2019. december 26., csütörtök

NÉPTÁNCNYELVEN – TIMÁR SÁNDOR 90 ÉVES LESZ

Néptáncnyelven --- Szimpóziumot tartott az MMA-MMKI Timár Sándor
közelgő 90. születésnapja tiszteletére 2019. december 4-én,
Budapesten, a Makovecz Központ és Archívum archaikus közegében.


Timár Sándor a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas, magyar koreográfus, táncpedagógus, a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes alapítója, a Magyar Állami Népiegyüttes egykori vezetője hamarosan 90 éves lesz.

A Mester (tanítványai mindig így hívták) olyan művészi életutat futott be, amelyhez hasonlót kevesen tudhatnak magukénak. A világ számos pontján ismertette meg a magyar néptáncot – nemcsak a színpadon, hanem a való életében, azaz táncegyüttesi próbák keretén belül. Nevéhez fűződik a ma már UNESCO-díjas táncházmozgalom elindítása, metodikájának létrehozása.

Timár Sándor a Színház- és Filmművészeti Főiskola koreográfus szakán végzett, majd az Állami Balettintézet néptánctagozatának tanszékvezetője volt. 1981-től a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője. 1993-ban feleségével, Timár Böskével megalapította a Csillagszemű Gyermektáncegyüttest. Néptáncnyelven című könyve alapos bepillantást enged a magyar néptánc metodikájába.

A szimpózium Timár Sándor művészetét mutatta be több oldalról, avatott szakemberek segítségével. Az előadók valamennyien Timár Sándor tanítványai, illetve munkatársai voltak.


(Forrás: MMA-MMKI)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE - lillatti8@gmail.com)
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA



































































































1 megjegyzés: