2016. január 15., péntek

A LOVASÍJÁSZ

Anjou Lafayette és a Lillród Film bemutatja Kaszás Géza filmjét:

A LOVASÍJÁSZ

(,,AZ EMBERI ÉS SPORTEMBERI VILÁGKLASSZIS")






A filmről röviden:

A film Kassai Lajos tevékenységével, az általa újrateremtett - csak az elődeinkre jellemző ősi harci képességgel - a lovasíjászattal, ennek szellemi hátterével, az abból létrejött, a világban futótűzként terjedő sporttal, Kassai Lajos kulturális életünkben betöltött szerepével foglakozik.

Mindezekről számtalan anyag található az írott és elektronikus médiában. Hasonló témával foglakozó könyve már több kiadást megért, több nyelvre lefordították. Kínában sztárként ünneplik mind a bemutatókon, mind a televízióban. Ha Hollywood olyan szuper produkciót forgat, amiben lovasíjászok szerepelnek, akkor őt kérik fel szakértőnek, és ő tanítja be a sztárokat, mint a legutóbb Kínában forgatott filmben, Matt Damon-nak.


***


Lovasíjász módszere 2013. novembere óta Hungarikum.

Kassai Lajos egy olyan utat mutat, amit követve, képesek lehetünk végig járni az általa teremtett világ fizikai és szellemi ösvényeit, felismerni törvényeit és követendőként átadni mások számára.

Mi van e mögött a hatalmas szellemi és fizikai teljesítmény mögött?

A LOVASÍJÁSZ ezekre a kérdésekre keresi a választ. Gyújtópontjában az ember, akit az íj vitt a lovakhoz, és akit azok repítettek a lábbal és a gondolattal bejárható világba.
 

***

 
„Filmesként úgy vagyok vele, mint Puskással. A róla készített filmnek is egyik hivatása volt velünk, magyarokkal megismertetni ezt az emberi és sportemberi világklasszist.”

(Kaszás Géza)


***


A LOVASÍJÁSZ


Színes, magyar dokumentumfilm, 115 perc, 2016.

Bemutató dátuma: 2016. január 21.

Korhatár besorolás: 6 éven aluliak számára nem ajánlott.

Előzetesek: https://youtu.be/OfMY0QW4x4U

https://youtu.be/gt3cJiC72Xk

A film honlapja: www.alovasijasz.hu

A film Facebook-oldala: www.facebook.com/alovasijasz

Szereplők: Kassai Lajos, Obrusánszky Borbála, a Kassai Iskola növendékei

Rendező: Kaszás Géza

Producer: Kaszás Géza

Zeneszerző: Gulya Róbert

Vágó: Mészáros Attila

Operatőr: Tiszeker Dániel, Pataki Ádám, Dorcsák Gábor, Harlon Sjamsudd

Quaqdkopter operatőr: Pásztor Tamás

Hangmérnök: Major Csaba

Technikai rendező: Tiszeker Dániel

Gyártó: Lillród Film Produkciós Iroda Kft.

Forgalmazó: Anjou Lafayette Bt.



---------------------------------


Ezen on-line folyóirat főszerkesztője könnyezve nézte végig e TANFILMet, és hálás volt és marad a főszereplő, Kassai Lajosnak minden tanításáért, emberi hozzáállásáért (pl. ahogy tanítványait ki- és fölemelte, ha lehúzó erők vették őket körbe), a PÉLDAADÁSért, a MINTÁért, hogyan is kellene újra SZERVESEN, a Természetet és egymást is tiszteletben tartva élnünk! Végtelen hálával köszönöm, és e virtuális közegben gondolatban átadom az általam elgondolt, egyelőre szintén csak virtuálisan létező, ŐS-KAR-[,,OSCAR"-]dÍJat, hogy az idők végezetéig megtarthassa (a)KAR(at)ja a magyar ősiség lényegét - minden nemzedék épülésére és javára!
 

JulCSIllag (Polgár Julianna)
(főszerkesztő)



---------------------------------

(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

---------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
sajtóreferens - TIT Stúdió Egyesület - www.tit.hu
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))



2 megjegyzés:

  1. Tanító,aki tanít magyarságra,szélesebb horizonton emberségre,világjobbításra.....

    VálaszTörlés
  2. Így kellene élnünk, TANULNUNK, tanítanunk az utánunk jövő magyar fiatalokat, és akkor talán van esélye a magyar tudás és emberség túlélésének!

    VálaszTörlés