2017. október 9., hétfő

A MAGYAR FESTÉSZET NAPJA

A Magyar Festészet Napja civil kezdeményezésként – Bráda Tibor,
Zsolnai Gábor, Bayer Ilona, Szentgyörgyi József, Fabók Gyula
javaslatára –, 2002-ben jött létre.



Azóta hazánkban rendszeresen megünnepeljük a Magyar Festészet Napját, amelyet október 18-ra tűztünk ki.

Azért  erre a napra,   mert ekkor   ünnepeljük   Szent   Lukács névnapját,   aki évszázadok óta a festők védőszentje. Ez a nap 2002 óta a fény, a színek, a formák és ritmusok, az élő festészet ünnepe!

A második évben az ünnep már kétnapos volt, 2006-ban pedig több mint egy héten át tartottak az ünnephez kötődő események. Idén 300 művész kétezernél is több képe lesz látható országszerte, sőt csatlakoztak a kezdeményezéshez szlovéniai, székelyföldi és szlovákiai kiállítóhelyek is.

A rendezvénysorozat látogatottsága és kiállítóinak száma évről évre nő, célja pedig évek óta változatlan: a festmények művészeti színvonalából és egyediségéből adódó érték elismertetése, a kortárs magyar festők és alkotásai iránti közönségszeretet kivívása.

Az eddigiekből is kitűnik, hogy a Magyar Festészet Napja minden évben változik, bővül, és egyre nagyobb léptékben gondolkodik. Programjait már régen nem csak tárlatok és kiállítások alkotják; koncertek, irodalmi műsorok és mozgásszínházi előadások is ünneplik a kortárs festészetet.

Csak remélni lehetett, hogy egyszer az egész országot átszövő, az országhatárt is átlépő, egész héten át tartó művészeti fesztivál, a hazai kortárs festészet méltó és átfogó seregszemléje lesz.


(Forrás: festeszetnapja.hu)

------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
nyelvi lektor, korrektor, adatrögzítő - MMgM
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése