2019. július 17., szerda

NEMZETI FÖLDÜGYI KÖZPONT

A Nemzeti Földügyi Központ a magyar mezőgazdaság újabb erős bástyája

Nemzeti Földügyi Központtal (NFK) egy újabb erős bástya jött létre,
amely a magyar mezőgazdaság versenyképességét és az ezzel kapcsolatos
teendők átláthatóságát szolgálja.


Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) általános jogutódjaként alakult meg július 1-jén az NFK, amely változatlanul ellátja az NFA korábbi feladatait, de újonnan alapított költségvetési szervként tevékenységi köre és létszáma egyaránt bővül. A központot az átalakulással megszűnő NFA korábbi elnöke, Nagy János vezeti majd - tette hozzá.

Ismertette, hogy a kormány a nemzeti birtokrendezésben meghatározó szerepet szán a Nemzeti Földalap kezeléséért felelős szervként az NFK-nak. Többek között feladata lett a Földet a gazdáknak! program folytatása, valamint az osztatlan közös tulajdonú földek rendezése is, ezt a június 30-án megszűnt Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft.-től vette át. A jövőben az NFK, mint birtokrendezési eljárásokat koordináló szerv feladata lesz, az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével és más, átfogó birtokrendezési eljárásokkal kapcsolatos feladatok országos szintű előkészítése, koordinálása.

Az öntözésfejlesztés mára megkerülhetetlenné vált - mondta, és hozzátette, hogy ezért növelnék a termelők öntözési hajlandóságát megfelelő szabályozási és támogatási környezet megteremtésével, valamint együttműködési és hosszú távú tervezési szemlélettel. Az ezekkel összefüggő feladatokat az NFK látja majd el mint a korábbi kormányhatározatok alapján létrehozni tervezett "öntözési ügynökség".

Mindezek mellett egyes erdészeti igazgatási feladatok is átkerülnek az új intézményhez. Immár a hatáskörébe tartozik: az erdőgazdálkodás szabályozásához szükséges erdészeti informatikai rendszerek üzemeltetése; kiemelten az Országos erdőállomány adattárhoz kapcsolódó térinformatikai állományok folyamatos karbantartása és fenntartása; az erdészeti hatósági tevékenységéhez kapcsolódó informatikai rendszerek működtetése; valamint az erdőgazdálkodói nyilvántartás és az erdészeti szakirányítói névjegyzék vezetése is - sorolta.

Nagy István megjegyezte, a szervezet fontos feladata még az erdő ökológiai állapotának és gazdasági erőforrásainak felmérése, változásának nyomon követése, az egészségi állapotának, az éghajlat-változás hatásainak figyelemmel kísérése is. 2020. január 1-jétől pedig az NFK hatáskörébe kerül a körzeti erdőtervezési feladatok ellátása is.


(Forrás: MTI)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
06-30/859-33-35; https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA















 



















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése