2017. november 5., vasárnap

A NEMZET MŰVÉSZE DÍJÁTADÓ (2017.)

A Nemzet Művésze díjátadó 2017.

Kiss Anna költő, drámaíró; Csukás István író, költő 
és Dévényi Sándor, építőművész
vehette át a Nemzet Művésze díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől
és Fekete Györgytől, a Magyar Művészeti Akadémia elnökétől, november 3-án,
az MMA székházában, a Pesti Vigadóban.



Az MMA kezdeményezésére 2013-ban alapította a díjat a Magyar Országgyűlés, a díj célja a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása. 2014 óta immár negyedik alkalommal adták át a díjakat.

Az ünnepélyes díjátadón Fekete György hangsúlyozta: a díjat kiérdemelt alkotók az elmúlt évtizedekben képességeik kivirágoztatásával egyfolytában bizonyították a nemzet iránti hűségüket. A címmel kitüntetett alkotók ,,küldöttek", akik nem tekintik véletlennek az életüket, hanem úgy gondolnak képességeikre, tehetségükre, mint amit meg kell termékenyíteni, műalkotásokban visszaadni a Teremtőnek – fogalmazott. Köszöntőjében kiemelte: a művészetek és a művész dolga, hogy hozza létre a ,,sohasemvolt”-ot.

***

A Magyar Művészeti Akadémia Nemzet Művésze díj Bizottsága a Nemzet Művésze címet adományozta irodalomművészeti területen Kiss Anna Kossuth-díjas, költő, drámaíró, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére, a különleges népi-folklorisztikus elemekkel átszőtt, nagyhatású költői világa, a líra és a dráma műfajában is kiemelkedő életműve elismeréseként.

Kiss Anna alkotásai – a laudáció szerint - a folklór, a mese, a ballada, az archaikus népdal, a régi magyar költői nyelv elemeiből építkeznek. Életművének középpontjában a régi idők civilizációs tartalmait az archaikus és népi kultúrába beépítő művei állnak, de jelentősek a saját koráról írt versei és nyolc mesekönyve is. A művészetek hatása rendkívüli az emberi életre – emelte ki Kiss Anna, aki felidézte: orvostanhallgatóként egy katartikus zenei élmény – Bartók Béla első hegedűversenye – hatására döntött élete megváltoztatása és a költészet mellett.

***

A Magyar Művészeti Akadémia Nemzet Művésze díj Bizottsága a Nemzet Művésze címet adományozta irodalomművészeti területen Csukás István Kossuth-díjas költő, író részére, a magyar kortárs irodalom sok műfajú életműve elismeréseként, az ifjúsági irodalom kiemelkedő és értékteremtő gyarapításáért.

Csukás István költészetében a nagyvárosba került értelmiségi önmagára és otthonra találásáról számol be, későbbi verseiben központi elem a himnikus életszeretet, amelynek más hangvételű dalai az elmúlásról szóló versei – hangzott el a laudációban. A mesealakjaival hatalmas népszerűséget szerző Csukás István a díj átvétele után azt mondta: ,,Nincs csodálatosabb, mint a magyar gyermekirodalom, amely egyenrangú társa a felnőtteknek szóló magyar irodalomnak.”.

***

A Magyar Művészeti Akadémia Nemzet Művésze díj Bizottsága a Nemzet Művésze címet adományozta építőművészeti területen Dévényi Sándor Kossuth-díjas építész, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére, a magyar organikus építészet értékeinek gyarapítása, városképformáló munkássága, valamint oktatói tevékenységének elismeréseként és megbecsüléseként.

Dévényi Sándor, a pécsi kötődésű alkotó, műveit formai játékosság, expresszív, olykor ironikus koncepció jellemzi. Épületeihez szervesen hozzátartozik a szín mint a formát alátámasztó, az épületet magyarázó, értelmező elem. Életünk 90 százalékát épített környezetben töltjük el. Ha ez a környezet egy tehetséges építészeti gondolat szüleménye, akkor az építész hozzájárult mindannyiunk boldogságához – fogalmazott Dévényi Sándor, az MMA alelnöke, a díj átvételekor.

***

A Nemzet Művésze díj a legkiemelkedőbb művészek számára biztosít méltó életkörülményeket életjáradék formájában. Az elismerés egyidejűleg legfeljebb 70, a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet és a cirkuszművészet területén jelentős értéket létrehozó, Kossuth-díjjal kitüntetett alkotó számára adományozható. A díj odaítéléséről a Nemzet Művésze díj Bizottsága dönt.


(Forrás: www.mma.hu)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
nyelvi lektor, korrektor, adatrögzítő - MMgM
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA












































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése