A globális
kihívásokról is tárgyaltak a résztvevők
a World Science Forumon – Hogyan
hasznosíthatók
a kutatási nagyberendezések a fenntartható fejlődés
érdekében
végzett alapkutatásban?
A WSF2022
keretében, a Nemzetközi Tudományos Szervezetek Szövetsége, a Magyar Tudományos
Akadémia és a dél-afrikai Felsőoktatási, Tudományügyi és Innovációs
Minisztérium közös szervezésében megvalósult kísérő esemény annak a
feltérképezésére irányult, hogy az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak
megvalósítása érdekében végzett alapkutatások során a tudósok milyen kutatási
nagyberendezéseket vehetnek igénybe jelenleg, és milyen fejlesztésekre,
bővülésre számíthatnak a jövőben e téren.
A WSF első napján,
december 6-án „Alapkutatás a fenntartható fejlődésért: A globális kutatási
nagyberendezések hasznosításának szemszögéből” címmel került sor a kísérő
eseményre, amelynek szervező intézményei, az ANSO és az MTA egy-egy előadóval
képviseltették magukat: az ANSO igazgatója, Jinghua Cao és a magyar Nemzeti
Kutatási Infrastruktúra Bizottság elnöke, Fülöp Zsolt, az MTA doktora rövid
beszédben köszöntötték a jelenlévőket.
A rendezvény további előadói voltak: Di Li, a Kínai Tudományos Akadémia Nemzeti
Csillagászati Obszervatóriumok intézményének tudományos főmunkatársa, Catherine
Cesarsky, a Square Kilometer Array Observatory (SKAO) tanácsának elnöke,
Jiansheng Hu, a Kínai Tudományos Akadémia Plazmafizikai Intézetének igazgatóhelyettese,
Andrew Harrison, az Extrém Fényimpulzus Forrás – Európai Kutatási
Infrastruktúra Konzorcium (Extreme Light Infrastructure – European Research
Infrastructure Consortium, ELI-ERIC) tudományos igazgatója, valamint Yuao Chen,
a Kínai Műszaki és Tudományegyetem Fizikatudományi Iskolájának dékánja.
***
Az eseményen
elhangzott előadások fő üzenetei a következőkben foglalhatók össze: A tudomány
és a technológia nagy horderejű, forradalmi újításai gyakorta idéznek elő
jelentős változásokat és minőségbeli előrelépést az emberek életében, ami
minden esetben valamilyen, az alapkutatások terén elért áttörésnek köszönhető.
Az alapkutatás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, márpedig az
alapkutatáshoz napjainkban nélkülözhetetlen a magas színvonalú kutatási infrastrukturális
háttér.
A világszintű kutatási nagyberendezések a rendkívüli kihívást jelentő
problémákra gyorsabb, messzebbre mutató megoldásokat kínálnak. Sokak
meggyőződése, hogy a küszöbön álló, forradalmi tudományos fölfedezések nagyban
fognak támaszkodni e berendezésekre. Az ilyen kutatási infrastruktúra segíthet
az univerzum, a mikrovilág, illetve saját magunk mélyebb megértésében. Mi több,
a kutatási nagyberendezések a fenntartható fejlődési stratégiák kidolgozásában
is segítségünkre lehetnek.
A kutatási
nagyberendezések, amelyek lehetővé teszik az ismeretlen jelenségek folyamatos
megfigyelését, számos olyan égető problémánkra segíthetnek megoldást találni,
amelyek leküzdése szükséges az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak
megvalósításához. A célok univerzálisak, tehát univerzálisnak kell lenniük azon
eszközöknek is, amelyeket e célok megvalósításához használunk. Nélkülözhetetlen
a nagy kutatási infrastrukturális létesítmények működtetése és bővítése, hiszen
jövőnkről csak big data-alapú tudományos kutatások folytatása révén
gondoskodhatunk.
Az esemény előadói
szerte az öt kontinensen, de főként Kínában, Európában, illetve Dél-Afrikában
található kutatási nagyberendezéseket mutattak be. Azon túl, hogy ezek az
infrastruktúrák aktuálisan milyen tudományos felfedezések elérését szolgálják,
az előadók külön figyelmet szenteltek a helyi társadalomra gyakorolt
hatásaiknak is. Kiderült, hogy míg e létesítmények elsődleges funkciója az
alapkutatások biztosítása, sokszor az egészségügyi, energiaellátási és kommunikációs
kihívások leküzdéséhez is nagyban hozzájárulnak.
***
Részletesebb
beszámoló hangzott el a SKAO-ról, amely tagállamai révén mind az öt földrészen
jelen lévő kormányközi szervezet. Küldetése, hogy olyan csúcstechnológiájú
rádióteleszkópokat építsen és működtessen, amelyek segítenek újraértelmezni az
univerzumról eddig szerzett ismereteinket, ugyanakkor a globális együttműködés
és innováció révén közvetlen hasznot is jelentenek a társadalom számára.
A nagy-britanniai székhelyű szervezet két teleszkópegyüttest fog megépíteni
Ausztráliában és Dél-Afrikában. Ezek a világ eddigi legfejlettebb
rádióteleszkóp-hálózatát alkotják majd. Az innovatív technológiák
kidolgozásával és a társadalmi nehézségek megoldására való törekvésével a SKAO
részt vállal az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak elérésében, és tagsága
részére – de azon túl is – jelentős vívmányok letéteményese lehet.
A SKAO elismeri azoknak az őshonos népeknek a jogait és kultúráját, amelyek a
SKAO létesítményeinek otthont adó területeken eredetileg éltek. A dél-afrikai (Square Kilometre
Array) SKA-projekt egyértelmű példája annak, hogy egy ilyen beruházás milyen
hozzáadott értéket képvisel. Egyrészt a projektnek köszönhetően az afrikai
kutatók a jövőben használhatják majd a létesítményt, másrészt már az építési
szakaszban fellendül az innovációs tevékenység.
***
Az esemény
előadásokat követő interaktív részében a résztvevők főleg azt vitatták meg,
milyen szerepet tölthet be Afrika a nagy kutatási infrastruktúrák
fejlesztésében. Valamennyi előadó egyetértett abban, hogy a csúcsszínvonalú
alapkutatás számára csúcstechnológiát képviselő műszaki hátteret kell
biztosítani, valamint, hogy folytatni és erősíteni kell az erre irányuló
nemzetközi együttműködést.
(Forrás: MTA)
----------------------------------------------------------------
Közeli idejű példa:
https://hu.euronews.com/2022/12/05/epul-a-vilag-legnagyobb-radioteleszkop-rendszere
------------------------------------------------------------
(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))
------------------------------------------------------------
Szerző/Leközlő:
Polgár
Julianna
MMDR
Ex Libris-díjas költő, fotó- és képzőművész
(szerk.-
és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR ÖRÖMHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ
MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti
tudósító - HUNSOR.SE; Szabad Szalon (SK) - pjulcsillag8@gmail.com);
06-30/859-33-35;
https://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Julianna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése