2014. április 15., kedd

FÖLÚJÍTJÁK A SZIGLIGETI ALKOTÓHÁZAT

SZIGLIGETI ALKOTÓHÁZ - FÖLÚJÍTÁSI BEJÁRÁS

Júniusra megújul a szigligeti alkotóház, amely több mint hatvan éve fogadja a művészeket. Az egykori Esterházy-kastélyépület száz évvel ezelőtti állapotát állítják vissza.



Júniusra teljesen megújulhat a szigligeti és a zsennyei alkotóház. A két kastély felújítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) közösen finanszírozza. Az alkotóházak felújítási programja nemrég indult. Eddig a szentendrei művésztelep felújítása készült el, később a hódmezővásárhelyi és a kecskeméti alkotóházak és művésztelep kerülhetnek sorra – mondta Szigligeten sajtótájékoztatóján Halász János kultúrárt felelős államtitkár. A szigligeti alkotóház felett az EMMI gyakorolja a tulajdonosi jogokat, a házat a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) üzemelteti.

A MANK Magyar Mecénás Programja révén mintegy 4000 művésszel és 20 művészeti, társadalmi szervezettel van közvetlen kapcsolatban. Az alkotóházak által biztosított üdülési lehetőséget azok az alkotók vehetik igénybe a teljes ár negyven százalékáért, akik a Magyar Mecénás Programhoz csatlakoznak egyénileg, vagy ilyen szervezeteken keresztül. – A házat főszezonban csak a művészek vehetik igénybe, és főszezonon kívül is elsőbbséget élveznek, a házban ugyanakkor más szállóvendégeket is fogadnak az üres időszakokban, ők a teljes árat fizetik – mondta Hornyák Tibor, a MANK ügyvezető igazgatója. A tervek szerint az árak sem változnak.

Legutóbb tíz évvel ezelőtt történt felújítás a kastélyban, akkor a belső tereknek kevesebb, mint egyharmadát állították helyre, de homlokzatjavításra ezeken a részeken szükség lesz. Megújul a ház teljes gépészete, szakaszolhatóvá, és így gazdaságosabbá válik a fűtés is, a szobák pedig négycsillagos szállodai minőséget biztosítanak majd. Újdonság lesz az épületben a kávézó, egyébként a ház megőrzi majd korábbi funkcióit.

A könyvtári állományt a felújítás befejezéséig a háznak két olyan szobájában tárolják, amelyet még tíz évvel ezelőtt újítottak fel. A könyveket meg is nézhettük.

Hornyák Tibor elmondása szerint a kastélynak megközelítőleg a száz évvel ezelőtti állapotát állítják vissza a műemlékvédelmi követelményeknek megfelelően. A kastély több mint hatvanéves alkotóházi múltjából is maradt itt irodalomtörténeti értékű emlék: például az a fal, amelyet az itt megfordult írók aláírtak. A szignók között olyan, mára klasszikussá vált alkotóké is szerepel, mint például Pilinszky János.
 
A MANK nemcsak a szigligeti, hanem a zsennyei, kecskeméti, hódmezővásárhelyi, szentendrei alkotóházat, és az utóbbi két városban egy-egy művésztelepet is üzemeltet. Halász János emlékeztetett: a szentendrei művésztelep felújítása nemrég fejeződött be, hamarosan kezdődhet a beköltözés az ottani művészlakásokba.

Az EMMI művésztelep- és alkotóház-felújítási programjának következő állomása Szigliget és Zsennye, ezeket a helyszíneket júniusban adhatják át. Mivel két kastélyról van szó, az NKA kastélyfelújításra szánt keretéből is részesültek az alkotóházak. A szigligeti Esterházy-kastély teljes felújításának 395 millió forintos költségéből 300 milliót az NKA biztosított. A zsennyei alkotóházra, az egykori Bezerédj-kastélyra 150 millió forintot költenek, ebből 119,5 milliót biztosít az NKA.


(Forrás: mno.hu)

-----------------------------------------------------------------------------------------


(Fotó: JulCSIllag-fotó®)


(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
alapító-főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

_________________________________________________________________


POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA







































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése