Alapos előkészítés és független testületi értékelés után elnöki döntéssel három nagy nemzeti program kezdi meg a működését: a Tudomány a Magyar Nyelvért Nemzeti Program 4 alprogramja, a Fenntartható Fejlődés és Technológiák Nemzeti Program Fenntartható technológiák alprogramja és a Nemzeti Agykutatási Program 3.0. Működésük időtartama négy év, összes támogatásuk 8,6 milliárd forint.
Freund Tamás elnökjelölti koncepciójában 2020 januárjában vetette fel akadémiai nemzeti programok indítását, ami megválasztásával az elnöki program kiemelt elemévé vált. A programok megvalósítására – a Kormánnyal való sikeres egyeztetéseket követően – 2022-ben nyílt lehetőség az MTA számára biztosított évi 3 milliárd forint összegű, „beépülő” költségvetési támogatással.
Az MTA elnöke a kiválasztott három tématerület kiemelkedő munkásságú és elismertségű kutatóit kérte fel, hogy vezető hazai kutatók és elsősorban MTA Kiváló Kutatóhely minősítéssel rendelkező kutatóhelyek bevonásával állítsanak össze egy kutatási tervet és támogatási igényt tartalmazó csomagot. Egyaránt lehetőség volt egy-egy kutatóhely vagy kutatóhelyek konzorciuma által megvalósítható tervek benyújtására.
A Tudomány a Magyar Nyelvért Nemzeti Program keretében Hoffmann István akadémikus, Németh T. Enikő akadémikus és Prószéky Gábor, az MTA doktora, a Fenntartható Fejlődés és Technológiák Nemzeti Program kapcsán Bozó László akadémikus, a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) 3.0 esetében pedig Nusser Zoltán akadémikus kapott elnöki felkérést javaslat kidolgozására.
Az Akadémia nemzeti programjainak koncepciójáról, előkészítéséről, értékelésének és elbírálásának módjáról, valamint a programok működéséről itt található tájékoztatás.
A benyújtott kutatási tervekről és támogatási igényekről a nemzeti programok programtanácsainak javaslata alapján az Akadémia elnöke döntött.
A most induló
nemzeti programok céljairól és tudományos kutatási tematikájáról itt található
részletes ismertetés.
***
2022 őszétől az
alábbi nemzeti programok részesülnek támogatásban:
1. Tudomány a Magyar Nyelvért Nemzeti Program (TMNYNP)
A TMNYNP négy
alprogramjának megvalósításában részt vevő kutatóhelyek: Debreceni Egyetem (DE)
– 1. és 4. alprogram; Nyelvtudományi Kutatóközpont (NYTK) – 2. és 3. alprogram;
MTA Könyvtár és Információs Központ (MTA KIK) – 2. alprogram; Szegedi
Tudományegyetem (SZTE) – 4. alprogram. Az alprogramok működésének időtartama:
2022. december 1. – 2026. november 30. (48 hónap). Kivéve a Magyar Nemzeti
Helynévtár Programot, amely 2022. január 1-től működik, és 10 évre tervezett
kutatási projekt. A támogatás összesen (négy évre szólóan) 979 694 904 Ft.
***
1. alprogram: Magyar Nemzeti Helynévtár Program
Megvalósító
kutatóhely: Debreceni Egyetem. Vezető kutató: Hoffmann István akadémikus.
2. alprogram: A magyar nyelv digitális támogatása a magyar tudományosság szolgálatában
Megvalósító
konzorcium: Nyelvtudományi Kutatóközpont (konzorciumvezető) és MTA Könyvtár és
Információs Központ. Vezető kutatók: Prószéky Gábor (NYTK) és Holl András (MTA
KIK).
3. alprogram: A magyar nyelv digitális fenntarthatósága
Megvalósító
kutatóhely: Nyelvtudományi Kutatóközpont. Vezető kutató: Prószéky Gábor.
4. alprogram: Álhírek, áltudományos nézetek nyelvészeti azonosítása
***
2. Fenntartható
Fejlődés és Technológiák Nemzeti Program (FFTNP)
Fenntartható technológiák alprogram (FTAP)
Megvalósító
konzorcium: Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) (konzorciumvezető), Budapesti Műszaki
és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), Agrártudományi Kutatóközpont (ATK),
Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI), Miskolci Egyetem (ME), Országos
Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), Pannon Egyetem (PE), Szegedi Tudományegyetem
(SZTE). Az FFTNP FTA működésének időtartama: 2022. december 1. – 2026. november
30. (48 hónap). A támogatás összesen (négy évre szólóan) 3 626 835 882 Ft.
3. Nemzeti
Agykutatási Program (NAP) 3.0
Megvalósító konzorcium: Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) (konzorciumvezető), Természettudományi Kutatóközpont (TTK), Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), Semmelweis Egyetem (SE), Pécsi Tudományegyetem (PTE), Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK), Szegedi Tudományegyetem (SZTE), Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII), Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI). A NAP 3.0 működésének időtartama: 2022. szeptember 1. – 2026. augusztus 31. (48 hónap). A támogatás összesen (négy évre szólóan) 3 979 660 296 Ft.
(A magyar
agykutatás a nemzetközi élvonalban maradhat – Az Innotéka magazin interjúja
Oberfrank Ferenccel, a NAP korábbi igazgatójával, az Akadémia nemzeti
programjainak koordinátorával.)
(Forrás: mta.hu)
-----------------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
------------------------------------------------------------
Szerző/Leközlő:
Polgár Julianna
MMDR
Ex Libris-díjas költő, fotó- és képzőművész
(szerk.-
és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ
MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti
tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com);
06-30/859-33-35;
https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése