2018. június 28., csütörtök

OUT-IZM / KI A PÁNIKBÓL

TÓTH ZOLTÁN LÁSZLÓ - SPoT / Stabil Pont Technológia
által felismert következtetések alapján

,,2014. január 1-én a rákoscsabai vasútállomáson a sínek előtt állva, egy 
magánéleti krach után, azon gondolkodtam, hogy vajon milyen lehet 
aláugrani a vonatnak. Egy idő után jött egy ennél sokkal erősebb gondolat, 
hogy ha aláugrom, akkor sohasem tudom meg, hogyan kerültem ide.


Innen indult a SpoT mentális tréning. --- Ezt a pontot megelőzően életemben nagyon sok dologgal foglalkoztam, és azokat is egy magasabb szinten űztem. Számos sikerem volt az életben, amire büszke voltam.

Ezer fő feletti, nemzetközi breaktánc-fesztiválok szervezése, tánciskola-rendszer működtetése, rengeteg, ma sikeres tanítvány, de ott a bűvészet is, amivel már fiatalon számos helyezést elhoztam, illetve saját fejlesztéseim is voltak. 9 év hálózatépítés vezetőként rengeteg képzés, akár orvosi, akár kommunikációs, rengeteg találkozás emberekkel, magas szintű trénerekkel.

Egyébként repülőgép-műszerész technikus a szakmám, illetve mezőgazdász technikus, éltem gyerekként tanyán, mindezt úgy, hogy pesti vagyok.

Voltam nagy cégek külső marketingese, voltam vállalkozó, szinte mindent kipróbáltam az életben, és emellett tanultam az idegrendszerről és a traumákról is.

Összegezve, rengeteg ismeretem lett magáról a valós életről, és ezek alapján nagyon jó lett a mérlegelőképességem.

Egyben viszont tehetetlen voltam, ez pedig a magánélet. 2014-ben kértem segítséget több helyről, próbáltak segíteni, de nem tudtak. Ekkor döntöttem úgy, hogy magam felállok, és így indult ez a mentális eljárás, amiben anno egy barátomat kértem meg, hogy segítsen, az alapján, amire rájöttem. Az egész életem tapasztalatait összegezte az elmém, amikor eldöntöttem, hogy fölállok. Ez olyan jól sikerült, hogy ezt mindenki észrevette rajtam, aki ismert. Másokat is elkezdte érdekelni, hogy ezt hogyan lehet elérni, és elindult a tréning.

Ez addig haladt, hogy egy üzleti reggelin beszéltem vállalkozóknak erről, ahol Kál Cecília megkért, hogy próbáljuk ki a fián is, Ricsin, aki autista, mert már reménytelen a helyzete. Én belementem ebbe. 70 alkalom után Ricsi olyan állapotba került, hogy ma teljesen önálló, párkapcsolatot épít 16 évesen, és sok területen őstehetség. Amikor kezdtük a tréninget akkor még olyan állapotban volt, hogy nem lehetett egyedül hagyni, mert öngyilkosság gondolata és rengeteg autista tünet uralta őt. Cecília nem tudott rendes munkába sem állni, ami a tréning folyamatának első szakaszában megoldódott a gyors fejlődés miatt.

Ez után már magától terjedt a hír, és azóta nagyon sokan kértek már tanácsot tőlem és csapatomtól.

Az ominózus BBC film és a valóság: https://drive.google.com/open?id=1P-F6NSfbIQy-ECGlJIKg3CrlJXHFo6Oy

Ezt a tréninget közben Krisztin Fruzsinával fejlesztettük tovább, amiből több irány is kirügyezett.

Egyrészt a SPoT mindenkinek jó, akiben ott lappang a pánik. Még állatokon is működik, amivel tréner kutyákat lehet képezni, mint pl. a mi kutyánk, Edison, aki sok autista kutyától való félelmét küzdötte le. Párkapcsolati problémásoknak, vállalkozóknak, szülőknek…

***

Emellett elindult az OUT-IZM, mint küldetés, ami egy hatalmas rendszer alapja, amire számos központot szeretnénk építeni, trénereket, és mindent, ami ahhoz szükséges, hogy könnyítsünk egy-egy érintett család életén.

Hamarosan érkezik 2 könyvünk a Szándék = Élet c. könyvem után, amin a SPoT alapul. Az egyik könyv a Boldogság kódja, ami az emberi játszmák alap-összefüggéseit vezeti le, a másik pedig az OUT-IZM, ami az autizmus teljes logikai rendszerét vezeti le. A háttérben megalapult az alapítványunk is, az Egyenlítő egészségügyi, oktatási, és kulturális alapítványunk, aminek elindítottuk a mentor programját az érintett gyermekek megsegítésére.

Ehhez társul a gyermekek megfelelő objektivitásának segítésére kialakított programjaink, mint pl. bútorfestés és értékesítés, amiből saját bevételük is lehet, illetve íjkészítés, breaktánc, bűvészkedés, lovaglás, vályogépítés, és sok más, képességfejlesztő dolog, teljesen különböző területeken.

Kiterjedt kapcsolati rendszerem ezt elősegíti, ahol mestereket tudok közvetlenül összehozni a gyermekekkel. Ma már szakmai csoporttal dolgozunk és fejlesztjük programunkat, illetve számos precíz eszközt használunk a tréning ellenőrzésére, mint akár az EEG gép, vagy építünk csendesítő szobákat, vagy VR, AR szerkezeteket, illetve szimulátor szobákat. Van számos speciális, könnyítő találmányunk, melyekkel a szülők otthoni küzdelmeit tudjuk csillapítani, és emellé társul a szülői képzés és felkészítő program is.

Ma már számos sikerről számolhatunk be, illetve egy olyan levédett módszertanról, ami alapján teljesen feltérképezhető lett az autizmus, illetve láthatóvá válik az ok és az összefüggés-rendszer. Mint tudjuk, amit megismertünk, azt már meg tudjuk változtatni.

A küldetésünk nem kisebb, mint az autizmus felszámolása, ami - tudjuk, hogy - nem lesz rövid idő, illetve ezt csak összefogással tudjuk megoldani, de mindenesetre az alapjait felismertük és működik.”

További információs, interjú egyeztetés: Tóth Zoltán László
Stabil Pont Technológia
70/327-8722; 70/670-2606
www.stabilponttechnologia.hu
www.facebook.com/StabilPontTechnologia/
technologiaazeletre@gmail.com


(Forrás: www.stabilponttechnologia.hu)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA



























































1 megjegyzés: