2020. augusztus 24., hétfő

ÁTADTÁK A MAGYAR PÉKSZÖVETSÉG IX. TERMÉKVERSENYÉNEK DÍJAI

Átadták a Magyar Pékszövetség IX. termékversenyének díjait 
a nyerteseknek 2020. 08. 19-én, a szövetség fennállásának 
30. évfordulójára rendezett ünnepségen, Budapesten.

Nagy István agrárminiszter elismeréssel beszélt a magyar pékek munkájáról, akik az elmúlt harminc évben megújították a szakmát, fejlett technológiát vezettek be, bővítették a termékkínálatot és az egészséges termékek irányába terelték a fogyasztói szokásokat.

Hangsúlyozta, hogy idén is biztosított az ország kenyere, az 5,28 tonnás országos hektáronkénti termésátlaggal bőven jut exportra is a belföldi 2,5-3 millió tonnás igényen túl.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a szövetség tagjai - a vállalkozások a sütőipari kapacitás mintegy 60-65 százalékát teszik ki - az utóbbi időben azt tapasztalják, hogy a pékek munkáját egyre inkább elismerik a fogyasztók és a döntéshozók.

Az idén kilencedik alkalommal megrendezett kenyérverseny azt mutatja, hogy az innováció és a hagyomány kéz a kézben jár a sütőiparban - mondta. A szövetség elnöke felidézte, hogy az idei versenyre több mint ötven kenyeret neveztek a pékek, a kétfordulós verseny döntőjében 15 kenyeret bírált el a szakmai zsűri, hetet a Szent István-napi, nyolcat az innovatív kategóriában.

Szent István-napi kategóriában első díjat kapott a balmazújvárosi Balmaz-Sütöde Kft. Hajdúság házi kenyere, második lett a nyíregyházi Vela Kft. Kárpátok kenyere, harmadik lett a budapesti Szega Camembert Kft. Magyariak kenyere.

Innovatív kategóriában a solymári Hel Pékség Kft. rozmaringos burgonyás cipó terméke nyert, második helyezett a szigetszentmiklósi Gere István Sütödéje Kft. paradicsomos kenyérke terméke, harmadik a budapesti Szega Camembert Kft. illatos rozskenyere lett.

Az ünnepségen Vitális Gábor vikárius megszentelte a nyertes kenyereket.

 

(Forrás: MTI)

 


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))                       

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:

 

Polgár Julianna

(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE - lillatti8@gmail.com)
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA





















































































 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése