfit és nőt teremtett, hogy egymást kiegészítve a gyerekekkel alkossanak egy tökéletes egészet. A családban mindenkinek megvan a maga szerepe, feladata, küldetése, mindenki egyenlő, de nem egyforma, és a családi élethez hozzátartozik a munka is, hiszen az elvégzett munka öröme és az otthon szerető közege együtt teszi széppé az életet.

A miniszter azt írta, úgy látja, a társadalom is támogatja mindezt, és számíthatnak a tudományokra, az egyházakra, a szociális szervezetekre és a munkáltatókra is, hiszen egyre több az olyan munkahely, amely segíti a családos munkavállalókat, közben pedig a szociális, jogi és infrastrukturális háttér is a gyerekeket nevelőknek kedvez.

***

Herjeczki Kornél, a 12 éve indult Házasság hete mozgalom országos koordinátora arról beszélt, hogy a házasságok előtt álló következő kihívás a média és a digitalizáció hatása a párkapcsolatokra.

A közösségi médiát a dinamithoz hasonlította, hozzátéve: feltalálásakor a dinamitot nagy örömmel használták, de ki kellett tapasztalni azt is, mennyit árthat. A közösségi médiát is meg kell tanulnunk használni, hogy minél kevesebb "sérülést" okozzon - hangoztatta Herjeczki Kornél.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentette hétpontos családi akciótervre utalva azt mondta, ha a párkapcsolat egy ház, akkor ezek az intézkedések óriási lehetőségeket rejtenek a felsőbb szinteken, ugyanakkor az alapokat, a férj és feleség közötti kapcsolatot is meg kell erősíteni, ezt szeretné elősegíteni a Házasság hete kezdeményezés is.

Prof. dr. Bagdy Emőke ,,A jó házasság titka” jegyében mondta el véleményét, sokszor nagyon humorosan. Intelligens és érzékeny házasság- és családelemzését vastaps kísérte!

Engler Ágnes, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány alelnöke, a Debreceni Egyetem oktatója és Berényi András, szintén a Debreceni Egyetem munkatársa bemutatta fiataloknak indított tréningsorozatukat, amelyet A boldogságkeresés útjai című, Kopp Mária szociológus és férje, Skrabski Árpád kutatásaiból összeállított kötet alapján dolgoztak ki.

Azt mondták, azért tartották fontosnak a tréning elindítását, mert a mozgalom egyik kutatása szerint a fiatalok vágynak az elköteleződésre, és túlnyomó többségük szeretne házasságban élni, ennek feltételeként pedig az anyagi javak előtt a megfelelő ember megtalálását jelölték meg.

***

Több előadó is kitért az együttdolgozás esélyére és annak hatására mind a karrierben, mind pedig a családi fészekben (,,Társak a munkában és a magánéletben”; ,,A munka-magánélet egyensúlyának megtartása a házasságban”).

Az első szünet utáni kerekasztal-beszélgetés témája azonban egész életünkre kiható - ,,Családi életre nevelés az iskolában” -, ezért az óvodától az egyetem befejezéséig is gyakorolni kellene e fontos fölkészülést. Kopp Mária kedves és humoros mondásával: ,,Pelenkázz, tovább élsz!”, hiszen ,,pelusozás" közben kerül az apa, a nagyapa is a legközvetlenebb kapcsolatba gyermekével, unokájával!



(MTI; P. J.-naplójegyzetek)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA



















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése