2013. február 18., hétfő

ÁLOMÚT - GYERMEKRAJZPÁLYÁZAT 2012.

 
Á L O M Ú T
 
 
 
 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2012. október végén hirdette meg „Álomút” címmel első országos gyermekrajzpályázatát, amelyre összesen 5440 pályamű érkezett. A hét tagú zsűri végül összesen több mint 260 rajzot díjazott, a kategóriagyőztesek fődíjként egy-egy csoportos kirándulást nyertek a társaság Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményébe, Közép-Európa legnagyobb úttörténeti múzeumába, emellett több értékes ajándéktárggyal is gazdagodtak a pályázat támogatóinak jóvoltából. A díjazottak 2013. február 13-án vehették át jutalmaikat a cég budapesti központjában.
--
A rajzpályázathoz főtámogatóként csatlakozott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, így a 260 díjazott többek között e-bookot, MP3/MP4 lejátszót, könyvvásárlási utalványt és rollert is kapott. Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár az ünnepségen elmondta: „Tanulságos, sok esetben elgondolkodtató, hogy gyermekeink hogyan is látják, milyennek látják az utakat, amelyeken nap, mint nap közlekedünk. Pedagógusaink példamutatása, aktivitása és egyúttal intelmei egyenként gazdagítják az óvodás és az iskoláskor tudásanyagát, építő módon járulnak gyermekeink fejlődéséhez, megszerzett tapasztalataikhoz”. A Varangy Akciócsoport Egyesület támogatóként természetvédelmi különdíjat ajánlott fel azoknak a pályázóknak, akik az élővilág és a közúti közlekedés harmonikus viszonyát ábrázolták. Az egyesület a legjobb pályamű elkészítőinek tárgynyereményeket, a nyertes iskolájának pedig egy oktatási, nevelési programot ajánlott fel.
--
„A Magyar Közút Nonprofit Zrt. számára fontos, hogy a gyerekek már fiatalon megismerkedjenek a közlekedéssel, a környezet és az utak kapcsolatával, ezért 2012 őszén első alkalommal meghirdettük „Álomút” című gyermekrajzpályázatunkat óvodás és iskolás gyermekek számára” – mondta az ünnepélyes díjátadáson Mázsi Attila vezérigazgató.
--
A zsűri törekedett arra, hogy olyan alkotásokat díjazzon, amelyek ténylegesen a közúttal, útépítéssel, az út és környezet kapcsolatával foglalkoznak, illetve a jövő útját mutatják be. A zsűri nemcsak a rajzolási technikát értékelte, hanem az egyediséget és az önálló véleményalkotást is. A pályamunkákat beküldők felkészülését segítő pedagógusokat is értékelte a zsűri, mert láthatóan nagyon alapos és odaadó munkát végeztek, hogy tanítványaiknak bemutatkozási lehetőséget teremtsenek.
 
 

 

A több mint 260 díjazott és a külön elismerésben részesült pedagógusok listáját megtalálják a társaság weboldalán, ahol a nyertes rajzok is megtekinthetőek. A győzteseknek nyereményeiket postai úton juttatja el a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

(Forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)



(Fotó: JulCSIllag-fotó®)


(Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő-riporter - Duna TV, MTI -
gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA -
gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA -
lillatti8@gmail.com))






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése