A
Budapesti Székely Kör (BSZK) 37 fős csoportjának idei, ötödik, ,,Szép
vagy, gyönyörű vagy Magyarország” elnevezésű honismereti
kirándulása - külön autóbusszal - Visegrádra vezetett 2020. október
28-án. A történelmi város, a Dunakanyar szépsége és kulturális
öröksége lenyűgözött mindenkit.
Délelőtt a
Fellegvárban jártunk, Tóth Béla felkért idegenvezető kíséretében, majd
visegrádi honismereti kirándulásunkat a csodálatos panorámát nyújtó Hotel
Silvanus Panoráma Éttermében folytattuk, ahol elfogyasztottuk ebédünket a
napsütötte teraszon. Külön köszönet illeti Varga István Food and Beverage Manager-t
kedvességéért, odafigyeléséért, hogy csoportunk normál áron ebédelhetett e
rangos étteremben. Köszönjük! Visegrádi honismereti kirándulásunkat délután a
Királyi Palota, ma Mátyás Király Múzeum megtekintésével folytattuk, szintén
idegenvezetőnk kíséretében.
Visegrád a
Dunakanyar szívében elterülő város, Budapesttől 38 kilométerre északra, a Duna
jobb partján helyezkedik el. Első írásos említése egy 1009-ben kiadott Szent
István kori oklevélben jelenik meg először. Visegrád fontos stratégiai ponton
épült, a Dunakanyar keleti bejáratánál, a Szentendrei-sziget csúcsánál, a
folyamon átvezető rév fölé emelkedő dombon. Ezt a helyet már a rómaiak is
megerősítették.
Visegrádot
az élő középkor városának is szokták nevezni, itt található a Fellegvár, a
Királyi Palota és sok más történelmi emlék. A település mindig is központi
szerepet töltött be a magyar történelembe. Többek között itt húzódott a római
határvonal, a limes, melynek az egyik legjobban megerősített körzete Visegrád
volt.
***
A
Fellegvár története
A ma
látogatható Fellegvár nem az első vár, amely itt épült. Az első vár, amely a
tatárjárás során pusztult el, a Sibrik-dombon, az egykori római tábor alapjaira
épült.
A
visegrádi kettős várrendszert 1250-1260 körül építette IV. Béla király és
felesége Laszkarisz Mária királyné, a királynő hozományából. A vár a
hegycsúcsot övező erődítésfalakból, két toronyból és egy lakópalotából állt. A
későbbi korokban a fővárost ide helyező Károly Róbert király bővítette a várat,
s itt került sor az 1335-ös híres királytalálkozóra is. A várat Luxemburgi
Zsigmond idején tovább korszerűsítették, vélhetően ekkor készült el az
asszonyház is.
A
Fellegvárat az Alsóvárral völgyzárófal kötötte össze, mely egésze a Duna
partjáig tartott, majd ott őrtoronyban végződött. A völgyzárófalakon vezetett
az a középkori, Esztergomból Budáig tartó út, melyet északon a kaputorony,
délen pedig egy kapu zárt le.
Mátyás
király uralkodása idején a vár palotaszárnyait teljesen felújították. A várban
az évszázadok során több alkalommal is őrizték a szent koronát a koronázási
ékszerekkel, sőt egy rablási történet is fűződik Visegrádhoz: 1440-ben Erzsébet
királyné megbízásából egyik udvarhölgye, Kottaner Jánosné innen rabolta el a Szent
Koronát. Visegrád koronaőrző hely volt 1529-ig, koronaőrök vigyáztak a szent tárgyra.
A török
időkben a vár óriási pusztítást szenvedett el, 1544-ben török kézre került.
Ezután felváltva volt a török és a magyar csapatoké, majd legvégül a törökök –
miután katonai célra már teljesen alkalmatlanná vált – elhagyták a szinte
teljesen elpusztult várat. Nemcsak a vár, hanem a város is elpusztult,
újranépesedése hosszú időt vett igénybe. A vár helyreállítására az első
törekvések az 1870-es évek elején történtek, s még napjainkban is tartanak. A
mai látogató több érdekes kiállítással is találkozhat fellegvári látogatása
során.Ű
***
A
Királyi Palota rövid története
,,A
helység kelet felé néző oldalán áll az ott emelt mondhatatlan szép fekvésű és
pazar kiállítású királyi palota, amely termeivel és más épületeivel, amelyek
valóban rászolgálnak a királyi névre, kiemelkedő alkotás, hiszen egymagában
négy királynak, kíséretükkel, ahogy most mondják, tisztviselőikkel együtt
ugyanabban az időben kényelmesen biztosíthat vendéglátó otthont: azt mondják ugyanis,
hogy van benne vagy háromszázötven szoba, sőt több is.
A kapuja a
Dunára nyílik, mely tőle itt kb. kétszáz lépésnyi távolságra folyik; erre a
közbenső területre, mely a város és a kapu között fekszik, füzest ültettek. A
palota másik, keleti oldalánál szőlővel és gyümölcsfákkal pompázó kert van.
A kapun
belépőnek először egy tágas térség ötlik a szemébe, mely mindenfelé zöldell és
mezei virágokkal pompázik. A kaputól száz-egynéhány lépésnyire beljebb lépcső
kezdődik, szegletes kövekből, szélessége hét vagy nyolc öl, magassága viszont
kb. negyven lépés. Itt négyszögletes függőudvar van, boltozatokra, illetve
borospincékre támaszkodik, s épült királyi költséggel, ezek tágasak és szépek;
hasonlóan négyszögletes kövekkel van fedve, s rajta egyenlő távolságban
egymástól hársfákat ültettek, ezek illata tavaszidőben mindent eláraszt, és
látványuk is igen kellemes. A kellős közepén remekbe készült forráskút
emelkedik, vörös márványból faragták, a múzsák alakja domborodik rajta, s a
csúcsán egy Cupido-szobor márványtömlőre telepedve nyomja ki a jóízű, hideg
vizet, mely a szomszéd hegyen fakadó forrásból vezetéken jut el ide, és zenés
csobogással szökik csöveiből egy márványkádba, majd onnan egy kerek medencébe.
Ebből a
kútból, a híres Corvin Mátyás király parancsára – az ő műve minden építkezés,
melyet itt elmesélek – diadalünnepei idején bor folyt, ahogy az idősebbektől
hallottam, hol fehér, hol vörös; fentebb, a hegy lábánál engedték bele ügyesen
a vezetékbe. Ezen a helyen szokott a király maga is tavaszi és nyári napokon a
virágzó fák között napfürdőzni, levegőzni és ebédelni, sőt néha követeket is
fogadott itt, illetve válaszolt nekik…
Az udvar
belső oldalán, a hegy lábánál, mely kissé magasabban fekszik, áll egy pompás
kápolna, mozaikberakás borítja, mint nagyrészt a többi szobát is, van benne egy
drága zeneszerszám, melyet a köznyelv orgonának nevez, néhány ezüstsíp díszíti,
ezenkívül az Úr testének szentségtartója és három oltár, domborművekkel és
képekkel, melyeket a legtisztább aranyozott alabástromból készítettek. Innen
kelet felé két ágban nyúlnak a király remekbe készült aranymennyezetes termei.
Az egyik úton a hosszú palotába lehet feljutni, efelett a hegy magasodik, a
másikon le lehet menni a lentebb fekvő szobákhoz.
A kis
udvar közepén itt is forráskút emelkedik alabástromból, márványoszlopos fedett
oszlopcsarnok köríti, ez védelmet nyújt a nyári napsugarak lángja ellen. Ezután
a szobák észak felé fordulnak, végül nyugat felé térnek vissza. Ablakuk
mindenütt a széles mederben haladó Dunára nyílik, s ez a kitekintőnek nagy
szépséget mutat, különösen, hogy a Duna túlsó partján elterülő vidéken látható
a német telepesek által lakott Nagymaros mezőváros is, felette messzire nyúló,
nem túl magas hegy emelkedik, s szőlőkkel végig beültetve.
Ezt a királyi
palotát pompás fekvése mellett olyan drága épületek díszítik, hogy
vitathatatlanul úgy tűnhet, sok királyság épületeit fölülmúlja. Sehol sem
láttam a mai napig az általam bejárt királyságokban hasonló díszítésekkel
épített szobákat. Csak egyedül Párizsban láttam, azon a helyen, melyet a nép a
Parlament Udvarának nevez – itt folyik a törvénykezés, és itt intézik a király
ügyeit –, egy olyan szobát, mely hasonlított ezekhez és a budai szobákhoz,
mennyezetét aranyozott gerendákkal borították." - jegyezte le Oláh Miklós
esztergomi érsek, 1536-ban.
A
visegrádi királyi palotáról még a XX. század elején is azt gondolták, hogy
örökre eltűnt. Varjú Elemér az 1933-ban kiadott Magyar Várak című munkájában
még a létezését is vitatja: ,,... Hová lett ez mind? Az Oláh által kijelölt
helyen még csak falmaradványok sincsenek. Ha pedig a palotákat az alsóvár
délkeleti körfala és a város között, a Duna vize és a hegy lába által határolt
keskeny területen keressük, azt kell megállapítanunk, hogy itt ugyan találhatni
falmaradványokat, de ez a keskeny földsáv aligha fogadhatná be mindazt a sok
szépet, amit Oláh leírt."
A
visegrádi Királyi Palota maradványait Schulek János 1934. év végén találta meg.
A december 31-én és 1935. január 2-án végzett kutatások során még csak
épülettörmeléket és a kápolnaterasz téglapadozatát találta meg. Az évek során
feltárta kápolnáját, díszudvarát és 1941-ben az udvaron álló vörösmárvány, reneszánsz Herkules-kutat. Az 50-es években az ásatások mellett megindult a
romterület helyreállítása. 1952-54 közötti ásatások során a Herkules-kút
alapozásából egy korábbi, Anjou-kori kútház elemei kerültek elő. Az
állagmegóvás és kutatás ezután megszakadt, és csak 1987-től folytatódott.
(Forrás:
www.szekelykor.hu)
------------------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
------------------------------------------------------------
Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - lillatti8@gmail.com)
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése