2016. március 4., péntek

DAVIS KUPA - MAGYARORSZÁG-IZRAEL

DAVIS KUPA
MAGYARORSZÁG-IZRAEL

A városligeti műjégpálya ad otthont az Izrael elleni márciusi Davis Kupa mérkőzésnek.
Teniszlabda pattogása zavarta meg délben a városligeti műjégpálya csendjét, az pedig egy rendhagyó sajtótájékoztató miatt volt, melyet a március 4-6-i, Izrael elleni Davis Kupa találkozó alkalmából tartott a Magyar Tenisz Szövetség.

 


Sok minden kiderült a röpke egy óra alatt, többek között, hogy Szuper Levente nem csak kiválóan korcsolyázik és teniszezik, hanem az is, hogy ezt a kettőt jól tudja ötvözni is. A korábbi jégkorong válogatott játékos Bene Márton síelővel, Kirchnopf Zoltán és Gréts Attila teniszezőkkel futott ki a jégre, hogy bemutassák JÉGTENISZ-tudásukat.

A sajtótájékoztató érdemi részében aztán megtudhattuk, hogy a már építés alatt álló sátorban 1500 néző fér majd el, és hogy a mi csapatunknak kedvező salakborítást épít a Magyar Tenisz Szövetség, melyhez több száz tonna salakot viszünk majd fel a jégre, illetve a mögötte lévő parkolóba.

16 éve először játszhatunk az Euro-Afrikai Zóna I-es csoportjában.
Nagy Péter és Dudi Szela mérkőzésével kezdődik a Magyarország–Izrael párharc.

A csütörtöki sorsoláson eldőlt, hogy a hazaiak második, illetve az izraeliek első számú játékosának meccse után a magyarok élteniszezője, Fucsovics Márton csap össze a vendégek másodikjával, Amir Weintraubbal. A szombati párost Fucsovics és Gödry Levente vívja az Edan Lesem-Jonathan Erlich duóval, míg vasárnap ismét két egyes találkozóra kerül sor, a péntekihez képest fordított felállásban. A két kapitány, Kuhárszky Zoltán és Ejal Ran a versenynapok előtt még változtathat azon, hogy kit küld pályára.

Richter Attila, a magyar szövetség főtitkára arról adott tájékoztatást, hogy a három nap során csaknem biztosan telt ház lesz az 1500 férőhelyes csarnokban. Az esélyeket illetően emlékeztetett rá, hogy a lassítóbb, salakos borítás, illetve a közönség támogatása nagymértékben javíthatja válogatottunk esélyeit.

Újdonság, hogy ha ötödik szettre kerül sor egy DK-mérkőzésen, akkor az – a Nemzetközi Teniszszövetség döntése értelmében – rövidítéssel zárul.
 
Az I-es csoportban legutóbb 2000-ben szereplő magyarok – akik két és fél éve veretlenek a DK-ban – a tavalyi feljutást kiharcoló kerettel várják a párharcot, Fucsovics Márton (203. a világranglistán), Nagy Péter (612.), Borsos Gábor (809.), Gödry Levente (2198.) összeállításban.

A túloldalon Dudi Szela a 89., Amir Weintraub a 197., Edan Lesem az 566. a rangsorban, míg a 38 éves Jonathan Erlich 49. a párosok listáján.
 
DK-csapatunk eddig háromszor játszott az izraeliek ellen, a mérlege két győzelem és egy vereség. A legutóbbi összecsapásra 1992-ben került sor Izraelben – akkor 5:0-ra nyert a rivális –, ezért lesz idén Magyarország a házigazda. Izrael 27. a világranglistán, míg Magyarország a 41. helyen áll.

Ha a mieink nyernek, a második körben Szlovákia lehet az ellenfél, ugyancsak idehaza. Vereség esetén Svédország, Dánia vagy Oroszország következhet, szintén Magyarországon.

***

PROGRAM:

péntek 13.00 óra:
Nagy Péter–Dudi Szela
Fucsovics Márton–Amir Weintraub

szombat 12.00:
Fucsovics Márton, Gödry Levente–Edan Lesem, Jonathan Erlich

vasárnap 12.00:
Fucsovics Márton–Dudi Szela
Nagy Péter–Amir Weintraub


(Forrás: www.huntennis.hu; nso.hu)


---------------------------------

(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

---------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
sajtóreferens - TIT Stúdió Egyesület - www.tit.hu
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
 





















































 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése