2019. augusztus 1., csütörtök

AZ ANYATEJES TÁPLÁLÁS ÉS SZOPTATÁS HETE

Támogatni kell az anyatejes táplálást! – hangzott el
az Országház Főrendiházi üléstermében, a Szoptatás Világnapján
(augusztus 1.) és az Anyatejes Táplálás (nemzetközi és nemzeti)
Hete alkalmából tartott konferencián.


Az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozata és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége által közösen rendezett konferencián egybegyűlteket Szőnyi Kinga, a MAÉSZ elnöke köszöntötte.

Egy családbarát kormánynak a védőnőkön és a civil szervezeteken keresztül kiemelten kell foglalkoznia a gyermekek anyatejes táplálásának ügyével, a szoptatás szakembereken keresztüli segítésével, támogatásával.

Bábiné Szottfried Gabriella tagozatvezető arról beszélt, hogy a négy éve életre hívott konferenciával az a céljuk, hogy a lehető legszélesebb körű összefogással, ismeretátadással támogassák a szoptatást, népszerűsítsék azt.

A szakember kiemelte, hogy az anyatej a legegészségesebb, a legmegfelelőbb táplálék egy újszülött számára, számos olyan bioaktív anyagot tartalmaz, amelyet más módon nem lehet pótolni.

A tagozatvezető felolvasta Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár - a konferencia fővédnöke - levelét, amelyben kitért arra, hogy a szoptatásra való képesség az anyák 92 százalékában megvan; európai összevetésben Magyarország a második helyen áll a 44 százalékos szoptatási aránnyal. A szoptatás maradéktalan teljesüléséhez a szakmai tudás, a civil kezdeményezés és együttműködés nagyban hozzájárulhat - írta az államtitkár.

Bábiné Szottfried Gabriella kiemelte ebben a segítésben a civil szervezetek szerepét, amelyek helyi szinten sokat tesznek azért, hogy minden csecsemő az igényeihez mérten, kellő időben jusson anyatejhez, és az édesanyák zavartalanul tudják szoptatni gyermeküket.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az anyatejes táplálás világnapja alkalmából rendezett konferencián közölte: a kormány azon dolgozik, hogy Magyarország családbarát ország legyen, ahol a családok, a gyermekvállalás támogatása kiemelt ügy.

Megjegyezte, sok országban nem így gondolkodnak, és ,,a férfi és női mosdó mellé egy gender mosdót terveznek, míg a magyar kormány azon dolgozik, hogy a férfi és női mosdó mellé egy szoptató-pelenkázó helyiség is kerüljön".

Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány 2016-ban 50 százalékkal emelte a leadott anyatej literenkénti árát, így a korábbi 1800 forint helyett 2700 forintot kapnak azok az édesanyák, akik többlettejüket leadják.

Rétvári Bence beszélt a 2018-ban elindított bababarát kórházak kialakítására szánt, 10 milliárd forintos keretösszegű pályázatról is. Mint mondta, eddig negyvennégy intézmény nyert el 6,3 milliárd forintot eszközfejlesztésekre, átalakításokra. A következő lépés a képzést, szemléletformálást helyezi előtérbe.

Gitidiszné Gyetván Krisztina védőnő, IBCLC laktációs tanácsadó (Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság) ,,Szülés körüli támogatás szerepe az első napokban" címmel vetített-képes előadást tartott. Összegyűjtött elég sok, rémes, szakszemélyzeti tanácsot ill. ,,tanácstalanságot", ami még jobban összezavarhatja - főleg - az elsőként szülő kismamákat.

Dr. Nádor Csaba neonatológus, elnök (Melletted a Helyem Egyesület) ,,A családközpontú koraszülött ellátás 8 alapelve" című előadásában azt fejtegette, hogy mindkét szülőt pszichésen kell támogatni, mert koraszülés esetén egyfajta GYÁSZ alakul ki a szülőkben. Az áldott állapotot szinte minden nő boldogságként éli meg, de nem mindegy, hogy egy pár dekás, igen pici ,,lény” született egy, pl. 3,5 kg-os baba helyett! --- Nagyon fontos az INGERHATÁSOK léte és mértéke: kevés vagy egyenletes fény- és hanghatás stb. szükséges; igen fontos az ÉRINTÉS, így a legjobb, ha a szülők magukra teszik picinyüket. Ekkor könnyebben elalszanak, tehát ez az ALVÁSVÉDELEM legjobb és legszebb módja!

dr. Sztahovits Petra csecsemő- és gyermekgyógyász, IBCLC laktációs tanácsadó, elnök (Szoptatásért Magyar Egyesület) A szoptatás sikere mindannyiunkon múlik című előadásában egyenesen CSAPATMUNKÁNAK nevezte a jó és helyes szoptatást, amelynek eredménye a kiegyensúlyozott és jól táplált kisbaba.

Király Nóra alapító – Fiatal Családosok Egyesülete ,,Kötődés és egészség: mit adhatunk és kaphatunk a szoptatással” címmel beszélt az anya-gyermek korai kapcsolatról.

Csomóné Lindmayer Katalin családközpontú szülészeti tanácsadó, alapító (Semmelweis Mozgalom) ,,Anyáról lányára, a szoptatás nemzedékeken át” címmel tartotta meg a záró előadást.

A legtöbb előadó kiemelte a média és a közösség felelősségét és szerepét!


(MTI; P. J-naplójegyzetek)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA 

































 




 



 



































 











































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése