2014. november 8., szombat

AZ ÉV TERMÉSZETFOTÓI - MAGYARORSZÁG 2014.

Az Év Természetfotói - Magyarország 2014.

Immár 22. alkalommal írta ki az idén a naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége hazánk és a régió legrangosabb természetfotós megmérettetését.
A díjátadóra - a GDF SUEZ támogatásával - a Magyar Természettudományi Múzeumban került sor.




Az Év Természetfotója - Selmeczi Dániel (az Év Búvárfotósának): Körben című képe lett, melyen egy fattyúteknős látható.
 
A pályázat ezúttal minden eddiginél szorosabb versenyt hozott: az értékes és komoly szakmai elismerést jelentő díjakért több mint hatvan alkotó 98 műve versengett. A szoros versenyt mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy a zsűrizés során a két legjobb kollekció között alig néhány pontnyi különbség döntött.

Az Év Természetfotósa Daróczi Csaba lett - immár harmadszor. Aranybika című képe Az állatok szemtől szemben című kategória első díját kapta.
 
„A száraz számokat illetően van egy adat, ami különösen szívet melengető számunkra: az elmúlt huszonegy esztendő során soha nem jutott a pályázat utolsó fordulójába ilyen sok alkotó fotográfiája" - mondta Radisics Milán, majd így jellemezte a beérkező pályaműveket: „A beküldött versenyművek rendkívül magas színvonala egyben tökéletesen leképezi azt a fejlődést is, ami a fotótechnikában és az ahhoz kapcsolódó műszaki, informatikai területen megfigyelhető. Fotográfusaink bátran kísérleteznek, a legvégső határokig, sokszor a zsűrit is nehéz feladat elé állítva."

Az Év Ifjú Természetfotósa – a tavalyi győzelme után másodszor – Balla Tihamér lett. Három meg három című fotója az Ifjúsági kategóri első helyezettje.

Az idei pályázat érdekessége, hogy Az Év Természetfotósa korábbi négyszeres győztese, a világszerte sikert sikerre halmozó magyar fotós, Máté Bence ezúttal mindössze egyetlen képpel szállt ringbe, s ez a fotó meg is nyerte a Napnyugtától napkeltéig kategóriát. Ugyanezzel a képpel Máté Bence a világ legfontosabb természetfotós pályázatán, a BBC Wildlife Photographer of the Year 2014 versenyen néhány hete megnyerte a madárfotók kategóriáját.

A természet féktelen energiái, zabolátlan erők kategória győztese Forster Ádám: És mégis forog a Föld... című asztrofotója.
 
A pályázat elbírálása ezúttal is több lépcsőben zajlott, az utolsó kivételével – ahol a díjazott képek és pályázók kiválasztása történt – mind nyilvánosak voltak, a helyszínen vagy interneten valós időben lehetett követni.

Az utolsó fordulóba jutott kilencvennyolc fotográfia látható azon a kiállításon, amely 2014. november 5-étől tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeumban megrendezett kiállításon, és ezek a fotók kerültek az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent, Az év természetfotói - Magyarország 2014 című kötetbe.

A fekete-fehér természetfotók kategória első díját Daróczi Csaba: Ölelés című képe nyerte.



(Forrás: ng.hu)

-----------------------------------------------


(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése