2017. december 30., szombat

24. BETLEHEMI JÁSZOL KIÁLLÍTÁS

24. BETLEHEMI JÁSZOL KIÁLLÍTÁS

2017. december 15-én, 14 órakor nyílt meg a 24. Betlehemi jászol kiállítás, 
melyet A Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) szervezett. Az ünnepélyes 
eredményhirdetésen Szalay-Bobrovniczky Alexandra mondott köszöntőt, 
majd Szedlacsek Emília, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
főosztályvezetője nyitotta meg hivatalosan is a tárlatot.





Az AMKA alapítvány, mely 1994. óta működik, a természetes anyagokat felhasználó, népművészeti vagy iparművészeti jellegű, egyedi termékeket előállító kézművesekkel, kihalófélben lévő szakmák, mesterségek képviselőivel foglalkozik. Céljuk a tárgykultúra szerves részét képező kézművesség hagyományainak megőrzése, ápolása és továbbvitele, értékeinek bemutatása, népszerűsítése, a szakmai fejlődés folyamatosságának fenntartása.

Tevékenységük leglátványosabb területét a kettős tematikával kiírt, nyári pályázatok válogatott anyagából rendezett kiállítások képezik. Ezek egyrészt napjaink kézműves remekeit, használati és dísztárgyait mutatják be, másrészt konkrét témákat dolgoznak fel, pl.: a magyar történelem egy-egy korszakának kézműves tárgykultúráját idézik fel, vagy a mese, a zene, a reneszánsz világát jelenítik meg – kézműves szemmel. Ezeken a kiállításokon évről évre két vándordíjat is átadnak: az Aranyfokos és a Kristály Kézműves Vándordíjat.

Karácsony környékén rendezik meg a Betlehemi jászol című kiállítást, amelyen a pályázatra készített munkákat - a betlehemi jelenetet, vagy annak szereplőit ábrázoló, a betlehemezés tárgyi hagyományait felelevenítő, illetve az adventhez és a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó népművészeti, képző- és iparművészeti jellegű alkotásokat - mutatják be.

Mindkét kiállítás anyagából évek óta három nyelvű fotóalbumot adnak ki, amelyben a kiállítók egy-egy alkotása szerepel.

Nagy látogatottságú kiállításaikon a hazai alkotók mellett lehetőséget biztosítanak a határon túli, magyar kézművesek részvételére is. Kiállításaikat olyan rangos helyszíneken rendezhették meg, mint pl. az Iparművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum, a Hadtörténeti Múzeum, a keszthelyi Festetics Kastély Hintómúzeuma, a Balatoni Múzeum, a tatai Vármúzeum, az esztergomi Vármúzeum, az elmúlt években pedig a Vajdahunyad várban található Magyar Mezőgazdasági Múzeum.

Saját kiállításaikon túl hazai és külföldi, szakmai rendezvények, élő mesterség-bemutatóval összekötött, hagyományőrző, kézműves vásárok előkészítésében, szervezésében is közreműködnek.

Az Alapítvány által szervezett, külföldi szereplések sorában kiemeltnek tekinthető a Rómában évente megrendezésre kerülő, ,,100 jászol" c. nemzetközi kiállítás, de szerepeltek már kézműveseik alkotásai a San Francisco-ban, Pekingben, Új-Delhiben, Osakában, Fukuokában, Firenzében, Szentpétervárott megrendezett, nemzetközi kiállításokon is.

A kézművesek információkkal való ellátottsága érdekében papíralapon és elektronikusan is megjelenő hírlevelet adnak ki „Kézművesek” címmel.

Alapítványuk egy konzorcium tagjaként részt vett a Kézművesek Európában elnevezésű programban.

***

Magyar betlehemmel gazdagodott a római Nemzetközi Betlehem Múzeum

A betlehemi jászol készítése olasz nemzeti hagyománynak számít, s Rómában létezik egy szakintézménye is, a „Nemzetközi Betlehem Múzeum” (Museo Tipologico Internazionale del Presepio “Angelo Stefanucci”), mely az olasz betlehemek mellett gyűjti és bemutatja a világ minden tájának sajátos betlehemeit.

A mintegy 3.000 darabot számláló, idén 50 éves gyűjtemény az antik császárfórumok (Fori Imperiali) háta mögött, a Santi Quirico e Giulitta templom alatti helyiségekben található. Egész évben látogatható (július-augusztus kivételével), szerdán és szombaton délután 17:00-19:30 között – de kérésre más időpontban is szívesen kinyitják a tárlatot, a karácsonyi időben pedig minden nap nyitva tart. A múzeumot a „Nemzetközi Betlehem-barátok Egyesülete” (Associazione Internazionale Amici del Presepio - NBBE (AIAP)) tartja fenn.

A világ számos országából érkezett betlehemek sorában már volt egy régebbi magyar mű is, a budapesti piarista munkaközösség alkotása. Az idei Karácsonyon a római gyűjtemény egy hagyományos magyar betlehemmel gazdagodott a Szentszéki Magyar Nagykövetség és a Magyar Kézművességért Alapítvány jóvoltából. Orbánné Balogh Katalin aranykoszorús babakészítő mester és népi játékkészítő iparművész ajánlotta fel erre a célra „Üdvözlégy Te kiskirály, jászolka lakója” című, gyapjúból és filcből készült kompozícióját.

A magyar betlehemet december 21-én Érszegi Márk Aurél, követségi tanácsos nyújtotta át a múzeum igazgatójának, Alberto Finizio úrnak, a Nemzetközi Betlehem-barátok Egyesülete elnökének.


(Forrás: www.amka.hu; https://magyarorszagszentszek.blogspot.hu)


(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
nyelvi lektor, korrektor, adatrögzítő - MMgM
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA






























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése